Lovasélet

Sportkipróbálás nélkül nincs eredményes tenyésztés, tenyésztés nélkül nincs eredményes sport - vagy rosszul tudtuk?

A Magyar Lovas(sport) Szövetség honlapját böngészve egy érdekességen akadt meg a szemem. Díjtételek, 2010: sportlóbejelentés 8000 Ft, pónik esetében 3500 Ft. Megkülönböztetés nélkül. Érdeklődésemre telefonon is megerősítették azt, amitől tartottam: az ismeretlen származású lovak azonos feltételekkel vehetnek részt a hivatalos versenyeken, mint a legális keretek között, vagy állattenyésztési szempontból még magasabb minőséget képviselve, egyesületi szerveződésben tenyésztett lovak.

Mi az oka annak, hogy a fenti döntéssel nem értek egyet?
Először is az érvényben lévő állattenyésztési törvény értelmében az úgynevezett ismeretlen származású lovak meg sem születhetnének. Nem is létezhetne ilyen ló, ha a lótartók a törvényt betartanák. Esetleg véletlen folytán megtörténhetne, hogy egy szemfüles méncsikó befedez egy sárló kancát vagy kancacsikót, és ebből adódóan néhány ismeretlen származású csikó megszületik, de ezek száma nyilván elenyésző. Az ismeretlen származású (sajnos nagy számban létező) lovak természetesen nem így jönnek a világra, hanem az engedélyezetlen apaállat-használat eredményeképpen, köznyelven zugmének csikói. A korábbi szabályozás értelmében ezek a lovak hivatalos versenyen nem szerepelhettek, és a törvény értelmében mind az anyakanca tulajdonosa, mind a zugmén tulajdonosa bírsággal büntetendő. (Ez ma is így van.) Néhány évvel ezelőtt már engedélyezték az ismeretlen származású lovak versenyzését magasabb bejelentési díj megfizetése esetén (amit a magam részéről már akkor sem helyeseltem). 2010-től azonban már azonosak a feltételek számukra a legális úton tenyésztett lovakkal. Vagyis egy illegálisan előállított terméket legális módon lehet használni.

Ezzel a döntéssel bántva érzi magát minden olyan tenyésztő, aki jogkövető magatartást tanúsítva, az érvényes szabályok szerint tenyészt lovat, hiszen a szűkös piacra ezáltal bebocsátást nyer az a lószaporítói kör is, aki bármilyen okból (anyagi, saját tenyésztői elgondolás vagy más ok) a szabályokon, a törvényeken kívül helyezkedve állít elő lovat. Azt tudom, hogy a sportolónak általában teljesen mindegy, hogy ki volt a lovának az apja, anyja, csak nyerje meg a versenyt, de én most tenyésztői oldalról nézem ezt a döntést.

A lótenyésztéssel komolyan foglalkozók tudják, hogy „a tenyésztés generációkban való gondolkodás", a tenyésztési előrehaladás pedig a kipróbálás során mérhető le, ami napjainkban alapvetően a sportkipróbálást jelenti. Hogyan lehet generációkban gondolkodni egy olyan ló esetében, amelynek a közvetlen őseit sem ismerjük, a távolabbiakat (kancacsalád, ménvonal) meg végképpen nem? Hogyan támaszkodik így egymásra a sport és a tenyésztés?

Hazánkban a lótenyésztés szabályozásának, a törzskönyvi nyilvántartásoknak több évszázados, a legtöbb európai országénál magasabb színvonalú hagyományai vannak. Ennek köszönhetőek kiváló lófajtáink, melyeket fénykorukban ismert és elismert egész Európa, és ennek (is) köszönhető, hogy ma is lovas nemzetként tartanak nyilván minket. Az európai mezőgazdasági kiállításokon és sportversenyeken elért sikerek, a külföldi szakírók által hippológiai csodaként emlegetett eredmények a tenyésztés területén egyértelműen a szigorú törzskönyvi nyilvántartásokhoz, a kipróbáláshoz, a kancacsaládok felépítéséhez és sikeres méntörzsek kialakításához köthetők. De ezek az értékek egyetlen hibás tenyésztői döntéssel megsemmisíthetők, embergenerációk munkája veszhet kárba egy nem megfelelően átgondolt fedeztetéssel! Ha ma egy kancát, mely például egy kiváló mezőhegyesi vagy bábolnai kancacsalád élő sarja, egy nem engedélyezett ménnel fedeztetnek, a megszülető ivadék ismeretlen származású lesz, és a kanca által hordozott tenyészérték a törzskönyvezés számára elvész! Egy vagy két lógeneráció után már nem az x vagy y kancacsalád következő képviselője lesz, hanem egy ilyen vagy olyan pej (vagy bármilyen színű) ló. Egy ló, kilónként egy euró + a használati értéke. Tenyészértéke nulla, elveszett, benne három-négy emberöltő okszerű tenyésztői munkájával, és a 10-20 lógeneráció nyilvántartásával birtokolt tenyésztési ismeretekkel együtt. És sajnos a fenti, versenyzésre vonatkozó döntés akaratlanul is azt sugallja a kancatartók egy részének, hogy nem is annyira fontos az engedélyezett, a számos szűrőn átjutott, minősített apaállatokat használni, hiszen bármitől is ellik a kanca, a csikója akkor is fogja húzni a kocsit, sőt, még versenyezni is lehet majd vele.

Másik, amit nem árt tudni. Egy nagyon jó ló (szép küllemű, jó mozgású, jó teljesítményű) korántsem biztos, hogy egyben jó tenyészállat is! Ha nincsen mögötte a jó tulajdonságokat garantáló genetikai háttér (kancacsalád és ménvonal, sok generáción keresztül végzett tenyésztői munka), akkor ez az egyed ivadékaiban szórni fog, és a legritkább esetben lesz jó csikója. Tudott dolog: egy magas szintű állomány közepes képviselőjének jobb ivadéka várható, mint egy gyenge állomány kiugró képviselőjének. Ezért nem (ezért sem) szabad bizonytalan származású lovakkal szaporítani!
A véleményemmel szembeni ellenérvek, mely szerint a tenyésztőnek magának kell eldönteni, hogy mivel fedeztet, nem szabad korlátozni szabad döntésében, majd a piac igazolja, hogy jól döntött-e, a hazai viszonyaink között nem életszerűek. Lehet, hogy ez majd néhány évtized múlva így lesz, amikor a lótenyésztésben az értékek a helyükre kerülnek, de ma sajnos nem ez a valóság. Jelen gazdasági helyzetünkben hiába tudja a kancatartó, hogy melyik ménnel lenne a legjobb fedeztetni a kancáját, ha lenne pénze! Decemberben még kiválasztja a lótartó a neki leginkább tetsző mént, legyen az bárhol, kerüljön bármibe. Februárban már azt nézi, hogy ötven km-en belül van-e olyan mén, ami azért még nem rossz. Amikor márciusban sárlik a kanca, akkor megnézi, hogy melyik a legközelebbi mén, mondván, hogy úgysem fizetik meg a csikót, ha drágán fedeztetek, de azért csak ne álljon a kanca üresen!

Emellett pedig az engedélyezett ménpark sincs kihasználva, országos átlagban egy mén messze tíz kanca alatt fedez évente! A megszülető csikók kis része kerül megfelelő módon felnevelésre, és nagyon kevés kerül olyan kiképzőhelyre, ahol képességei reálisan felmérhetők lennének. Ahhoz, hogy ménjeink valódi tenyészértékéről valós képet kapjunk, a mostaninál nagyságrendben több csikójuk kellene, hogy szülessen, és kipróbálásra is kerüljön. A versenyző 2-3 csikóból nyilván nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a mén örökítőképességére vonatkozóan. Éppen ezért inkább cél lenne azt forszírozni, hogy a legjobbnak vélt méneknek több csikójuk szülessen, nem pedig teret engedni a teljesen bizonytalan genetikai hátterű, ráadásul törvényellenesen szaporított lovaknak.

Véleményem szerint a hazai viszonyok között e téren (is) szükség van szabályozásra, hogy ne tegyük tönkre az elődeink által létrehozott értékeket, hiszen arra alapozhatnánk a mi jövőnket is! Meggyőződésem, hogy ma Magyarországon ez a döntés korai volt, megelőzte a szekér a lovakat...