Nem zárt rossz évet Nyúl Zoltán, hisz a legeredményesebb magyar kettesfogathajtónak bizonyult 2003-ban a X. Kettesfogathajtó Világbajnokságon szeptember 17-21. között a franciaországi Jardyban. Csapatban sporttörténeti jelentőségű csapataranyérmet szerez Lázár Zoltánnal és Lázár Vilmossal - azaz három, egymást követő vb-n nyer a magyar csapat aranyat. Az elmúlt év sem volt rossz éve a Ballószögben élő és az ez évben a Kecskeméti Hírös Lovas Klubhoz igazolt válogatott hajtónak, hisz 2000 után 2002-ben is megnyerte a Duna-Alpesi-kupát, amit a kupa eddigi története során eddig mindössze háromszor nyert magyar hajtó - Bozsik József 1980-ban és 1981-ben, valamint Fehér István 1982-ben. A 2000. évi magyar bajnokságon Nyúl egyéniben nyert, megtörve ezzel a világbajnoki címvédő Lázár Vilmos három év óta tartó veretlenségi sorozatát, majd 2001-ben a vb-n egyéniben újabb bronzérmet szerez, csapatban aranyérmes a Lázár fivérekkel. 2002-ben megnyerte a magyar bajnoki címet és a derbyt. Ez évben a derbyn ezüst-, a magyar bajnokságban egyéniben is és csapatban is ezüstérmes.
Névjegy
Név: Nyúl Zoltán, a Kecskeméti Hírös LK válogatott kettes- és négyesfogathajtója.
Született: 1956-ban Kecskeméten, jelenleg Ballószögön él családjával.
Családi állapota: nős, 1 leánygyermek boldog édesapja.
Munkája: mezőgazdasági kistermelő, vállalkozó.
Sportpályafutása: 1991-ben kezdte. Négy világbajnokságon vett részt - 1997-ben a riesenbecki vb-n az 5. helyezett magyar csapat tagja volt, majd 1999-ben a Kecskeméten megrendezett VIII. Kettesfogathajtó Vb-n egyéniben bronzérmet szerzett. 2001-ben ugyancsak Riesenbeckben vb-egyéni bronzérmes lett, és csapatban aranyérmet szerzett. 2003-ban a X. Kettesfogathajtó Vb-n egyéniben 5., csapatban aranyérmes. Nyert magyar hajtóderbyt, területi, megyei és magyar bajnokságokat. Kétszer győzött egyéniben a Duna-Alpesi-kupán, 2000-ben és 2002-ben, ez utóbbi alkalommal csapatban is nyert a "magyar egység".
Segédhajtói: Sipos Zoltán, Gáspár Zoltán, Gulyás Attila.
Támogatói: KÉSZ Kft. - Kecskemét, Balogh Károly vállalkozó.
Egyéb díjak: Ballószög díszpolgára 2001-ben, ezenkívül az FVM és a sportminiszter elismerését 1999-ben, 2001-ben és 2003-ban is megkapta. 2001-ben a legeredményesebb Bács-Kiskun megyei sportoló.
Szeptember 23-án érkeztek haza a X. Kettesfogathajtó Világbajnokságról, így érthető volt, hogy az izsáki XI. Sárfehér-kupán csak nézőként volt jelen csapattársaival.
Zsúfolt napok voltak a vb-t követően? Mit mondjak, nem unatkoztunk. Négyhetes edzőtábor után majd két hét a vb-helyszínen, összegyűlt minden itthon. Mivel eredményesek voltunk, így hazaérkezésünk után szerdán már Németh Imre miniszter fogadott bennünket, és volt sajtóérdeklődés is mindennap, az ismerősökről és barátokról nem is beszélve. Itt Izsákon a sportminiszter tolmácsolta elismerését, ami igazán jólesett.
Sok munka van e sikeres pályafutás mögött? Nem is említem, mert úgysem hinnék el sokan, de aki már próbált sikeres lenni bármely sportágban, az tudja, hogy a siker nem jön csak úgy önmagától, azért nagyon, de nagyon sokat kell dolgozni.
Milyen volt a világbajnokság? Franciás, ami alatt azt értem, hogy minden külsőség nélküli. A protokollra, no meg a biztonsági szolgálatra adtak. Egyébként ez nem Kecskemét és nem Riesenbeck volt, ezt nemcsak én mondom, hanem nagyon sokan megerősíthetik, akik ott voltak. A rendezésben is voltak zökkenők, bár meggyőződésem, ha nyerünk egyéniben is, nem olyan savanyú a szőlő, mint így.
Nem elégedett a csapataranyéremmel? Elégedettnek elégedett vagyok, hisz ezért mentünk ki. Bár azt mondtuk, hogy egy csapataranyéremben benne van a jó egyéni teljesítmény, most ez nagyon nem akart összejönni.
Min múlott? Sokszor mondták már világ- és olimpiai bajnokok, hogy az egyéni győzelemhez egy jó adag szerencse is kell. Mi maratonban maradtunk alul egyéniben a legjobbaktól, az okokat érdemes lesz kielemezni, mintegy tanulságul.
Mindenki azt várta, hogy maratonhajtásban élre állunk, nem így lett. Sőt, a csapatgyőzelem is a mindent eldöntő akadályhajtásban jött össze, de összejött, és ez nagy dolog.
Sokan azt mondták, hogy a lipicai lovaknak befellegzett... Én nem osztom ezt, bár kétségkívül a maraton nem jött össze. Meglepő módon a lengyelek, hollandok és a németek szárnyaltak, a mi lipjeink alaposan elkészültek erejükkel a végére a mély, nehéz akadályokban. Díjhajtásban és akadályhajtásban nem keltettünk csalódást, még akkor sem, ha néhány pont benne maradt a bírók zsebében a nyitó számban.
Az akadályhajtást túlbiztosítottam, az alapidőt 3 másodperccel túlléptem, de így is jó lett a csapataranyhoz. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a későbbi világbajnok hibázzon, nem is egyet, hanem kettőt, és így a két versenyszám után élen álló hollandok csak harmadikok lettek, mi nyertünk, és a lengyelek fantasztikus hajrával hatodik helyről dobogóra hajtottak.
Negyedik világbajnoksága volt, hogyan tovább? 2004-ben Kecskeméten lesz a XVII. Négyesfogathajtó Világbajnokság, és nagy a kihívás, mivel 1978-ban ott voltam a kecskeméti vb-n, sőt annak köszönhettem, hogy egyáltalán érdeklődésem a fogathajtó sport irányába terelődött. Akkor és ott többen elhatároztuk, hogy mi is megmutatjuk, és bajnokok akartunk lenni. Most ez az akkor álomnak tűnő terv megvalósult, hisz mára már kétszeres csapatvilágbajnoknak mondhatom magam és kétszeres egyéni vb-bronzérmesnek. Ez utóbbi kettőt egy aranyéremért szívesen becserélném, de hát ez nem kívánság kérdése.
Úgy tervezem, hogy ha támogatóim is segítenek, megpróbálkozom az indulási jogot megszerezni, netán a csapatba kerülést a jövő évi négyes vb-re.
Itt lesz Kecskeméten, hazai pályán, hazai közönség előtt, ami előny is, meg hátrány is, mert nagy az elvárás, hisz 1984 óta nem nyert magyar hajtó a négyes kategóriában aranyérmet sem egyéniben, sem csapatban világbajnokságon.
Szóval folytatom, és jövőre a négyesfogathajtó mezőnyben indulok. Érzek még magamban annyi erőt és kitartást, hogy ezen tervem megvalósítsam. Tudom, nem lesz könnyű, hisz már az idén Seregélyesen megpróbáltam, nyertem, de nem voltam elégedett - sok még a csiszolni-, javítanivaló.
Minek és kinek köszönheti sikereit? Elsősorban családomnak, és nem utolsósorban támogatóimnak, ismerősöknek, akik bátorítottak, biztattak - nélkülük nem jött volna össze ez a sikersorozat.
Jó lóra tett, amikor a fogathajtó sportot választotta? Merem remélni, hogy igen, bár megmondom őszintén, nagyon göröngyös volt a sikerhez vezető utam. Utólag - mint mindenki, így én is - csak a szépre emlékezem, és örülök, hogy ezt az életutat magam mögött tudhatom.
Kevesen mondhatják el, hogy saját tenyésztésű lovakkal versenyeznek... Valóban, és én örülök annak, hogy nekem megadatott, hogy saját tenyésztésű lovakkal indulok hazai és nemzetközi versenyeken. Nem volt könnyű, én magam is megfizettem azt a bizonyos tanulópénzt, mire idáig jutottam. Mezőgazdasági őstermelő vagyok - ma így hívják a mezőgazdaságból élő és ott dolgozó embereket. Én nem szégyellem kimondani, hogy földhöz és jószághoz értő ember vagyok, ebből él a családom, hogy jól vagy rosszul, az megítélés kérdése. Én valójában soha sem voltam elégedetlen ember, mindig mindenért keményen megdolgoztam, megdolgoztunk és megdolgozunk ma is, hisz nemcsak a sportban, hanem az életben sem hull az ember ölébe a "kész".
Apropó, "KÉSZ". Vannak már kész tervek? A KÉSZ Kft.-nek valóban sokat köszönhetek. Személyesen Varga Mihállyal, a cég többségi tulajdonosával, és a PR-igazgató Árvai Istvánnal hosszú távú terveket szövögetünk. Szerencsés volt az egymásra találás, s hogy mit hoz a jövő? - remélem, hasonlóan jó együttműködést.
Benkő Sándoréknál már jelképesen "veri a lány az apját". Hogy lesz ez Nyúl Zoltánéknál? Hát igen, Benkő régi, örök riválisom, ellenfelem már ezt is megérte. Nálunk Katika lányom a mindenes, videózik, eredményt számol, segít, ahol és amiben csak tud, de nem akar fogathajtó lenni, bár ki tudja? Egyelőre neki első a tanulás, és utána majd kiderül, hogy mit hoz számára a jövő.
Jó néhány segédhajtó kinőtt Nyúl Zoltán mellett, mutogatják "oroszlánkörmeiket". Büszke is vagyok rájuk, mert szinte valamennyi becsületes, szorgalmas fiatalember, Gáspár Zoltán egyesben is, kettesben is indult, Gulyás Attila és Sipos Zoli is indult már versenyen, és remélem, jó hajtó lesz belőlük. Hogy lesz-e lehetőségük a bizonyításra, ki fog derülni az elkövetkezendő években, mert tegyük hozzá, a fogathajtó sport nem tartozik az olcsó sportágak közé.
Jövőre mivel lenne elégedett? Nehéz előre erre bármit is mondani. Legyen egészségünk, tehetőségünk és lehetőségünk terveink megvalósítására úgy a családi életünkben, mint a sportban. Akkor már nagy baj nem lehet.
Csapatban összejöhet egy érem Kecskeméten, ha én ennek részese lehetek, elégedett leszek. Egyéniben nagyon nehéz lesz a magyar hajtók helyzete, hisz mindenki itt lesz, akit jegyeznek a világ négyesfogathajtó mezőnyében. A világbajnokokkal tűzdelt mezőnyben az egyéni éremszerzés már bravúrnak, csodának számítana. A sportban nincs lehetetlen, ha megfelelő lesz az összefogás, és sok apró hétköznapi munka lesz az induló fogatainkban, a siker nem marad el.





Sport 






