December 5-7. között a Papp László Sportarénában az idén is megrendezésre kerül az OTP Bank Lovas Világkupa, idén már nemcsak díjugratásban, hanem fogathajtásban is.
Mint ahogyan azt Lázár Vilmos, a szervező bizottság elnöke elmondta, a Világkupa-forduló megrendezésével már az esemény elindításakor hármas célt szerettek volna megvalósítani a szervezők.
Elsőként a lovassport és lovas kultúra népszerűsítése, presztízsének átpozícionálása arra a szintre, ahol szerte Európában és a világban áll. Másodszor a lovassport tömegbázisának emelése, ezt jól szolgálja, hogy a pénteki nap délelőttjén a gyerekcsoportoké lesz az Aréna. Harmadszor pedig mindezt a legnagyobb magyar cégek, köztük a főtámogató OTP Bank segítségével olyan szponzori hátteret kellett létrehozni, amely biztosítani képes a kívánt színvonalat. Hogy mindezt tavaly, első alkalommal sikerült jól megvalósítani, nemcsak a hazai és nemzetközi sajtó pozitív értékelése, a hangos közönségsiker, hanem az is bizonyítja, hogy a tavalyi szponzorok mind itt vannak idén is. A 2007-es siker az idei eseménynek is felteszi a lécet, de a célok és a szlogen változatlan maradt, „ilyen még nem volt", hisz az idén Genfet kiütve sikerült elnyerni a budapesti Világkupát.
Programok
A programokról szólva, a világbajnokunk már most színes palettát kínált az érdeklődők számára, nemcsak a szorosan vett sport, hanem a szélesebb közönség érdeklődését is kiszolgálva.
Díjugrató VK
A hosszú hétvége alatt hét díjugrató versenyszám lesz, fénypont a szombat esti, 150 cm-re kiírt VK-döntő és a vasárnap délelőtti nagydíj lesz. Mint ahogyan azt Fugli Károly MLSZ-főtitkártól megtudtuk, 16-18 nemzet 100-105 lovát várják a nagydíjakban 30 körüli nemzetközi szintű versenyzővel, illetve a hazai élmezőnnyel. Már most 8-an jelentkeztek a világranglista első 75 lovasa közül. Várhatóan itt lesznek a Whitaker testvérek Angliából, Ludo Philippaerts és Judy-Ann Melchior Belgiumból, vagy az osztrák Thomas Frühmann is.
Fogathajtó VK
A fogathajtó VK eseményeiről Lázár Zoltán tájékoztatta lapunkat. A téli nemzetközi fedeles Világkupán az év pontszerző nemzetközi versenyein a legjobb eredményt elért 10 hajtó indulhat. Mint ahogy megtudtuk, a tavalyi esemény kellemes utóhatása volt, hogy a budapesti versenyre túljelentkezés volt. Már biztosan itt lesz a svéd Persson, az ausztrál Boyd, a svájci Würgler, a holland De Ronde. A magyar színeket Dobrovitz József és Lázár Zoltán képviseli majd. Nem lesz könnyű a verseny, mert a budapesti VK-t megelőző két hétvégén Stuttgartban és Stockholmban is rajthoz állnak magyar hajtóink. Lázár Zoltán azonban most már nagyon komolyan veszi a hazai versenyt, így a hétvégi versenyek után repülővel hazajön, és itthon készíti lovait az Aréna versenyeire. Hatszoros világbajnokunk nem titkolta, nagyon szeretné, ha a magyar himnusz csendülne fel azon a vasárnapi esten.
Hazai és világsztárok a VK show-műsorában
A show-műsorok közül két világsztár kívánkozik az élre, az egyik a francia Francois Pignon, aki mindhárom napon látható lesz. Szabadon száguldó lovait szerszám és szinte látható befolyás nélkül üli meg, és mutatja be idomítóművészetét.
A másik világsztár az Arany Bohóc Díjas Richter Flórián, aki a monte-carlói cirkuszfesztivál győztes lovas akrobata számával érkezik a porondra.
Híres lovaink közül bemutatásra kerül Overdose xx, de Túri József, majd Hugyecz Mariann legendás lova, Superville is itt vonul vissza a versenyzéstől. Itt lesznek a Nemzeti Vágta győztesei is, a sajnálatosan elpusztult győztes helyett Suták Vanda új lovát itt mutatja be.
A magyar lófajták közül idén a lipicai fajta és a szilvásváradi ménes kerül a fókuszba, de felvonulnak Európa több jelentős lipicai ménesének lipicai lovai, produkciói is.
A közvélemény-kutatási eredményekre támaszkodva került összeállításra több program is. Így lesz pónigalopp, agárverseny, lovas íjász és kosztümös díjlovas-bemutató, pa-deux-deux western show, atléták és lovak magasugró vetélkedője stb.
Ride & Drive verseny világbajnok öttusázók, a Lázár fivérek szereplésével, de folynak a tárgyalások, hogy létrejöhessen a Nemzeti Vágta két ismert sztárja, Hajas és Sasvári elhíresült afférjának nemes visszavágója.
A sztárok fogathajtó versenyén a Lázár testvérek segédhajtásával bakra ül pl. Demjén Ferenc, Fábry Sándor, Erdei „Madár" Zsolt, Talmácsi Gábor, Vajda Attila, Kovács Kati stb.
A rendezők azt is fontolgatják, hogy amennyiben sikerül a Szerencsejáték Rt.-vel megegyezni, a helyszínen fogadni is lehessen az egyes versenyekre.
Végül néhány adat, amely jól szemlélteti a monstre rendezvényt:
A három nap alatt 300 ló lép fel, melyek téli szállásáról gondoskodni kell. Az idén valószínűleg a fedett parkolóban kerülnek elhelyezésre, így nem kell az úton átkelni a lovakkal. A felszerelést 150 kamion hozza-viszi, 25 kamion csak a speciális talaj.
Mindezt a rengeteg dolgot a tavaly összeszokott, profi segítő csapatnak csupán 2 nap alatt kell a helyére tennie, hogy pénteken indulhasson a show, amely mintegy 700 akkreditált lovasembert fogad rangjukhoz illő módon. A visszaszámlálás elkezdődött, a nagyközönség számára nyitás 2008. december 5-én 9 órakor. Jegyek a tavalyinál mérsékeltebb áron és könnyebb hozzáférhetőséggel már kaphatók a Ticket A és az IBUSZ jegyirodáiban. További friss információk: www.lovasvilagkupa.hu





Sport 







