
A Nemzetközi Lovas Szövetség meghatározta a „Progresszív Listát"
Szavahihetőség „pá" - legális gyulladáscsökkentők a lovassportban
Húsz éve tiltott a phenilbutazon felhasználása a nemzetközi versenysportban. A FEI közgyűlése most három gyulladáscsökkentő hatóanyagot megint engedélyez. Egyet négyszer magasabb dózisban, mint a tiltás előtt. Attól rettegnek a Német Lovas Szövetség tisztviselői, hogy így a lovassport szavahihetősége végérvényesen eltűnik.
A lovasok éveken át az úgynevezett „zéró toleranciáról" beszéltek, ami szerint csak „tiszta" lovak állhattak rajthoz a versenyeken. A közelmúltban a folyamatosan visszatérő doppingbotrányok rossz hírét keltették a nemzeti és a nemzetközi versenysportnak, utoljára Isabell Werth és Ludger Beerbaum keveredett doppinggyanúba. A FEI egyik újítása, az úgynevezett „Progresszív Lista" - amiről novemberben Koppenhágában döntöttek - szabályozza, hogy milyen gyógyszert kaphat a ló a verseny előtt, de ez tartalmazza a tiltott hatóanyagok neveit is.
„Progresszívnek" számít többek között a phenilbutazon fájdalomcsillapító. A most engedélyezett dózis 8 mcg, azaz négyszer magasabb a kilencvenes évek elején betiltott mennyiségnél. Az új FEI-szabályzat szerint még két, fájdalomcsillapításra használt hatóanyag engedélyezett: a flunixin és az acetilszalicilsav. Továbbá még használható a dicloracetát (izomkárosodások kezelésére), az isoxuprine (patairha-gyulladás kezelésénél keringésserkenő) és a nyálkaoldó acetilcysztein (például hörgőgyulladás esetén alkalmazható). Az egyetlen megszorítás, ami ezekre a gyógyszerekre vonatkozik, hogy a megengedett határértéket be kell tartani, és a hatóanyagok kombinációi továbbra is tiltottak.
„Nekem, mint lovakkal foglalkozó állatorvosnak, ez teljesen érthetetlen" - állapította meg dr. Hans-Joachim Götz (elnöke a Német Praktizáló Állatorvosok Szövetségének (BPT) és elnökségi tagja a Német Állatorvosi Kamarának (BTK)). „A határértékek nagyon közel esnek a terápiás tartományhoz, ami a sportlovakkal foglalkozó állatorvos munkáját még jobban megnehezíti. Egyre jobban elmosódik a különbség az engedélyezett és a tiltott mennyiség között. Most, hogy az akadály elhárult, a gyógyszereket indokolatlan esetekben is adagolni lehet. Innentől kezdve már nem lehet különbséget tenni hazugság és becsület között, így véleményem szerint el fog avulni a jelenlegi doppingellenőrzés."
Bo Halander, a Svéd Lovas Szövetség szóvivője szerint a nagy cégek (pl. Rolex) támogatása máris veszélybe került. Ezek a vállalatok aligha akarnak összeköttetésben maradni egy olyan sporttal, amiben bizonyos anyagok használata megengedett. Frank Kapellmann, az Acheni CHIO főszervezője teszi fel a kérdést: „A mi üzenetünk a tiszta sport, most akkor ezt hogy akarjuk eladni a támogatóknak és a nézőknek?" A Német Lovas Szövetség elnökét, Breido Graf zu Rantzaut sokkolta a hír. Az emberek a német nemzeti szövetség FEI-ből való kilépéséről beszélnek.
A Nemzetközi Lovas Szövetség egysége veszélybe került. Fejlett, törvényben meghatározott állatvédelmi szabályokkal rendelkező országok - Németország mellett többek között Svájc, Svédország, Franciaország, Dánia és Norvégia - a fájdalomcsillapítók felhasználását engedélyező „haladó szellemű tiltó listával" nem tudnak egyetérteni. A ló fejével kell gondolkodni. Beteg, és ezekkel a gyógyszerekkel kezelt lovak nem alkalmasak a versenyzésre.
Lovas körökben azt híresztelik, hogy a „Progresszív Lista" szavazása nem volt korrekt. A küldötteknek Koppenhágában két választásuk volt: vagy egy hónapok alatt kidolgozott lista mellett voksolnak, amiben a terápiát és doppingot pontosan elkülönítik, és kizárják a verseny előtti esetleges gyógyszeres kezelést. Vagy a másik lehetőség a FEI által 6 nappal a közgyűlés előtt kiadott „haladó szellemű lista", amiben a fentebb említett hat hatóanyag nem szerepel. Az utóbbit fogadták el 53:48 arányban. A határozat bírálói meg vannak győződve arról, hogy ez az eredmény csak egy félreértésen alapul.
Írta: hh
Forrás: Vet Impulse német állatorvosi folyóirat 18. évjáratának 23. száma, 2009. december 1.











