Lovasélet

A cikk a Lovasélet 2008. novemberi számában jelent meg.

Egyedi küllemű, kecses, igazi nemes félvér lovak a vanyarci ménesben. Olyanok, amelyek a világ minden táján bármely modern sportlófajta büszkeségére válnának. Pedig ezek tradicionális magyar kisbéri fajtájú lovak, melyek egy 25 éve a maga erejéből tenyésztő lovasember munkáját dicsérik.

Születésnapi beszélgetés Lóska Jánossal

A kisbéri fajta ma legnagyobb létszámú ménesének megálmodója és fenntartója, számos sport- és tenyésztési siker birtokosa legutóbb az idén augusztusban a Farmer Expón kiállított állományáért tenyésztői nagydíjat kapott. Ő Lóska János, aki az idén 50 éves. Ez adta az apropót, hogy az ismert tenyésztőt egy kis számvetésre kérjük.

Az ember 50 évesen, 25 év tenyésztői munka után csinál-e számvetést? Ez mindenképpen egy olyan évforduló, mikor az ember megáll, és végignézi, mit végzett eddigi életében. Ezt én is megtettem. Szakmailag sok mindent elértem, a kisbéri fajtának többször voltam a legeredményesebb tenyésztője. Ma a fajta főménese már itt van nálam. Amikor kezdtem, akkor még léteztek nagyobb törzstenyészetek, amelyekkel elég nehéz volt versenyezni. Az anyagi lehetőségeik mások voltak, jobban tudtak tenyészanyaghoz hozzájutni, és a szaktudásuk is számottevő volt. Én pedig - aki az állomány nagyságával meg sem közelítettem a mostani szintet - mint magán lótenyésztő, nehezebb helyzetből indultam. Volt viszont határozott elképzelésem arról, hogy milyen az ideális kisbéri ló. Ezt nagyjából elértem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elégedett vagyok, mert nem így szerettem volna elérni. Mindig abban reménykedtem, hogy eljön majd egy szép új világ, mikor mindaz a munka, az a tudás, amit az ember a lóba befektet, valamikor az anyagi biztonságát is megteremti. De nem így történt. És ez nagyon hiányzik, mert ez lenne a feltétele a korrekt és kiszámítható tenyésztői munkának, de említhetném itt valamennyi, a lóhoz kapcsolódó fő tevékenységet. Az én életemre és tenyésztési elképzeléseimre tehát nagyban hatott, hogy mik azok a lehetőségek, amiket saját magamnak teremtek elő. Ezért nem is lehet tisztán szakmai szempontok alapján megítélni és értékelni egy tenyészetet akkor, amikor ennek a gazdasági alapjait a mindennapok küzdelmével kell megalapozni.
Természetesen nem lehet elvonatkoztatni egy-egy lótartót a gazdasági körülményektől. Ezek pedig most nem kedveznek a lónak, a lótenyésztésnek meg főleg nem. Mikor tradicionális magyar lófajtával foglalkozik az ember, még nehezebb a helyzet. Ismerjük azokat az összeméréseket, amiket a nemzetközi sportlófajtákkal kell megvívniuk. Gondolok itt elsősorban a létszámra, a kiválogatási szisztémára és a menedzselésére. Világos, hogy itt gyakorlatilag nem beszélhetünk egyenlő versenyhelyzetről. Egy Magyarországon élő, tradicionális fajta összemérése az egyébként piacra szánt európai sportlóval, gyakorlatilag azt mutatja, hogy lehetetlen gazdaságosan fenntartani. Persze fontos és helyénvaló, hogy genetikai értékeket megőrzünk. Ez néhány szerencsésebb fajta esetén állami keretek között működik, mint pl. a lipicai Szilvásváradon, a nóniusz Hortobágyon vagy a shagya-arab Bábolnán. De legalább két hagyományos fajtánk, a kisbéri és a furioso-north star fenntartása már nincs benne az úgymond állami költségvetésben. Ez már teljesen a magánemberekre van bízva, az ő érzelmi kötődésükön és anyagi erejükön múlik, hogy van-e fajta vagy nincs, és ha van, akkor meddig. Nos, hát röviden ez az én számvetésem.

Sötéten látod a magyar lófajták jövőjét? Nem azt szeretném mondani, hogy sötéten látom, inkább azt, hogy bizonytalan a jövőjük. Főként, mert az értékesítési piacok beszűkültek. A sport terén, ahol legnagyobb a fizetőképes kereslet, ott nem elsősorban a tradicionális fajtákat vásárolják. Ahol pedig nincs fizetőképes kereslet, ott olyan alacsonyak az árak, hogy sok tenyésztő örül, ha a felnevelés költségét eléri. Egyébként akármerről jönnek a hírek a világból, mindenhol túl sok a ló. Ezért magának a lónak a jövőjét is bizonytalannak látom, nem csak a tradicionális fajtákét. A világban ugyanis nincsenek már olyan hagyományos, biztos felvevőpiacok, mint amit a mezőgazdaság vagy a hadsereg jelentett. Olyan nagyszámú ló van, és annyira azonos a hasznosítási cél, hogy ekkora mennyiségű lovat kizárólag hobbi vagy sport célra nem lehet eladni. Tehát általában is nehéz a lóval foglalkozni a világon, ezen belül Magyarországon még nehezebb. Ha pedig tradicionális fajtát is tenyészt az ember, az már egyenesen kihívás.

Régebben saját sportegyesületed, a Wesselényi LK számos sportsikert is elért. Mi a helyzet ma? Elsősorban díjugratásban és militaryban próbáltuk ki a lovainkat. Nagyon sok jó lovas lovagolta és szerette őket, Nádházy Árpád, Göttler Vilmos, Schaller Gábor, Ákos Ajtony, én magam is, és még sorolhatnám. 1996-ban például a saját lovas klubunk harmadik lett az ob-n díjugratásban (Árva és Advent is a csapat tagja volt). Ozora Árvácska I (Árva) nyerte annak idején az első ménversenyt is Mezőhegyesen, de nyert később Ausztriában nemzetközi versenyt is. Hasonlóan militaryban is jó eredményeket értünk el, Twin Peaks országos bajnok lett Schaller Gáborral 2002-ben, Cinka Panna pedig a legjobb kezdő ló lett 2002-ben. Mindez akkor történt, mikor még tudtam a saját lovaimat szponzorálni. Ennek egyszer az anyagi lehetőségek miatt vége szakadt. Semmivel sincsenek rosszabb lovaim most sem, csak már nem tudom önmagam ilyen szinten menedzselni őket. Én magam pedig már elfáradtam ahhoz, hogy versenyezzek. Igazából az hiányzik legjobban, hogy nem tudom a lovaimat olyan szinten bemutatni, mint amire a bennük rejlő képesség predesztinálná őket. Versenyzés híján így a lovaim teljesítményét nem úgy tudom lemérni, megmutatni, ahogyan azt kellene. Ez talán a legnagyobb bánatom.

Folytassuk vidámabb témával. Lóska Jánost tenyésztői körökben mindenki mint az Ozora Árvácska és a Filou ménvonal megmentőjét, a trakehneni fajta II. világháború utáni újbóli felhasználóját ismeri. Hogy látod a tenyészetedet ma, tennél-e valamit ebből az időtávlatból másként? Lehet, hogy nagyképűségnek hangzik, de semmit nem tennék másképp. Annak idején az volt az elképzelésem, hogy én csak olyan, eredetiségét még őrző, magyar teljesítményvonalakkal kívánok a tenyésztésben foglalkozni, amelyek sport célokra is jól mérhetően alkalmasak. Ez azt is jelentette, hogy bizonyos, a törzstenyészetekben nagy számban meglévő tradicionális, de felhígult és eredetiségét vesztett vonalak nem érdekeltek. Szó nincs azonban arról, hogy pusztán formális alapon, „szerelemből" kívánnám a fajtát, illetve vonalait fenntartani. Persze belefér a „szerelem" is, de mindenekelőtt teljesítménylovat akartam tenyészteni, úgy, hogy az kisbéri is legyen. Ez erősen behatárolta, hogy milyen ménvonalakból válogathatok. Az Ozora Árvácska vonal mindig eredményes sportlóvonal volt. Így volt ez az általam felkarolt Ozora Árvácska-4 (Irány) esetében, vagy még inkább Ozora Árvácska-5 (Igaz) esetében, amely évekig vezette a díjugratásban az apaménlistát. Mielőtt hozzájuthattam volna, elpusztult. Így találtam rá Jobbágyi József segítségével Irányra, amellyel az utolsó pillanatban sikerült regenerálni ezt a teljesítményvonalat. Természetesen ez azóta is a szívem csücske. Különösen a 21 éves Ozora II Álmos, amely már nálam született, tenyészetem egyik meghatározó ménje. Összes leszármazottjával rendkívül elégedett vagyok. Azokat a sportbeli képességeket, amiket ő maga tudott, biztosan átadja, emellett nagyon könnyen lovagolható, végtelenül intelligens. Ráadásul mind a Filou, mind az Ozora Árvácska vonal fenntartása egy kancához, Szikrázó Szikrához kötődik. Róla elmondhatom, hogy rendkívül jó képességeket (elsősorban ugróképességet) adott tovább utódainak, hatalmas vitalitással bír, hiszen most, 30 évesen is él, sőt még tavasszal sárlott is. Összesen 8 fedezőmén csikója született, és egy népes kancacsaládot alapított a tenyészetemben, ma már az 5. generációban is jelen van a ménesben. 
Végül is 3 vonal 8 kancájával kezdtem a tenyésztést. Ebből 5 olyan volt, ami ma is telitalálat lenne. Nem biztos, hogy az én érdemem volt, de rögtön megalapozták a tenyészetemet. Szikrázó I Szikráról már esett szó. De Maxim VI-6-os (Maxim XI) vonaláról is több jó kancám volt, Maxim Énekesnő, Maxim Rege és Maxim Büszke. Ezeket mind a vágó elől, rom állapotban sikerült megmentenem. A harmadik vonal Filou Baba, amelyet Tiszaadonyból azért tudtam megvenni, mert nem adta a lábát patkolásnál. Ő például a 2002-es military magyar bajnok, Twin Peaks nagyanyja. Ez az 5 kanca és 3 vonal alapozta meg azt, amit mára elértem.
A trakehnenivel is volt konkrét elképzelésem. Nem hittem el, hogy 1940-42 közt 3 trakehneni mént behoznak, és ezek közül az egyik, Széplak (Goldlack), amely 17 évesen érkezik Magyarországra, rögtön legenda lesz. Én ezt nem annyira a mén érdemének tartom (trakehneni fajtában szinte semmilyen nyomot nem hagyott közel 15 év alatt), mint inkább annak, hogy kiváló kancákat párosítottak hozzá. Így nagyszerű ivadékok születtek. Úgy láttam, hogy a '80-as évekre annak a trakehneni vérnek a tenyésztői hatása már elveszett. Szerettem volna újra kipróbálni a fajtát, azért, mert temperamentumában, küllemében közel áll a régi kisbéri lóhoz. Másrészt az akkori heterogén kisbéri állomány nehezen viselt volna el egy újabb telivérezést. Törekedni kellett emellett a mozgás javítására, még az én relatíve jó kancáim körében is. Szervezeti szilárdság, mozgás, küllem, teljesítmény. Ezért döntöttem a trakehneni mellett. Másrészt - és ez is igaz - gyorsabban találtam meg a megfelelő trakehneni mént ehhez a feladathoz, mint ahogy a telivért találtam volna meg. Ezzel a feladattal egyébként ma is kínlódunk mi, tenyésztők. Postilliont, első trakehneni ménemet attól a német tenyésztőtől béreltem ki, akinek az apja a '36-os olimpia military nyerő lovát tenyésztette. Még azon az őszön, mikor behoztuk őt, a trakehneniek elindították az első teljesítményvizsgálatukat, ahol ugróban és díjlovaglásban mérték össze a lovakat. Mindkét kategóriában Postillion ivadékok nyertek... Egészen váratlanul, mert Postillion nem volt a slágermének között. Később már nem is lehetett, mert már öreg volt, mikor innen két év után visszakerült. Nálam is szenzációs ivadékokat adott. Rögtön szabaddá tette a vállakat, számottevően javította a mozgást. Mindemellett nagyon jó természete volt, amely nem annyira jellemzője ennek a fajtának. A trakehneni ugyanis érzékenyebb idegrendszerű, nagyobb lovaglótudást igényel. Ez egyébként most is látszik, mert a trakehneni hátterű lovaink a teljesítménytulajdonságok megtartása mellett (mozgás, erő, dinamizmus, ugróképesség tekintetében) a kiképzésben több időt igényelnek.
Rajta kívül még két ménnel próbálkoztam, az egyik Braunsberg, amely a hozzám kerülése előtti évben még Aachenben, az ugróderbyn 4. volt. Utána sajnos csak 1 kancám maradt, illetve behoztam egy Habichtra rokontenyésztett, Advent nevű, sötétpej méncsikót. Kiváló ugróképességű volt, de nem volt könnyű lovaglású. Ma ezek után a trakehneni mének után állnak kancáim a ménesben. Ahogy kezdek rájuk az Ozora vonallal visszazárni, úgy látszik, hogy nagyon szerencsés párosítás. Kiváló egyedek születnek belőle. Bejött, amit szerettem volna, hogy lovaim legyenek kemények, acélosak, jó mozgásúak, jó ugróképességűek, de ne legyen túl erős karakterük, mint a trakehneninek. Álmos és ivadékai a kezelhetőséget nagyszerűen javítják.

Mi a helyzet a kisbéri fajta nemesítőjeként számon tartott angol telivérrel? Nem hiányzik a tenyészetből? Én is kerestem telivért, de először a homogén küllem és teljesítmény irányába kellett mennem, ebben jobban segített a trakehneni, amit aztán a saját ménjeimmel visszazártam. El voltam kényeztetve évekig, mert amit szerettem volna, azt meg tudtam a saját ménjeimmel oldani. De tudomásul kell venni, hogy a kisbéri fajta nem mondhat le a telivérezésről. Én is használtam, nálam is fedezett Címer (Masetta xx-Zoagli xx), és azzal a két ivadékával, ami itt született, elégedett is vagyok. De azzal is tisztában kell lenni, hogy ma a piacon legeslegfontosabb értékmérő tulajdonság a lovagolhatóság, aminek van kezelhetőségi oldala is. Azzal számolni kell, hogy egy magasabb vérmérsékletű, keresztezett egyed a hobbi szintű lovaglótudásnak nem kedvez. Óvatosan kell tehát a telivérrel bánni. Ha állami ménes volnék, és rendszeresen be tudnék fedeztetni 50-60 kancát, akkor nem mondanék le arról, hogy szélesebb körben is kipróbáljam. Ez lenne a jövő útja. Más kérdés, hogy most már nagyon nehéz megfelelő telivért találni, mivel megváltoztak a telivér alapvető tulajdonságai (kis termet, túlnőtt far, alacsony nyakillesztés, lapos vágta ma már a jellemző). A mostani modern, eredményes telivér legtöbb egyede ezek miatt az alkati tulajdonságok miatt alkalmatlan félvértenyésztés céljára. Réges-régen nem találnak már megfelelőt a németek vagy a hollandok sem.

Hogy látod a ménes jövőjét? A ménes létének objektív feltételei biztosítottak. Lovak, legelőterület, infrastruktúra, istállók, fedeles lovarda, vendégház stb. Ez biztos továbbra is a család kezében marad, esetleg kisebb lólétszámmal fog továbbműködni.
Ameddig bírom, megpróbálom fenntartani a jelenlegi állapotot. Ez azonban minden erőmet és időmet igénybe veszi. Mikor az ember létrehoz valamit, és dolgozik érte 25 évet, akkor is ragaszkodik hozzá, ha az már néha gazdaságilag nem ésszerű. Még van életképesség bennem és a ménesben is. Nagyon szeretném, ha sokkal nyugodtabb körülmények között végezhetném a tenyésztést. De nem vagyok biztos benne, hogy szeretném megterhelni a gyermekeimet a ménes fenntartásával. Erről már beszélgettem Eszter lányommal és Máté fiammal, akiket soha nem kellett lóközelbe erőltetnem, mert mindig önként vettek részt a munkában. De azt gondolom, ezt a léptéket (most kb. 95-100 ló van itt) nem erőltetném rájuk. Ez az én keresztem, hurcolom addig, amíg bírom, de szeretném, ha a gyerekeimnek nyugodtabb és kellemesebb élete lenne. Nekem csaknem minden jó élményem a lovakhoz kötődik, a rossz élményeim pedig nem a lovak miatt vannak.

Hogy zajlanak a mindennapok a ménesben? A tenyésztés mellett továbbra is lovas idegenforgalommal foglalkozunk. Számomra e téren a legnagyobb siker az volt, mikor 2002-ben lovas szakújságírók véleménye alapján a világ tíz lovastúrája közé a mi két, kisbéri lovainkon szervezett lovastúránk is bekerült. A legfrissebb információk alapján idén már a legjobb öt túrából kettő a mienk. A túrák során használt lóállomány minőségét tekintve egy ír újságíró összegezése nyomán a saját kisbéri lovaimnak adta a legjobb minősítést. Kezdetektől fogva nagyon sokat jelentett, hogy lovainkat hosszú távú túrákon tudjuk kipróbálni. Egy-egy ilyen túra sokrétű feladat elé állítja a lovakat, amely nagyon jól teszteli őket. Ez a fajta az ilyen fokú összetett igénybevételt is jól bírja, és a vendégek kedvelik őket. Jelenleg több mint 40, nagyon jól belovagolt lovunk van. Ezt a lehetőséget kihasználva bekapcsolódtunk a lovasképzésbe is. Nagyon büszke vagyok arra, hogy az ország lovastúra-vezetőinek nagy része is itt, ezeken a lovakon szerezte meg a képesítését. Különféle egyetemeknek és főiskoláknak is mi biztosítjuk a gyakorlati képzési helyet. Sőt, ma már önálló lovasképző intézmény is vagyunk. Csapó Gábor barátom irányításával október végén végez saját lovainkon első belovagló osztályunk. Remélem, így is sikerül átadni a kisbéri ló szeretetét a következő generációnak. Mert azt gondolom, hogy minden magyar lófajtának az adna nagy lehetőséget, ha valamilyen nemzeti érzelmű kötődésből magyar lovat tartanának az emberek. Rengeteg gyerek kezdett el lovagolni, és nagyon fontos lenne, hogy tudják: nem szabad alábecsülni ezeket a fajtákat! Ki kell választani a megfelelő egyedeket, meg kell tanulni lovagolni őket. Példaként a trakehneni fajta szolgálhat. Kelet-Poroszország ugyan megszűnt létezni, de az elmúlt nemzet jelképe ez a lófajta lett. Ezért egy trakehneni körung valóságos nemzeti ünnep a Németországban élő poroszoknak. Nekünk pedig olyan óriási szerencsénk van, hogy akármekkora történelmi viharok is voltak ebben az országban, még mindig megvannak a lovaink. Fogyunk, romlunk, de vannak még kulturális és genetikai értékeink. Egy nemzetet pedig az tesz naggyá és életképessé, ha az értékeit megbecsüli, szereti, megőrzi és továbbviszi. Ebben nagyon komoly feladat vár a következő lovas generációra. Ahelyett, hogy átvesszük valaki másnak a talán divatosabb, jobban reklámozott kultúráját, inkább a sajátunkat őrizzük meg! Ebben az esetben van esély arra, hogy a tradicionális fajták tenyésztése, akár kis családi tenyészetek formájában is, életképesen fennmaradhasson. Ezt találom a jövő útjának.