Lovasélet

A patairha-gyulladást legtöbb esetben a túl energiadús takarmányozás váltja ki, ezért is tartják a patairha-gyulladást a lovak klasszikus „jóléti" betegségének. Kialakulásának emellett azonban számtalan más oka is lehet. A diagnózis felállítása után azonnal el kell kezdeni a kezelést a komolyabb következmények elkerülése érdekében.

Tünetek
A patairha-gyulladás rendkívül erős fájdalmakkal jár, erre vezethető vissza a tünetek többsége (izomremegés, izzadás, magas pulzus- és légzésszám). Gyakori a testhőmérséklet-emelkedés. Egyes állatok a kólikához hasonló tüneteket produkálnak: nem esznek, begörbítik a hátukat, később lefekszenek.
Mindenekelőtt a sántaság a legtipikusabb fájdalomreakció. A súlyosan megbetegedett lovak tartózkodnak mindennemű mozgástól.
Az ún. „hordozószél-állás": a ló a hátsó lábakra helyezi a testsúlyát, amiket mélyen a súlypontja alá állít, az elülső lábakat pedig a lehető legmesszebbre előrenyújtja.
Akkor is fennáll a patairha-gyulladás gyanúja, ha a ló állandóan egyik lábáról a másikra helyezkedik, vagy hosszabb ideig felemelt lábbal áll. Jellemző, hogy a betegségben szenvedő páciensek nem szívesen adják a patájukat, mert félnek a fájdalomtól, amit a földön tartott beteg patára nehezedő fokozott nyomás váltana ki.
Már akut esetben is tapasztalhatók változások a patán: a patafal melegebb, a csüdben futó erek erősen pulzálnak. A pata elülső falának vagy a talpnak a nyomása, illetve kopogtatása fájdalomreakciót vált ki.

Okok
Patairha-gyulladás esetén fokozatosan károsodik a pata ún. felfüggesztő apparátusa, ami a patafal és az irharéteget összekötő, szorosan összeillesztett lemezréteget terheli leginkább.
Az irharéteg másrészről szoros összeköttetésben van a patacsonttal is. Különböző okok vezethetnek ahhoz, hogy ezek az összeköttetések meglazuljanak, így a patairha-gyulladás kialakuljon. Bizonyos esetekben a felfüggesztő apparátus mechanikus túlterhelése, távlovaglás alatti hosszú távú megterhelés, kimerítő galopp, vagy kemény talajon történő, hosszú ideig tartó állás is kiválthat ún. traumatikus patairha-gyulladást. Túlterheléses patairha-gyulladás alakulhat ki súlyos sántaságban szenvedő lovaknál, ahol az ellentétes végtag átveszi a teherhordást.
Leggyakrabban előforduló kiváltó ok azonban a vastagbél anyagcserezavara. Ilyenkor a bélflóra egyensúlya felbomlik, a túlzott mennyiségű, nem megfelelő összetételű szénhidrát rendkívül gyorsan lebomlik, ennek következményeként tejsav-túltengés alakul ki, amitől tömegesen kipusztul a vastagbél mikroflórája. Az elpusztult baktériumok a vérárammal a patairhába jutnak, ahol allergiás reakciót kiváltva keringési zavart okoznak. Elsőként a fal ujjhegyi részén gyullad be a patairha, amely megduzzad, és vérszérumot választ ki. A kemény szaruréteg és az irha duzzadt szövetei közé a vérszérum kiszűrődik, mert a szaruréteg és a patafal laprétegei kinyúlnak, eltávolodnak egymástól. Ezzel a környék szöveteit erős fájdalmat okozó nyomás éri.
Leggyakrabban az etetési problémák húzódnak meg a vastagbél anyagcserezavarai mögött. Sok ló az új fű fogyasztása után kap patairha-gyulladást. Kutatások szerint a fiatal fűhajtásokban nagy koncentrációban jelenlévő, könnyen oldódó szénhidrátok a probléma okai, nem pedig a szintén magas fehérjetartalom. A patairha-gyulladás kialakulhat a fehérjebeviteltől függetlenül, mindenesetre fokozódik a betegség súlyossága, ha a ló szénhidrátok mellett túl sok fehérjét is fogyaszt. A frissen sarjadt fű mellett pl. az abrakok, mindenekelőtt a rozs, a kukorica, a búza tartalmaz sok gyorsan lebomló, ezért veszélyes szénhidrátot, míg pl. a zab szénhidrátja jóval lassabban bomlik le.
Második leggyakoribb típus az úgynevezett ellés utáni patairha-gyulladás. Ez úgy alakul ki, hogy a méhlepény vagy maradékai a méhben maradnak, minek hatására méreganyagok lépnek ki a méhfalból.
A mérgezéses patairha-gyulladást mérgező növények fogyasztása (pl. fehér akác v. a mérgező bükköny), vagy az állatorvos által beadott hosszú hatású, nagydózisú kortizon válthatja ki. Súlyos általános fertőzések, pl. influenza vagy a kólika során is felszabadulhatnak patairha-gyulladást előidéző méreganyagok. Még a nagy mennyiségű hideg víz hirtelen fogyasztása is kiválthatja a betegséget, mert megzavarja a bélflórát. Ez a veszély azonban csak 20 liter vagy ennél több víz fogyasztása esetén áll fenn.

Veszélyeztetett egyedek
Különösen nagy a rizikó túlsúlyos állatoknál. Köztük átlagon felüli a pónik aránya. Tulajdonosaik gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy az apró kis „bélpoklosoknak" kevesebb takarmányra van szükségük. Így a kis kedvencek több energiát vesznek magukhoz, mint amit munkával le tudnának dolgozni - tipikus jóléti jelenség. Természetesen azonban nemcsak a póniknál, hanem minden fajtájú és méretű lónál előfordulhat a patairha-gyulladás.

A betegség lefolyása
A betegség után az ujjon lassabban nő az új szaruréteg, mint a hordozószélen. A növekvő szaru előrenyomul, és kialakul a tipikus, kidudorodó formájú, patairha-gyulladásos pata. Ugyanez az oka a hátrafelé egymástól szétfutó gyűrűknek is.

Elsősegély és kezelés
Nagy a jelentősége a gyors állatorvosi beavatkozásnak, csak így lehet megelőzni a veszélyes patacsontsüllyedést és -elfordulást, ami a gyógyult lovak esetében erősen hajlamosít a visszaesésre. A lótartó is megelőzheti a további károsodást, ha a lovat azonnal a lehető legpuhább aljzatra állítja. Legmegfelelőbb erre a célra egy puha forgáccsal vagy homokkal bőségesen almolt boksz. A takarmányozás kiváltotta patairha-gyulladásnál azonnal meg kell vonni az abrakot, és egy legalább kéthetes, ásványi anyagokkal kiegészített széna- és szalmadiétát kell tartani.
A hideg csillapítja a fájdalmat. Ideális eset, ha van lehetőség a ló természetes folyóvízbe való állítására. Akinek erre nincs lehetősége, használjon hideg vízzel töltött kádat vagy vödröket. A gyakori időközönként hideg vízzel locsolt patakötés alkalmazása sem rossz dolog, de kevésbé hatásos. A gyulladt pata enyhítésére le kell venni a vasat. Akut stádiumban ez nagyon fájdalmas procedúra, ezért ha a helyzet megkívánja, érdemes egy, két vagy három napot várni vele. A szarufal vékonyra reszelése is megkönnyebbülést eredményez, ugyanis így ki tudnak tágulni az összeszorított erek, tehát javul a vérkeringés.
A hagyományos orvostudomány követői a betegség gyógyításánál a legkülönbözőbb gyógyszereket alkalmazzák. Gyulladásgátló készítmények mellett veseműködés-serkentő, ezáltal méregtelenítő hatású szereket is használnak. Más hatóanyagok a pata vérbőségét fokozzák, a heparin pedig pl. a véralvadást gátolja. Fájdalomcsillapítók csökkentik ugyan a szenvedést, de veszélyt rejtenek magukban. Amint megszűnik ugyanis a fájdalom, egyből elkezd többet mozogni a páciens, amivel csak ront a helyzetén. Ha a ló „leveti a körmét", vagy a patacsont áttör a talpon, rendkívül bonyolulttá válik a kezelés, de nem reménytelen. Gyakran gipszeléssel késztetik a lovat arra, hogy a felsőbb ízületeken támaszkodjon. Talpáttörésnél antibiotikumok védhetnek a fertőzéstől, a levehető fedelű patkó pedig a sebet zárja le a külső hatások ellen. A patkolással kapcsolatban változók a nézetek. Elsősorban abban nem értenek egyet a szakértők, hogy a hordozórészt magasra állítsák vagy megrövidítsék. Egyes pataorthopédusok például azt javasolják, hogy a heveny fázisban állítsák magasra a hordozószélt, hogy a mélyhajlító ín patacsontra gyakorolt húzását csökkentsék, és így ellene hassanak a patacsont elfordulásának. Az ékkel történő patkolás helyett speciális patacipőket is lehet alkalmazni. Ezeknél az éket a patacipő alá csavarozzák, vagy éklapot használnak alátétnek. Az eljárás előnye: a lovat megkímélik heveny állapotában a fájdalmas szögeléstől. Az ezt a módszert ajánló szakértők szerint a gyulladás lecsengése után ajánlatos a hordozószélt rövidíteni, aminek célja a patacsont, a patairha és a pataízület visszaállítása eredeti pozíciójába, előtte azonban röntgenfelvétellel kell tisztázni, hogy egyáltalán kialakult e patacsontsüllyedés.
Alternatív gyógymódok
Bár a rendkívül hatásos érvágás tulajdonképpen nem is alternatív kezelési mód, hanem a hagyományos orvostudomány egy bevált, ősrégi módszere, manapság többnyire csak az alternatív eszközökkel gyógyító állatorvosok gyakorolják. Az érvágás fokozza a vérbőséget, mert a szervezetnek a levett vért újra elő kell állítania. Általában 5-10 liternyi mennyiségről van szó. Először a vérveszteséget megtermeli a keringési rendszer, a levett vért pótolni szokták a megfelelő mennyíségű fiziológiás elektrolitoldattal.