„Én már túl fiatal vagyok ahhoz, hogy személyesen emlékezzek dr. Reiner Klimke minden egyes sikerére..." - írja Szűcs-Gáspár Kinga a Lovasélet 2010. áprilisi számában. Ilyenkor döbben rá az ember, mennyi értéke van annak, ha az ember kicsit korábban született, ezzel együtt jár természetesen az is, hogy mára kicsit idősebbnek számít.Nekem lehetőségem volt dr. Reiner Klimkét személyesen is ismerni, és bátran mondhatom, életem nagy nyeresége, hogy jó barátságban lehettem vele.
Megismerkedésünk kissé különös volt. 1968-at írtak ekkor a naptárak, ez a mexikói olimpia éve volt. A magyar televízió igencsak szűkszavúan továbbította az olimpia eseményeit, a „takarékos" tájékoztatásból természetesen a lovassportokra csak egy-egy villanás jutott.
Ennek ellenére mélyen megmaradt bennem, hogy az aranyérmes Ivan Kizimov az átlón, a merev Ikhor nyergében olyan nyújtott ügetést mutatott be, hogy ülepének csattogása egész Budapestig elhallatszott, a harmadik helyezett, dr. Reiner Klimke pedig Duxon a klasszikus idomítás mintapéldájaként egy elengedett, elegáns, nagy lendülettel, könnyű támaszkodással végrehajtott feladatot lovagolt. Sehogy sem fért a fejembe, hogyan dönthettek így a bírók, és a fiatal ember hevületével tollat ragadtam, levelet írtam ismeretlenül dr. Reiner Klimkének, s megkértem, magyarázza meg nekem ezt a számomra megfejthetetlen rejtélyt. A levelet a Sankt Georg címére adtam fel, mert azt ismertem, és megkértem őket, továbbítsák a címzettnek. A díjlovaglást hárman bírálták, a chilei Simpson Vigil, a holland Jan Pot és a francia Col. Margot, aki gyűlölte a németeket. A bírók ítéleteit később erősen vitatták.
A Lovasélet 2010. augusztusi számát keresse az újságárusoknál, illetve egyes lovasboltokban vagy fizessen elő a következő számokra!
Lapunk további témái
- Díjugratás: A magyar válogatott szófiai szerepléséről • XV. Electrolux Nagydíj
- Lovastusa: XIV. Nemzetközi Military Verseny 9 ország részvételével
- Díjlovaglás: Díjlovas körkép • Korosztályos Díjlovagló Országos Bajnokság • Dr. Reiner Klimkéről kissé közelebbről
- Pszichológia: Sportpszichológia lovagláshoz – 2. rész
- Színes: Aachen 2010 • Egy lótartó naptára: augusztusi teendők • Életre szóló leckék egy ranchlótól – 9. rész
- Fogathajtás: Magyar fogathajtó sikerek Aachenben • I. Póni Junior Fogathajtó Világkupa Magyarországon
- Távlovaglás: Junior Eb-előzetes
- Galopp: Kancasiker 37 év után • Overdose győzelemmel tért vissza!
- Hírek: Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság • A lelkekben is nyomot hagyott a jégvihar • Legyünk ott! Jótékonysági est
- Aktuális: Ha beüt a mennykő! • Villámkérdések
- Kiképzés: Elgondolkodtató
- Zsurmák: Amerika
- Praxis: Homeopátia az állatgyógyászatban – 9. rész • Titkos mozgatórugók
- Teszt: Kipróbáltuk: Stihl-teszt
- Tenyésztés: Igény szerint: Püspökladány és Komjáti • Szép magyar siker Stadl Paurában
- Western: Híres párosok, különleges történetek – 12. • Hétköznapi reining praktikák – 16. rész
- Archív: Phalaris xx
- Portré: A patkolástan szakértője
- Lovasterápia: Dallos Gyula a Bátor Táborban járt
- Lovastorna: Manó Kupa harmadszor
- Gyerekeknek: Ülésjavító gyakorlatok • Lovak a közlekedésben
- Póni klub: Újabb versenyek
Kíváncsi rá?
Lapozzon bele! Előfizetés az újságra Megvásárolom digitális formában




Sport 








