Lovasélet

A lovardatörvényről Szelle Kornélt, az MLTSZ alelnökét, a Póni Klub Szövetség elnökét is megkérdeztük. Annál is inkább, mert gyakorlati lovastúra-vezetőként, a dunaszigeti ötpatkós Szelle Lovasudvar tulajdonosként is az érintettek körébe tartozik. Sommás véleményem az, hogy jó, hogy van lovardatörvény, és szabályozottá válhat a tevékenységünk, hiszen évtizedek óta teljes káosz volt ezen a területen. Azt látni kell, a törvény célja nem az, hogy bárkit is kizárjon ebből a körből, vagy bárkit szolgáltatóként ellehetetlenítsen. Hanem az, hogy a lovas szolgáltatások általános színvonalát emelje. Ezzel hozzájárul, hogy a termék, a lovas szolgáltatás biztonságosan eladható legyen belföldön, külföldön egyaránt. Saját véleményem szerint ennek a törvénynek azonban még szigorúbbnak kellene lennie. Én személy szerint a hárompatkós minősítést meg nem ütő létesítményeket nem is engedném működni. A törvény gyenge pontjának a szakmaiság ellenőrzését tartom. Az egyik sarkalatos pont, hogy ki fogja majd ezt a gyakorlatban ellenőrizni. Egy falusi jegyző szakmailag alkalmas arra, hogy ezt a törvényt érvényre juttassa?

A legnagyobb hullámokat a szükséges képzettség megszerzése, illetve bizonyos végzettségek el nem fogadása veti. Erről mi a véleménye?
Sokféle lovas képzés van ma nálunk, de célirányosan ezt a szakterületet legjobban a lovastúravezető-képzés fedi le. Mivel ez nem kimondottan csak a lovaglás technikájának elsajátítását, hanem a hozzá kapcsolódó egyéb, idegenforgalmi jellegű tevékenységeket is magában fogalja. Ami kompletté teszi erre a szakterületre az alkalmasságát, többek között az, hogy kiemelten foglalkozik a tereplovaglással, a túravezetés problémakörével. Ebből persze nehogy azt szűrje le bárki, hogy az MLTSZ akarta minősíteni alkalmasnak, illetve alkalmatlannak az egyes lovas szakmákat. Kilenc évig ott volt ez a javaslat a döntéshozók előtt, köztük a lovas szakma képviselői előtt. Amihez az MLTSZ-en kívül nem szólt hozzá érdemben szinte senki. Nekünk viszont fontos volt ez a rendelet, mert ezt a szervezetet azok az emberek alkotják, akik napról napra ebből a tevékenységből élnek. Nem hobbi vagy alkalmi szinten foglalkoznak lovagoltatással. Nekünk elemi érdekünk, hogy a lovasturizmus megfelelő szinten működjön. És kutyaütők ne rontsák a szakma hitelét. Ez a rendelet megteremti annak a lehetőségét, hogy tisztuljon a helyzet. Vagy nőjön fel a feladathoz valaki, vagy tisztuljon a piac. Ezt eljátszottuk már egyszer, hogy megjelentek a piacon a kóklerek, és a külföldi lovas vendégek átpártoltak Spanyolországba, meg Portugáliába. Országon belül pedig legyen annyi önbecsülésünk, hogy megfelelő színvonalon oktassunk, megfelelő képzettségű szakemberekkel. Nem értem, hogy ki berzenkedik annyira ettől a rendelettől, az, aki szolgáltat, biztosan nem. Úgy tekintem, hogy ez a rendelet valaminek az első lépése, amelynek nyomán fel kell, fel lehet építeni az egész hazai lovasképzést, valamennyi szakterületet lefedve. Egyébként annak idején, mikor mi elkezdtük az egyeztetést a törvényről, arról volt szó, hogy külön kell választani a kimondottan sport
klubokat és a lovasturizmust. Eleve a fogalmat meg kell határozni, hogy mi a lovasturizmus és mi az egyéb terület. Nyilván megvannak a sportra specializált területek, díjlovaglás, díjugratás stb. Ezek a specializált területek viszont kiegészítik egymást a lovasturizmussal, és így fedik le a piacot. Itt van a probléma, hogy ez nem került meghatározásra. De ezen lehet segíteni, párbeszéddel az egyes lovas területek között, és továbblépni egy jobb megoldás felé. Annak elnökeként, a Póni Klub példáját tudom felhozni, amely mára kiválóan működik. Ezt pedig egyértelműen annak tudom be, hogy ott is a képzéssel kezdtük a munkát, mind az oktatóknak, mind a bíróknak, edzőknek vizsgát kellett tennie. A többség ezt megtette, akkor is felmerültek kritikák, amelyek aztán elcsitultak, mert lám, mára európai szinten, sikeresen működik a Póni Klub Szövetség