Lovasélet

Immáron második alkalommal, de most nemzetközi fellépők részvételével színesítve került megrendezésre VI. Mohammed marokkói király kezdeményezésére a „Salon du Cheval". A hatalmas rendezvénynek az óceán partján elterülő El Jadida városa adott otthont 2009. október 21-26. között.
Elutazásunk előtt mindössze annyi információnk volt, hogy ez egy hatalmas fesztivál, ahova minimum 150 000 látogatót várnak, 72 nemzeti és nemzetközi kiállító lesz jelen, és több mint 600 ló vesz részt az eseményeken. A lovas műsorokban Magyarországot 5 csikós 9 lóval, valamint Kassai Lajos vezetésével a mi 8 fős lovasíjász csapatunk képviseli 2 lóval.

Rajtunk kívül meghívott országok Franciaország, amelyet a neves Jean-Francois Pignon képviselt, valamint Spanyolország, amely a lovas csendőrséget hozta el.
A Horse Trans Cargo kamionja és vele a 11 ló már szerdán kora hajnalban útra kelt, mi csak három nappal később, október 17-én, szombaton indultunk Ferihegyről: Cselényi László vezetésével a Duna Televízió szakemberei, Zilahy István szervezésében a hortobágyi és bugaci csikósok, valamint mi, lovasíjászok, Kassai Lajos vezetésével. Néhány órás repülőút után egy rövid párizsi kitérővel érkeztünk meg a filmekből, könyvekből jól ismert Casablancába késő este, ahonnan még több mint egy óra autózás után értük el szálláshelyünket El Jadidában. Itt számunkra kicsit megállt az idő, hiszen 2 órával kellett visszaállítani óráinkat, valamint hamarosan megismerhettük a laza arab időszámítást. De ami a kezdetekben igazán nehézséget okozott, az volt, hogy vasárnapra a lovak még mindig nem voltak sehol.

Hétfőre már többször bejártuk a mintegy 20 000 m2-nyi fedett pavilonokat, a kinti pályát és a benti lovardákat, de a lovaink híján a bemutatóra való felkészülés és az edzéseink inkább csak elméletiek voltak. A vacsorázásból pattantunk fel, mert az eddig igencsak hiányos tájékoztatások szerint a lovak végre megérkeztek! Úgy vártuk őket, mint ahogy a hazatérő katonát várják otthon. Megpróbáltatásaik nem múltak el nyomtalanul, fizikailag megviselt, ennek ellenére lelkileg elfogadható állapotban voltak. Szerencsétlenség, hogy a tervezetthez képest 2 nappal később végigrobogni egész Európán, az utazás végén még két éjszakát a határon, a kamionon tölteni, aztán temérdek ló közé kerülni nagyon nehéz dolog lehet, nem is beszélve a klímaváltozásról, hiszen a télből a nyárba kerültek hűséges paripáink. Másnap pedig mérlegre kerül majd az egész magyar delegáció, bemutatózunk VI. Mohammed marokkói király előtt. Átvettük a lovak ellátmányát is, ami zabszalmából és hasonló kinézetű alomszalmából, valamint zúzatlan árpából állt, ezenkívül a magunkkal hozott zabot etettük. Koncentráltan próbáltunk készülni a bemutatóra, hiszen már nagyon kevés volt az időnk. Mivel a nyergen kívül lovainkon nincsen lószerszám, ezért nagyon fontos a helyszín megismertetése, hogy megfelelő nyugodtsággal tudjanak dolgozni, ugyanis a bemutatónk során a két lovas többek között az általunk tartott pajzsokra lő íjjal.

Amit a Marokkóban eltöltött napok alatt türelmesen megtanultunk, az a várakozás. Jó másfél órát csúszott általában minden, így volt ez az aznapi bemutatón is. De hiába, egy király nem késik, ő érkezik. A kényszerű várakozás alatt persze nem tétlenkedtünk, de ha tehettük, a bemelegítő-pályáról belestünk, hogy lássuk, itt van-e már az uralkodó? A tervezett bemutatónk töredékét vihettük csak a porondra, 4-5 perc maximum, ennyit adtak nekünk a szervezők. És ezt ne lépjük túl, jelezték nyomatékosan. A többi napokon természetesen hosszabb lehetett a műsorunk.

A hivatalos megnyitó előtti napon zárt és biztosított körülmények között a királyi család megtekintette a pavilonokat, pár percet eltöltött a magyar kiállításon, ahol megnézte íjainkat is. Mellettünk kapott helyet a szintén díszvendégként meghívott arab ország, Katar bemutatkozó kiállítása. Szálingózott a vendégsereg, a biztonsági ellenőrzések lassították a bejutást. Végül megtelt a nézőtér, és óriási taps kíséretében megérkezett VI. Mohammed. Őszinte örömmel fogadta őt a tömeg, hatalmas tisztelet övezi az uralkodót!
Mire észbe kaptunk, már mi futottunk a porondra, amit az előző nap még javában építettek. Puhán lépdeltünk a rózsaszínes, púderszerű, de kemény tartású homokkal feltöltött pályán. Furcsa érzés volt, hogy szinte a következő pillanatban már kifelé robogunk, magunkkal cipelve szitává lőtt kellékeinket, amik pár pillanattal azelőtt még a földön hevertek csöndben, szanaszét, csatatérré változtatva a bent eltöltött néhány perc alatt az arénát.

A kezdeti nehézségek ellenére fellépésünk hibátlanul sikerült. Osztatlan sikert arattak a magyar csikósok és a puszta 5-ös is! Igazi színt és szabadságot vittek a klasszikus lóidomításhoz szokott szemek számára, bemutatójuk közelebb állt az arab szívekhez, mert a marokkói kaszkadőr lovasok gyakran megtiszteltek bennünket társaságukkal.

A folytatásban egymást követték a nemzetek és Marokkó bemutatói szigorú rendben. Ezekből ekkor nem láthattunk sokat. A bemutatók végeztével azonban a fesztivál déli részén elterülő focipályánál nagyobb méretű nyitott területre mentünk. Itt vette kezdetét arab nevén a „Tbourida" - amit egyébként mindenki csak „Fantázia" néven emlegetett -, amin a király szintén jelen volt. Ez egy ősi marokkói hagyomány, a harci virtus szimbóluma. Itt ugyan nem láthattuk, de nők is űzik ezt a tradicionális sportot, lovasbemutatót. Vágtázó lovasrohamok végén egyszerre elsütötték puskáikat a 15 főt számláló csapatok. Mondhatom, van benne fantázia!

Magával ragadó szórakozás. A kinti pályától északra volt 3 óriási sátorpavilon, amik átjárhatóak voltak. Az utolsó egységben volt a magyar rész is, a kisebb benti, mély homokos talajú pálya tőszomszédságában. Itt a rendezvény alatt szintén bemutatókat tartottunk az esti fellépéseket megelőzően. Rendszerint hatalmas tömeg gyűlt a porond köré, és tapsvihart arattak megmozdulásaink. Nagy élmény volt itt a közönség érintő közelsége. A területen a pavilonok után következtek a bokszok, és aztán pedig az esti nagy bemutatóknak helyet adó nagy lovarda. A fesztivál területe egy lóversenypálya valójában, amit szinte teljes egészében beépítettek a hatalmas sátorpavilonokkal és az azokat összekötő fedett sétányokkal.
A 10 nap azért már elég hosszú idő ahhoz, hogy elkezdjünk hazavágyni. Nagyon jó kiszolgálásban részesültünk a hotelban, a jó időben kellemes sétákat tettünk a városban. Kisebb csoportokban a sikátorokba, belső piacterekre is eljutottunk. Apróságokat vásároltunk, alkudoztunk a helyiekkel, és volt, akinek - persze nem teljesen komolyan, de - feleségnek is ajánlkoztak valamelyik helyi üzletben. Eső többször is esett, szerencsére leginkább csak éjszaka. Az óceánparton amúgy is néha harapni lehetett a párát.
A fáradtság mindenkit elért, azt hiszem, de kárpótolt a vasárnap esti slambuc, amit a csikósok készítettek el. Nagy sikere volt, és végre ettünk egy igazán jót, valami otthonit! A vacsoránkra Pignon is eljött a gyermekei kíséretében, valamint csatlakoztak a Mezőgazdasági Múzeum munkatársai is.

Hétfőn lementünk a lovakkal az óceánpartra. Óriási élmény volt látni őket, ahogy olyan könnyeden vágtáznak a parton, megszagolták, megkóstolták a sós vizet. Gyönyörű alakjuk határozottan rajzolódott ki a selymes háttér előtt, ahol a part, a víz és az ég valahogy elválaszthatatlanul találkozott, és egymásba mosódott.
A hazautazás kedden, hajnalok hajnalán kezdődött, három órakor indultunk. Útközben a reptérre megelőztük a kamiont, lovaink velünk együtt indultak el hazafelé. Mi este már otthon aludtunk, míg ők csak szombat délelőtt értek haza, és ezzel zárult le ténylegesen ez az utazás. A Parti Imre által tenyésztett lovak kiállták a próbát, de a megpróbáltatások nem múltak el nyomtalanul. A shagya 50 kg-ot fogyott, az arab pedig 30 kg-ot.
Nagyon jó volt megtapasztalni egy másik világ hangulatát. A teher mellett felemelő érzés volt képviselni hazánkat, és bemutatkozhatott a lovasíjászat és a színes magyar hagyományok a világ egy távoli pontján.