Asil arabok nyomában (2004 tavasz)

Renzo Moschini hobbilovas és szőnyegkereskedő

Írta Rásky Péter, Lékó Sándor, fotó Paula da Silva, Csontó Zoltán

A Lovasélet Évszakok egyik rendszeres külföldi "szállítója", a csodaszép fotókat készítő Paula da Silva hívta fel figyelmünket egy toscanai hobbilovas lótenyésztőre, aki évtizedek óta űzi ezt a nem kevés költséggel járó, művelője számára kevés örömöt és sok kudarcot tartogató foglalatosságot. Renzo Moschini örömmel látott vendégül bennünket Pistoia melletti gazdaságában, ahol néhány lóistálló, gazdasági épületek és egy aprócska legelő mellett megcsodálhattuk az olasz építészet több száz éves remekeit, egy bástyaszerű lakótornyot és mellette egy sokszobás, kétszintes lakóépületet.

Bölcsője Etiópiában ringott

Körös-körül a dombokon a közelgő tél miatt már fáradt színű, mégis felemelő látványt nyújtó olajfák fogadnak, mikor Pistoiába érünk, no meg egy kiadós zápor, amitől alig látunk valamit. Szerencsére be tudunk jelentkezni telefonon Renzónál, hogy útba igazítson bennünket. A telefonban is hallhatóan elmosolyodik, mikor pontosnak szánt helymeghatározásként közöljük vele, hogy "itt vagyunk az ültetvény mellett", mert mint később kiderül, errefelé százával vannak az ültetvények, faiskolák, virágkertészetek, hiszen jószerivel ebből él a környék népe. A randevú azonban mégis sikerül, s néhány perc múlva már egy hamisítatlan olasz kiskocsmában kortyolgatjuk a vörösbort a spagetti és a főtt hal mellett.
Megtudjuk, hogy Renzo gyermekkorát szüleivel Etiópiában töltötte. A lóról itt érte az első benyomás, mivel Afrikának azon a vidékén gyakorlatilag az egyetlen közlekedési eszköz volt. Fiatalon megtanult lovagolni, és később, mikor hazaköltözött Pistoiába, ahol ma is él, megalapította az első lovasiskolát a környéken. Induló állományát a mezőgazdaság gépesítése miatt, vágóhídra szánt lovak közül válogatta. Ezek között volt jó néhány angol telivér is. Később a lovasiskola mellett lovasbemutatókat is szervezett, de elképzelése mindezzel együtt nem bizonyult sikeres vállalkozásnak, így hamarosan felhagyott a lovagoltatással. Lovat azonban továbbra is tartott, mindig volt legalább 3-4 az istállójában.
Az évek során igazi hobbilovassá vált, barátaival rendszeresen szerveztek kisebb helyi gyorsasági versenyeket is. Figyelmét az arab lóra annak vitathatatlan szépsége mellett egyik legkedvesebb lova, egy szárd-arab keverék hívta fel, amelyik a helyi versenyeken verhetetlennek bizonyult.

Szőnyegkereskedőből lócsiszár

Sajnos ez a kiváló ló másnak is felkeltette az "érdeklődését" - meséli Renzo már a bokszok között sétálva, sorra mutatva meg mai büszkeségeit. Egy napon reggel, mikor kiment az istállóba, hűlt helyét találta kedves lovának, amely többé nem került elő. Ekkor döntött úgy, hogy végérvényesen az arab lovak felé fordul, közülük is a legnemesebb, az arab telivér felé. Elhatározta, hogy egy kisebb arab telivér ménest alapít, amelyben döntően az eredeti egyiptomi (asil arab) vérvonalak dominálnak majd. Mindez a nyolcvanas években korántsem volt egyszerű, hiszen az idő tájt még inkább kuriózumnak számított az igazi egyiptomi arab telivér, mint manapság, így elég nehéz és költséges volt megfelelő lovakhoz jutni. Több helyen próbálkozott tenyészanyag-beszerzéssel Európában, és természetesen Bábolna is a látókörébe került.
Ekkoriban már, mint sikeres szőnyegkereskedő, többször járt Magyarországon, ahol bérmunkában dolgoztatott is. Egy alkalommal a kisiparosok szövetsége "Az év kereskedője" címet is nekiadományozta. Egy alkalommal Veronában, az akkor megrendezett FieraCavallin sikerült kapcsolatba lépnie az akkori bábolnai vezetőkkel, aminek eredményeként hamarosan hozzájutott az első két arab kancához, 231 Ibn Galal I-hez (Ibn Galal I-Farag II-4) és 206 Farag II-höz (Farag II-14 Bint Azza I (or.ar.)). Az első lovakat hamarosan továbbiak követték, köztük három mén, melyek közül Ibn Galal I-9 (Ibn Galal I-14 Bint Azza) a ménes további kialakulása szempontjából döntő befolyással bírt, csakúgy, mint egy fiatal sárga kancacsikó, Abbas Pasha I-6, amely a mai napig is a ménesben áll. Így a 90-es évek elejére gyakorlatilag összeállt a ménes tenyészanyaga.

A friss vér: Coaltown

Miközben Renzót hallgatjuk, a bokszokban egyre-másra tűnnek fel a ménes lovai, amelyek szemlátomást szívesebben száguldoznának valamelyik közeli legelőn - ha lenne. Pistoia környékén ugyanis a kedvező időjárási körülmények ellenére a legelőnek való (nem túl lejtős) terület igencsak ritkaságszámba megy. Ezért a szénát is messziről, drága pénzen kell beszerezni. De figyeljük tovább Renzo beszámolóját.
Néhány év múlva a beltenyésztés veszélyének elkerülése miatt csatlakozott az El Asil ménes állományához egy újabb fedezőmén, ezúttal Amerikából. A fekete színű Coaltown a legendás Ruminaja Ali fia, anyja Bahia Ibn Galal I-Gharib leszármazott. A mén származásában halmozottan van jelen az egyiptomi arab telivér tenyésztés két, háború utáni nagysága: Nazeer és Alaa El Din. A mén megvásárlásánál sokat nyomott a latban első osztályú származása mellett ritka fekete színe is, amely utódaiban is gyakran visszaköszön, bár sok sárga ivadéka is áll a ménesben.

Sok nap, kevés legelő

A tenyészet kialakításánál 8-10 anyakanca és szaporulata számára alkalmas, mintegy 35-40 lovasobjektum kialakítása volt a cél. Az El Asil ménes működtetésénél messzemenően figyelembe veszik a ló igényeit a takarmányozásnál, a takarmány-kiegészítőktől a jó minőségű szénáig mindent megkapnak a lovak, bár a legeltetési időszak a száraz nyarak és a kis területű legelők miatt még a nálunk megszokottnál is rövidebb. Pistoia környékén a földnek igen nagy értéke van. A sík területeken elsősorban a kertészet dominál, faiskolák népesítik be a tájat. A hegyek déli lejtőin a szintén jól jövedelmező olajfa- (1 olajfa 2-300 euró bevételt hoz a tulajdonosának jó termés esetén) és szőlőültetvények uralkodnak. A ménes számára így gondot jelent, hogy a csillagászati árak miatt nem egy tagból, hanem több kisebb, pár hektáros parcellából adódik össze területe. Viszont a kiváló klímájú lankás domboldalak igencsak alkalmasak a lótartásra. A környék rendkívül gazdag forrásokban, melyek hűs vize a nyári melegben is állandóan a lovak rendelkezésére áll.
A mozgatást kiemelt fontosságúnak tartja a ménest irányító Moschini család, így a lovak a nap nagyobbik részét tágas karámokban töltik, ahol melegen süt rájuk a mediterrán napfény. Mindez a Toscan hegyek festői lankái között ideális felnevelést és igazi arab lóhoz méltó életet tesz számukra lehetővé.

Támad a western

A ménes és a jelenlegi olasz lópiac helyzete felől érdeklődve Moschini úr nem titkolja, hogy az utóbbi időben érezhetően nehezebb eladni az arab lovat. Mint mondja, az olaszok nem nagyon értenek a lóhoz, sokszor nem lovat, hanem papírt vesznek az emberek, mindegy, milyen a ló, csak a legutóbbi show győztesétől származzon. Aztán mikor használni akarják őket, akkor jönnek a gondok. Az igényes hobbilovak piacán, ahol hagyományosan erős pozíciói voltak az arab lovaknak, az utóbbi időben a különböző western irányultságú lófajták váltak uralkodóvá, nehéz helyzetbe hozva a hagyományos lófajták tenyésztőit és az arabló-tenyésztőket is. A jelenlegi helyzetből Renzo szerint kiutat jelenthet, ha az előállított lóanyag valamilyen szempontból különleges, egyedi. Az El Asil ménes tenyészcélja ma - nem feladva a ménes alapítási koncepcióját - az eredeti egyiptomi vér, az orientális szépség, a fekete szín és a garantált használhatóság ötvözése. Ezzel próbálkozik jobb pozíciókat szerezni az amúgy telítettnek tűnő piacon. A jövő majd eldönti, milyen sikerrel. Ehhez azonban már valószínűleg Christian Moschininek, Renzo fiának is lesz néhány szava, aki most végzi az állatorvosi egyetemet, és állandó "vendég" édesapja farmján. Kedvenc állatai természetesen a lovak, amelyeket így nemcsak a tankönyvekből, de testközelből is tud nap mint nap tanulmányozni.
Kedvencei is vannak, bár ahogyan elnéztük a lovakhoz való közeledését, egyiküknek sincs mit tartania a "doktor úrtól".