Home Kezdőlap
 
 
 

 

Koheilan VIII (1922–1946) (2006. feb.)

Írta Kovács József

Kohelian VIII.

A Próféta öt kedvenc kancájának a sivatag törzsei megőrizték néhány közvetlen leszármazottját, amelyeket mindennél többre értékeltek, és úgy vigyáztak rá, mint a szemük fényére. Ezek közül a leghíresebb és legjobb versenylovakat adta a Koheilan Adjuse törzs.

Ebből a törzsből vásárolt 1885-ben Fadlallah el Hedad Mihály Szíriában egy ígéretes mént, amely a Koheilan Adjuze nevet kapta, és Bábolnán lett felállítva törzsménként. Egyik fia, az 1888-as születésű Koheilan I szürke mén az 1900-as Párizsi Világkiállítás hőse, Grand Championattal tüntették ki.
Ez a mén máig virágzó ágat alapított a shagya törzsben, amelynek egy kiváló leszármazottja ma Parti Imre ménesében fedez.
Koheilan Adjuze telivér ágában maradandót unokája, Koheilan IV alkotott.
Koheilan IV szürke mén, született 1904-ben, törzsmén, utána Weilbe került.
Egyik fia, Koheilan IV-3 született 1925-ben, anyja 10 Gazal-4 a jugoszláviai Ilokba került, amelynek fiai közül kiemelkedik Kohinoor, amely Holsteinben kiváló ugrólovakat adott.
Koheilan IV legjelentősebb fia azonban Koheilan IV-3 édesbátyja, Koheilan VIII lett.
Koheilan VIII született Bábolnán, 1922-ben, anyja 10 Gazal-4. Kétévesen eladták Lengyelországba.
Erről Pettkó-Szandtner Tibor így ír: „Amikor a bábolnai ménes parancsnokságát átvettem, szomorúan tapasztaltam, hogy a külföldön diadalútját járó legjobb és legértékesebb telivércsaládunkból, a Koheilanból nincs egy törzsménünk sem. Szerencsére sikerült Lengyelországból az ottani állami ménest (Janow Podlaski) megalapító Koheilan I mént visszahoznom, amely ma mint Koheilan VIII fedez a ménesben”.
Gustav Rau lótenyésztési főfelügyelő, korának legjobb hippológusa így számol be az 1937-es bábolnai látogatásáról: „Koheilan VIII tizenöt éves szürke mén, apja Koheilan IV, anyja egy Gazal kanca, amelynek anyja az eredeti arab kanca, Sherife. Ma csaknem a legjelentősebb, legerőteljesebb és a legnagyobb rámájú, Európában született arab telivér. A mén most tizenöt éves, s annak idején a Lengyel Ménesigazgatóságnak adták át, amely most Bábolnával visszacserélte. Ez a rendszeres tenyészállatcsere egyszerre több országnak biztosítja ilyen nagy lóegyéniség kihasználásának előnyét.
Koheilan csánkjai lehetnének szélesebb alapúak. Elülső lábai ideálisak, patái kissé laposak. Egészében a ló az erő, a szépség, a harmonikus megjelenés lenyűgöző megtestesülése.”
Nézzük Koheilan VIII tenyészműködését (szerző: továbbiakban mint Koheilan I).
Janowban kitűnő mének és kancák egész sorát adta. Jaszmak nevű fia Tapolcsányban, Lowelas Trakehnenben, Piolun Tyerszkben lett törzsmén.
Piolun 3 évesen futott, 6 startból 3-szor első, 3-szor második 1800, 2000 m-en.
3 törzsménfia volt, ezek közül a legeredményesebb Priboj. Született 1944-ben, anyja Rissalma, sárga kanca, 1936-ban importálták a nagyhírű Crabbet Park méneséből (Anglia).
Priboj a 2, 3 évesen futott 8 startból 6-szor első, 2-szer második. Megnyerte az összes tradicionális nagy versenyt (pl. Derby, St. Leger). Sok kiemelkedő ivadéka volt, pl. Pomeranyec, Krepis, Sport, Topol és Petusok.
Topol, pej mén, született 1958-ban. Anyja: Taktika; a 2, 3 évesen futott 16 startból 9-szer első, 4-szer második, 3-szor harmadik. Fia, Naftalin viszi tovább a Koheilan vért az arab telivér tenyésztésben.
Naftalin, pej mén, született 1977-ben. Anyja: Nepriadwa (szerző: Pomeranyec lány). Kétévesen futott, utána tenyésztésbe került.
IV, V–IV-re rokontenyésztett Koheilan I-re és III–II-re Pribojra.
Topol fiai kitűntek erőteljes testalkatukkal, hibátlan küllemükkel és nagyon jó munkakészségükkel.
Sport, sárga mén, született 1957-ben. Anyja: Solianka II (szerző: Koheilan I dédunoka).
2, 3, 4 és 5 éves, futott 32 startból 12-szer első.
Megnyerte a Szovjetunió 3 napos military versenyét. Vonalát fia, Prostor vitte tovább a kirovi trakehneni ménesben.
Sport, Lowellas és Priboj révén IV–V rokontenyésztett Koheilan I-re.
Pomeranyec, sárga mén, született 1952-ben. Anyja: Mammona.
Mammona a Lengyelországban fedező másik lóhíresség, Ofír lánya.
Pomeranyec 1955-ben és 1960-ban megnyerte a Szovjetunió championátusát.
Elsősorban kancacsikói révén adott maradandót, majd a trakehneni és budjonnij fajtában fedezett rengeteg kancát. Pl. kiváló unokája Izjum, budjonnij fedezőmén.
Aachenben, a Nemzetek Díjában hibátlanul teljesített 1991-ben (a Pomeranyec-utódokról 2005. decemberi számunkban olvashat részletesebben).
Priboj egy másik fia, Profil, sárga arab telivér mén, született 1954-ben. Megnyerte a Szovjetunió military bajnokságát 1961-ben, és többször lett helyezett nagyobb ugróversenyeken.
Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy arab telivér létére kitartásos magasugratásban 180 cm-t teljesített Dorofejevvel a nyergében (bottal 156 cm).
1987-ben 30 kanca volt ebből a vonalból az akkori arab telivér tenyésztésben.
Kitűntek jó munkakészségükkel, erőteljes testalkatukkal és utódaik jó teljesítményével.
Van ma Magyarországon egy arab telivér, 3812 Atas-14 pej mén, született 1992-ben, amelynek származásában Koheilan I 11-szer, Priboj 8-szor, Pomeranyec 3-szor szerepel. Csikói egyöntetűek, jó szervezeti szilárdsággal és rendkívül jó idegrendszerrel rendelkeznek.


 

hirdetés


hirdetés

Fedeles lovardák

Lószállítás

Bios Logos Digitális röntgendiagnosztika, ultrahangdiagnosztika, endoszkópia,laboratóriumi vizsgálatok

TB Ranch eladó lovak, fedezőmének

Szerval SE lovasoktatás, bértartás, túralovaglás


A lap tetejére | Levél nekünk | Észrevételek, javaslatok | Impresszum

Minden jog fenntartva © Lavinia Pelso Kft. 2005-2008.