Lovasélet

In memoriam Bálint László

Az elmúlt év szomorú fejleménye volt, hogy Bálint László ismert díjugrató lovas és edző egy tragikus lovasbaleset következtében súlyosan megsérült. Akkor még mindannyian abban reménykedtünk, hogy a kitartásáról ismert lovasember felépülhet. December elején érkezett azonban a szomorú hír a sportoló haláláról. Emléke előtt fejet hajtva most közreadjuk az utolsó interjút, melyet lapunknak adott.

Bálint László 17 évvel ezelőtt, 1991-ben volt magyar díjugrató egyéni bajnok. Sűrűn találkozhatunk vele különböző díjugrató versenyeken mint versenyző, vagy mint tanítványait kísérő edző. Most egy kis visszaemlékezésre invitálom.

- Meséljen, milyen volt az 1991-es országos bajnoki döntő, és milyen volt az ezt megelőző időszak?
Az 1991-es ob több szempontból is érdekes volt. Először talán azt említeném meg, hogy 1991-ben munkanélküli lettem, és otthon tartottam Gidrán (a későbbi legendás örökítő, Gidran XI - a szerk.) nevű lovamat, amivel ebben az időben már válogatott is voltam. A másik érdekesség, hogy majdnem lekéstem a versenyt. Akkor Kaposvárra, a Herczog Emil nevével fémjelzett egyesülethez voltam leigazolva, és a versenyt megelőző este elmentem Gántra, szóltam, hogy menni kéne Mezőhegyesre, mert másnap már kezdődik a verseny. De Herczog Emil úgy tudta, hogy csak két nap múlva kezdődik. Végül az utolsó pillanatban felpakoltuk a lovakat Gánton és Mezőszilason, és hajnali 4 órára értünk le a verseny helyszínére. Addig vezettem a kamiont, és délután már versenyeztem is. A versenyen a Gidrán IV-21 nevű állami ménnel indultam, melyet 1985 óta lovagoltam. Előtte a Hadsereg-bajnokságon indultam Szikrázóval, amely ugyan Varró József lova volt, de mivel eltört a lovasa lába, én lovagoltam a felépüléséig. Mikor visszakerült hozzá Szikrázó, akkor kaptam meg Gidránt. 1986. május 1-jén Kiskunhalason már megnyertem vele az 1,40-es nyitó számot, majd a nagydíjban III. helyezést értünk el. Innen már egyenes út vezetett a válogatottságig, és rendszeres csapattagok lettünk. Az akkori válogatott csapat nem akárkikből állt: Varró József, Stelczer Viktor, Göttler Vilmos, Rezgő Zoltán, Hevesi Barnabás, Bogár István. 1986 tehát eredményes évem volt, és legszebb emlékeim is ehhez fűződnek, hisz ekkor mentem először és utoljára igazi nagy fedeles versenyen a bécsi Stadthalléban. Itt a puissance-ban 205 cm-en már ütöttünk, és ez is csak a hetedik helyre volt elég, ennyit a verseny színvonaláról. Jó formában készültünk az 1987-es St. Gallen-i Eb-re, ahová sajnos önhibámon kívül nem vittek ki, csak a lovamat, amely azonban nem szerepelt jól idegen lovassal. Próbáltak később mások is versenyezni Gidránnal, de mind eredménytelenül. Végül aztán visszakerült hozzám, így lettünk 1990-ben harmadikok az ob-n, és így nyertünk 1991-ben az akkor 13 éves lóval annak ellenére, hogy az ob-n voltak esélyesebbnek tartott párosok, mint Varró József Kikelettel, Miklósvári Tamás Meránnal, vagy a legnagyobb esélyes, Rezgő Zoltán Pókerral. Az első pályán ütöttem egyet, Rezgő Zoltán 0 hp-tal teljesítette az 1,40-es magasságot. A második napi csapatversenyben, ami egyben egyéni szám is volt, nyertem az 1,50 méter magasságon. Én mentem hibátlant, míg Rezgő Zoltán egy akadályt vert, így egyformán álltunk, de mivel a nagyobb magasságú pályán én mentem jobban, átvettem a vezetést az utolsó forduló előtt, melynek pályamagassága 1,60 volt. Itt mindketten egy-egy verőhibával fejeztük be a versenyt, és azonos pontszámmal én lettem a magyar bajnok. Nagyon szoros verseny volt. Ekkor már munkanélküli voltam, de készültünk az 1992-es barcelonai olimpiára. Sajnos minden ezzel járó költség engem terhelt. Nem volt sem szponzorom, sem senki, aki segítette volna a felkészülésemet, semmiféle szállítási költségtérítést nem kaptam a szövetségtől. Később Széplaki Pál biztosított Gidránnak egy bokszot a Honvédban, a másik két lovam viszont a Tattersallban volt egy bokszban. Így reggel lelovagoltam az egyik lovat, majd felültem a villamosra, átmentem a Tattersallba, és lelovagoltam a másik két lovat. Tizenhatszor minősültem az olimpiára, de sajnos mégsem állhattunk rajthoz Barcelonában. Előtte ugyanis a müncheni versenyre már úgy érkeztünk, hogy Gidrán lesántult. A csüdízülete meszes lett. A német orvos 10 injekcióból álló kúrát javasolt, de a Magyar Lovas Szövetség ezt a költséget nem vállalta, így lemaradtam az olimpiáról. Később én a saját orvosommal megcsináltam az injekciókúrát, mikor lett rá pénzem. A történetnek 1992-ben lett vége, mikor elvették tőlem Gidránt, amely tenyésztésbe került.
- A bajnokság megnyeréséig is elég hányatott volt a pályafutásod, de néha ma is azt érzem, hogy Bálint László a díjugrató sport partvonalára szorult. Te hogy érzed, igaz-e ez, és mi volt a baj?
Talán túl szerény voltam, hisz az 1992-es olimpiai csapatnak én szereztem a szponzort is, de egy köszönetet sem kaptam. 1985-ben nagy lehetőség előtt álltam, hisz én voltam az év lovasa, és dr. Papócsy László felajánlotta, hogy válasszak az akkori legjobb lovak közül (Kemál 36, Kabala, Mephisto, Freddy). Ezeket a lovakat azonban már mind lovagolták, s én nem akartam elvenni senkitől lovat, mert pár év múlva is emelt fővel szeretnék azoknak az embereknek a szemébe nézni. A másik nagy hibát abban látom, hogy nem volt mögöttem egy menedzser típusú ember, aki kiállt volna az érdekeimért.
- Hogy érzi magát Bálint László ma?
Köszönöm jól, főleg a magánéletem alakult jól. Van egy kislányom, egy kisfiam, és feleségemmel együtt az egész család lóbolond. Szakmailag egy kicsit valóban partvonalon vagyok, bár edzősködöm, bíráskodom, pályát építek, de úgy érzem, hogy tevékenyebben tudnék tenni azért, hogy a díjugrató sport előrébb lépjen szakmailag. 6-7 éve vágyam és tervem, hogy ha tehetem, a fociakadémiához hasonló lovas képzést hozzak létre az utánpótlás területén.
Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Amazon Derby, melyben teret adunk a hölgylovasoknak, akik részt vesznek az ugrósportban. Ez is az egyik saját ötletem.
- Mi lehet annak az oka, hogy egyre kevesebbet hallatják hangjukat a szakmai tudással rendelkező, még élő „öregek"?
Ez több összetevős történet. Az egyik ok, hogy azelőtt biztos háttér volt a tudással rendelkező lovasok mögött, nem voltak rákényszerülve arra, hogy nagyon sok tanítvánnyal kell foglalkozniuk, mint ma, amikor ez adja a megélhetésüket, és olyanokkal is kell foglalkozni, akiken az első percben látszik, hogy nem lesznek lovasok, csak a szülők pénzét költik. Nincs meg bennük az alázat, a tudásvágy megszerzése. Másodsorban az ország Budapest-centrikus, így a lovaglás is. Azok a szakemberek, akik vidéken élnek, mint pl. Göttler Vilmos vagy jómagam is, kicsit el vagyunk zárva, hisz hozzánk csak autóval lehet jönni, akkor, amikor a szülő ráér, az pedig édeskevés ahhoz, hogy jó sportoló, netalán élsportoló legyen a fiatalból.
- Milyen útravalót ajánlasz a mai fiatal lovasoknak?
Mint mondtam, nagy alázat a lóval szemben, tisztelet az idősebb versenyzők tudása előtt, és nem utolsósorban próbálják ellesni azokat a technikákat, amik oly eredményessé tették azt a korosztályt.
- Milyen hosszú távú terved van?
Így, 53 évesen egyre többet edzősködöm, de azért még a lányomnak, aki most 3 éves, én szeretném belovagolni a nagypályás lovát.