M. M. M. Mit, miért, mennyit? (2004 tavasz)

Hogyan tartsuk formában lovunkat?

Írta Rásky Péter, fotó Csontó Renáta, Rásky Péter

Minden abrakos kamrában ott ketyegnek azok az energiabombák, amelyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy hobbilovunkat mindig kellő kondícióban tartsuk, de nyakló nélküli alkalmazásuk sok esetben balul üthet ki. Fennáll a veszélye annak, hogy lovaink, ahelyett, hogy atlétákká válnának, inkább túl kövérek, tunyák, lusták lesznek, vagy a legrosszabb esetben akár meg is betegedhetnek. Hogyan tarthatjuk mégis fitten őket? Fogas kérdés, amelyre megpróbálunk kielégítő választ adni.

Zab, árpa, kukorica, lótápok, széna, lucerna, répa, szójabab és napraforgómag, amit csak a szántóföld és a takarmányipar boszorkánykonyhái adni tudnak, tonnaszámra landol az abrakosban. A lótartónak aztán fel van adva a lecke, válogasson a prospektusok, táblázatok, ajánlatok tengeréből, állítson össze lovainak egy teljes értékű menüt. Mennyi és milyen takarmányra van szükség, nehogy lefulladjon a ló "motorja".
Aztán eljön az etetés ideje. Ilyenkor a ló belső szerveiben elszabadul a pokol. Centiméterről centiméterre halad a táplálék, miközben a bélcső nedves nyálkahártyáján milliárdnyi parányi "útonálló" oroz magának tápanyagot. Ezek nélkül a béllakó élőlények nélkül - mikroorganizmusnak vagy mikrobáknak hívjuk őket - egy ló sem tudná megemészteni a táplálékát.

Az évezredes recept csak az alapjárathoz elég

Mint egykori sztyeppelakó lény, a ló sokszor silány füvön tengette életét. Ezért egészen természetes, hogy emésztőrendszerének mikroorganizmusai is ezekhez a körülményekhez igazodtak. Hogy ma sok ló mégis elhízott, anyagcsere-zavarokkal, különféle táplálkozási betegségekkel küzd, mint a hasmenés, a patairha-gyulladás, vagy éppenséggel keringési elégtelenségekkel (infarktus, gutaütés) terhelt, azt a kutatók egyértelműen az ember által bevezetett energiadús takarmányozás, elsősorban az abraketetés számlájára írják. Azoknak a lovaknak, amelyek nem végeznek munkát, egyáltalán nincs szükségük abrakra - állítják a szakemberek -, mivel a lovak emésztőrendszere nem a gabonamagvak koncentrált energiatartalmának hasznosítására alakult ki, hanem épp ellenkezőleg, nagy tömegű, rostban gazdag takarmány hasznosításához. A lovaknak ezért a korrekt emésztéshez megfelelő mennyiségű rostra, tehát fűre, szénára vagy szalmára van szükségük. Az ilyen táplálkozásnak több hasznos következménye van. Először is a rostdús takarmány, így például a széna elfogyasztásakor elegendő mennyiségű nyál képződik a lenyelt falatokkal, amely megóvja az emésztőrendszert a károsodástól, és óv a kólikától is. Egy kiló széna elfogyasztásakor 45 perc alatt jó öt liter nyál képződik. Összehasonlítva: egy kiló zab elfogyasztása alig tíz percig tart, és csak mintegy 1 liter nyálat termel. Másrészt ezek a nyersrostban gazdag takarmányok struktúrát adnak a bélrendszernek (ballaszt), a bél mechanoreceptorainak ingerlése révén hozzájárulnak a takarmány tovahaladásához a bélcsőben (takarmány­passzázs), valamint hosszabb idő alatt lebomló tüzelőanyagot (energia) biztosítva működtetik a lovak belső égésű motorját, mert táplálják a vakbél és a remesebél mikroorganizmusait. A hatalmas remesében a baktériumok lebontják a növényi sejtek falát alkotó cellulóz jelentős részét. Ez azonban nem egy gyors folyamat, mert idő (akár több nap) kell ahhoz, hogy az itt felhalmozódó rosttartalom (cellulóz) megemésztődjön. Harmadrészt az is a ballasztban gazdag takarmány előnyére írható, hogy a nyersrost megemeli a vastagbél térfogatát és ezzel együtt a víztároló képességét is. Ez a fokozottan igénybe vett lovak (távlovaglás) számára aranytartalékot jelenthet, csakúgy, mint a tevének a púpja. Erős izzadás esetén ugyanis ez az aranytartalék gondoskodik a szervezet víz- és elektrolit-háztartása felborulásának megakadályozásáról. A széna tehát fokozza a nyálelválasztást, tartalékolja a vizet, táplálja a baktériumokat, energiát ad a szervezetnek, de ez még nem minden. A széna a pszichének is jót tesz!
A szénafogyasztás ugyanis időigényes folyamat, amely leköti a lovat, megelőzve az unalom kiváltotta rossz szokásokat. Főként a lekötött, vagy bokszban tartott lovaknál fordul elő, hogy az abrakolásnál szinte rávetik magukat az abrakra, és habzsolva eszik azt. Ha egy órával az abrak előtt adunk nekik egy nyaláb szénát, ez nagyon megnyugtatóan hat, mivel csillapítja a heves éhségérzetet, arról nem is beszélve, hogy az a ló, amelyik nyugodtan eszik, sokkal alaposabban benyálazza az abrakot is. Ezért tekinthető a szálastakarmány a ló elsődleges és legtermészetszerűbb takarmányának.

Miből lesz a lóerő?

Aki sokat teljesít, annak sok energiára van szüksége - és ugyan melyik versenykocsit hajtja ma már gázolaj? Így ma a lovak is erejük és energiájuk nagy részét nem a rég megszokott cellulózból, hanem a keményítőből - gabonamagokból - nyerik. Ezek azonban mind valóságos szénhidrátbombák.
Mielőtt a részletek tárgyalására rátérnénk, említsünk meg még egy fontos dolgot, amit gyakran nem vesznek figyelembe a ló etetése során. Az, hogy hogyan tudja a ló szervezete az energiát használni, attól is függ, mikor kapja ezeket a takarmányokat. Közvetlenül munka előtt, vagy utána a kihasználás sokkal rosszabb hatásfokú. Mert ha a ló keményen dolgozik, megváltozik teste vérellátása. Mivel a vér mindenekelőtt az izomzatba áramlik az emésztőrendszer helyett, így kisebb mennyiségben képződhetnek az emésztőnedvek is. Ez az állapot még jóval a lovaglás után is fennmarad. Ezért kell várni az etetéssel legalább egy órát, azután, hogy a nyeregből leszálltunk. A megfelelő időpont betartása biztosítja, hogy a ló és parányi segítői a bélben a takarmányt meg tudják emészteni.
Fontos a takarmányban található energia optimális hasznosításához az is, hogy az ember milyen formában adja a lónak az energiát. Így például nem minden gabona keményítője hasznosul egyformán. A zab héja például könnyen szétrágható, ellentétben mondjuk az árpával vagy a kukoricával, amelyeket csak nehezen aprít fel a ló. Ezenkívül a zab keményítője a rázúduló emésztőenzimek számára könnyen oldható, lazább alkotóelemekből áll, míg például a kukorica keményítője nagyon tömör konstrukció. Összehasonlítva olyan, mint egy sűrűn fogazott, egymásba illesztett térkövekből álló járda. Az enzimek ezért csak nehezen tudnak az egyes építőkövek rétegei, tekervényei közé férkőzni. Az eredmény pedig az, hogy ezt a fajta keményítőt a ló nem képes teljes egészében megemészteni a szénhidrátemésztés természetes színhelyén, a vékonybelében. Az értékes szénhidrátmaradékért a vastagbélben aztán a mikrobák hadai szabályosan megütköznek egymással. A folyamat egyik eredményeként megemelkedik a hőmérséklet - ez az a bizonyos emésztési hő -, amely azért felelős, hogy a ló mintegy belülről fűtve, fokozottabban izzad, ha kukoricával etetik. A másik probléma ilyenkor a mikrobák számára a PH-érték megváltozása, csökkenése a vastagbélben, minek következményeként, ha ez a túl sok keményítő miatt túl savassá válik, a mikrobák saját magukat is elpusztítják. Ezután hullájukkal súlyosan mérgezik a gazdaállat szervezetét, mert a vastagbél sűrű érhálózatán keresztül könnyen bekerülnek a ló vérkeringésébe. Ez a méreginjekció aztán az arra elég érzékeny lovak esetében súlyos fokú allergiás reakciót (patairha-gyulladás) idézhet elő. Mégis, a köztudatban még élénken él az a nézet, hogy a patairha-gyulladás a fehérje-túletetés következménye, lucerna, illetve friss, fiatal fű etetése okán. Pedig ebből csak annyi igaz, hogy egy ilyen szénhidrátsokk (amiből a friss, zöld fűben is rengeteg van) hatását a túl nagy mennyiségben jelenlevő fehérje tovább súlyosbítja. De nem csak a túl sok emésztetlen keményítő okozhatja a mikrobák pusztulását, megbetegítve ezzel a lovat. A túl sok stressz (például a szállítás), az elsietett takarmányváltás, egyes, helytelenül megválasztott antibiotikum-kezelések is mattolhatják a bélflórát. Ez azután hasmenés vagy kólika formájában jut a felszínre.

Segítség a bajban

Ebben az esetben az úgynevezett probiotikus készítmények, mint például enzimek, vagy fajspecifikus mikrobakészítmények segítenek újra helyreállítani a bél mikroflóráját. Egyes élesztőfajták (sörélesztő) etetése, rost (cellulóz) gazdag takarmányozás szintén jótékony és megelőző hatású lehet. Így visszaállítható a felborult egyensúly. Megelőzhetjük az ilyen problémákat, ha betartjuk a következő ajánlásokat:
Etessünk elegendő mennyiségű szénát a lovakkal! Ez naponta 100 kg testsúlyra kb. 1 kg széna minimális elfogyasztását jelenti. Ezzel párhuzamosan viszont semmiképpen ne adjunk 400g/100 kg mennyiségnél több kukoricát, vagy 500 g/100 kg mennyiségnél több abrakot. Így a bél mikrobái nem kerülnek életveszélybe, és a ló motorja olajozottan fog működni.

Akkor miből mennyit?

Az, hogy pontosan miből mennyi napi takarmányt kell adni egy-egy lónak, nagyon nehezen határozható meg. Mivel minden egyed más és más, ezért nem elég a takarmányozási táblázatokat nézni, mellette a lovat is figyelni kell. Mindenki pontos receptet akar, de hát a lovak sem egyformák. Teljesítmény, testsúly, testnagyság, fajta, temperamentum, tartási mód tekintetében nagy különbségek lehetnek, ugyanis főként ezek a tényezők határozzák meg, hogy mennyit eszik egy ló. Télen még a hőmérőt is figyelnünk kell, mert ha -10 fok alá süllyed a hőmérséklet, a lovaknak extra adag energiaigénye merül fel, ezért szénát, zabot, kukoricát vagy olajat kell nekik adni. De a szabad tartásban tartott lovaknak is többletenergiára van szükségük, mert többet mozognak, mint a bokszban tartott társaik. Egyes tömzsi, hidegvérű fajtáknak, mint a póni- és kislófélék, például a fjord vagy a haflingi, kevesebb energia is elég. A temperamentumosabb félvéreknek, telivéreknek azonban az átlagosnál többre van szükségük. A kondíció megítéléséhez legjobb, ha a gazda a lovak bordáit figyeli. Ha a bordaív jól látható, kissé megemeljük a takarmányadagot. A plusz energiabevitelhez célszerűbb olajat etetni a lovakkal, fölösleges a fehérje- és szénhidrátbevitelt emelni. De ne adjunk többet, mint napi egy kávés csészével, a túl sok olaj ugyanis hasmenést és veszélyes szappanképződést okozhat a gyomorban. Legyen szó nehezen abrakolható telivérről, vagy egy "zabagép" hidegvérűről, minden esetben fontos, hogy egyensúly álljon fent az energia-, a fehérje- és az ás­vá­nyi­anyag-bevitel között. A 1-2. táblázatban foglaltuk össze a hobbilovak szükségleteit, illetve egyes főbb lótakarmányok beltartalmi értékeit. Persze a gyakorlatban az egyszerű lótartó nehezen igazodik el a táblázatok és a megajoulok, grammok világában. A leggyakrabban előforduló hiba, hogy sokszor túlbecsüljük a lovunk teljesítményét. Így például egy óra séta terepen nem azonos a könnyű munkával, mert a lónak ez szinte meg sem kottyan. Ami a táblázatban a zab, a széna és társai mögött található, azok csak átlagértékek, amelyek termőhely, növekedési stádium, fajta stb. függvényében bizonyos - olykor tágabb - határok között is mozoghatnak. És ugyan melyik az a lótulajdonos, aki mindig bevizsgáltatja a laboratóriumban azt a takarmányt, amit lovával etet?

Lótápok-táblázatok 1:0

A bizonyosság a kész lótápokat gyártó cégek javára billen, ugyanis ők feltüntetik, hogy milyen az általuk forgalmazott termék beltartalma.
A számok mögött persze zab, árpa, kukorica, búza, búzakorpa, szójadara, lenmag, napraforgómag-dara, növényi olajok, szárított répaszelet, lucernaliszt, sörélesztő, ízesítő anyagok, melasz, tartósítószerek stb. rejtőznek, mert ezek alkotják a lótápokat, amit a lovak nagyon is szeretnek. Az utóbbi időben már nálunk is egyre szélesedik a lótápkínálat. Már nemcsak az egyes hasznosítási típusokra (hobbilótól szoptató kancáig, ménektől sportlovakig) kínálnak tápot, hanem lassan-lassan megjelennek a különböző lófajtákra specializálódott tápok is. Különösen kedvelt a lótartók körében az ásványianyag-keverékek és a koncentrátumok etetése, amely a házi keverésű abraktakarmányokat, vagy egyszerűen a zabot egészíti ki megfelelő arányú vitamin- és ásványianyag-kiegészítőkkel, illetve fehérje- és energiakomponensekkel. Ez egyben az első lépcsőfoka is a fogyasztók meggyőzésének a lótápok szélesebb körű használatához. Az árral kapcsolatban általában elmondható, hogy minél magasabb egy keveréktáp ára, annál értékesebb a beltartalma, és annál magasabb fokon van feltárva benne a takarmány.
A szakemberek általában kitérnek az elől, hogy minősítsék a különböző cégek által forgalmazott tápokat, mivel nagyjából valamennyi megfelel a ló igényeinek. Ár, esztétikum, kiszerelés szempontjából pedig a kész tápok inkább a gazdáknak szólnak. Leggyakoribb a 25-40 kg-os, zsákos kiszerelés, 2500-6000 forint közti áron, ami körülbelül kilónként 100-250 forintot jelent. Ez főleg a szárazság miatti magas gabonaárakhoz viszonyítva versenyképes árnak tekinthető, nem beszélve arról, hogy aki lótápot etet, annak nem kell külön vitamin- vagy ásványianyag-kiegészítőt is vásárolnia.
A lótakarmányozásban is vannak persze divatirányzatok. Úgy tűnik, ennek leginkább a zab esett áldozatul, pedig etetési szempontból a legértékesebb abraktakarmány. Így például a westernlovasok körében hódít az árpa vagy a kukorica, vagy az ezeken alapuló tápok etetése, mondván, a quarter horse a kukoricatermő vidékek lova, és ezt szokta meg, holott ezeknek sokkal nagyobb a keményítő-, így a szállítandó energiatartalma is, ami a ló számára korántsem ideális.

Minőség=nyugalom

A lótartók egyébként, mivel többségében hobbiállatokról van szó, általában odafigyelnek a minőségre, még ha kicsit többe is kerül. Akár a zab, akár a késztápok esetében meghatározó, hogy ne legyen penészes, avas, esetleg lisztkukacokkal fertőzött, hogy a ló étvágyát ne zavarja meg. Az ipari keveréktakarmányt előállító cégek citrom- vagy ecetsavas konzerválást alkalmaznak. Az antioxidánsok (etoxiquin, BHT, BHA stb.) adagolása pedig megakadályozza, hogy a takarmány zsírtartalma megavasodjék. Ezek az adalékanyagok a ló számára ártalmatlanok.
A hobbilótartónak, amennyiben nem lótápot etet, tanácsos valamely környékbeli takarmány- előállítótól megvásárolni az etetendő takarmányt, akivel bizalmi viszonyt alakíthat ki, ami hosszú távra szavatolhatja a minőséget. Az otthon összeállított abrakkeverékek esetében is fontos, hogy komponensei jó illatúak, száraz tapintásúak, pormentesek, láthatóan épek, tiszta szeműek legyenek. A kész takarmányok, tápok legtöbb esetben önmagukban tartalmazzák mindazon anyagokat, amelyek egy ló egészséges életfenntartásához szükségesek. Aki azonban csak egyfajta takarmányt etet, mondjuk zabot és szénát, vagy árpát és szénát, annak gondoskodnia kell lovai ásványianyag- és mikroelem-kiegészítéséről nyalósó, illetve premix formában.
Az ilyen, kissé egyoldalú étrendben ugyanis túl kevés a nátrium, a szelén, a réz és a cink. Ez a szabály azokra a lovakra is vonatkozik, amelyeket legelőn tartunk. Az a híresztelés ugyanis, hogy a legelő mindent kompletten tartalmaz, ami az egykori sztyeppelakó életmódot folytató ló számára szükséges, ma már a mesék és mítoszok világába tartozik. A legelő ugyanis már nem ugyanaz az egykori vad, határtalan élőhely, mint egykor volt, hanem kultúrterület, amelyet az évszázados használat valamilyen formában már kimerített, így az ásványi anyagok, vitaminok, mikroelemek tekintetében szűkebb lehetőségeket kínál. Ez magyarázható a mesterséges gyepek megemelkedett terméshozamaival is. Azaz adott területen még nem lesz az ásványi anyagok mennyisége is duplája, ha a terméshozam kétszer annyi, mint a vad legelőé volt.

Info - Szálas harapnivaló: A különböző szénákat a kaszálások száma, illetve a vágás időpontja szerint is megkülönböztetjük. A lovakkal általában az első kaszálású szénát etetjük, ezt általában május közepe-vége felé vágjuk, a kaszáló vezérfüvének virágzása előtt. Sajnos a magyar viszonyok közt öntözés nélkül ősz előtt nemigen adódik alkalom második kaszálásra, és ez is csak jó vízellátású talajokon ad érdemleges mennyiségű sarjút. A lovak egyébként sokkal jobban szeretik az első vágás keményebb, ropogósabb szénáját, mint a puha, kevésbé ropogós, kisebb beltartalmi értékű sarjúszénát. A lekaszált szénát maximum 2 évig érdemes tárolni, mivel minősége az idő előrehaladtával fokozatosan romlik, vitamintartalma erősen csökken.
A kaszálás időpontja: a virágzás előtti kaszálású széna adja a lovak számára a legjobb minőséget. A később vágott széna szárazanyagtartalma ugyan magasabb lesz, de a jelentősen növekvő nyersrosttartalom miatt energiában és fehérjében elszegényedik. A nagy melegben bebálázott széna sokszor túl kemény és morzsalékos, amiért a lovak nem túlzottan lelkesednek, ráadásul sokkal jobban porzik is. Legjobb a bálázást a hajnali-esti, párásabb időben elvégezni. A túl poros, morzsalékos, kemény szénát puhítani kell. Erre legalkalmasabb, ha vízben áztatjuk néhány óráig, majd alaposan lecsepegtetve (min. 1 óra) adjuk a lónak. Locsolókannával öntözgetni nem sok eredménnyel jár.
Szénapellet: előnye, hogy alig porzik, viszont sokkal jobb, ha a pelletet alkotó anyagnak van egy kis struktúrája, nem jó, ha teljesen zöldlisztté őrölt alapanyagból készül. Így a ló rá van kényszerítve, hogy alaposabban megrágja és benyálazza. A pelletek viszont a szénánál jóval kevésbé járulnak hozzá a nyálképzéshez. A kevéssé benyálazott táplálék pedig kólikához, emésztési zavarokhoz vezethet.

Info - Rágódjunk rajta?: Azoknál a lovaknál, amelyeknek rosszak a fogaik, vagy idősek, illetve a csikók takarmánya esetében a mesterséges feltárás lehetővé teszi a magok táplálóanyagainak jobb kihasználását. A mechanikus feltáráson a roppantást, darálást, hengerelést értjük. Szóba jöhet még a drágább puffasztás, pattogatás (kukorica), és a hidrothermikus feltárás, a "corn flakes" gyártás. Az egészséges lovaknál erre csak bizonyos gabonamagok esetében van szükség.
Az árpa esetében a darálás ajánlott, míg a kukorica keményítőjének emészthetősége a feltárástól függően a következőképpen alakul: az egészben etetett kukorica mintegy 30 százalékban, a darált kukorica 50 százalékban, míg  a flake-ek, puffasztott, pattogatott kukoricák száz százalékban hasznosulnak. Egészséges lónak azonban semmiképpen sem szükséges feltárni a zabot. Ha mégis roppantott zabot etetünk, legjobb, ha mielőbb megetetjük. Így elkerülhető a táplálóanyagok vesztesége, romlása. Ha már a zabetetésnél tartunk, sok kutató nem javasolja a zab és valamilyen pellet együttes etetését. Ugyanis az egész zabszemek keményebbek, és alaposabb rágást igényelnének, mint a pellet. Ilyen esetben azonban az őrlőfogak ezt a keveréket nem aprítják fel elég alaposan. Etessük ezért reggelente külön a zabot, esténként pedig a pelletet.