Az olvasók észrevételeire Lóska Jánost, a Magyar Lovasturisztikai Szövetség elnökét kértük reagálásra.
Sokan felvetik az előzetes egyeztetés hiányát...
Kilenc éve kezdődött a jogszabály előkészítése. Számtalan alkalommal történt egyeztetés. Elsősorban az Önkormányzati Minisztérium hívta össze ezeket. Végül az MLLSZ (Magyar Lovas Szervezetek Szövetsége) mint az összes lovas ágazatot összefogó ernyőszervezet, többször tárgyalta, véleményezte a tervezetet. Itt lehetősége lett volna az MLSZ-nek is a véleményét megfogalmazni. Végül a szükséges átalakításokról, módosításokról Prutkay Zoltán akkori főtitkár az MLLSZ képviseletében, illetve jómagam az MLTSZ nevében írtuk alá a törvénytervezetet.
A lovas szakma egy része fel van háborodva, mert végzettsége nem megfelelő az új törvény szerint.
Tény, hogy a mai lovasturizmusban nincs elég képzett szakember. Szakedzővel pedig szinte nem is találkoztunk az elmúlt évek lovardafelmérései során. Sajnálatos tény az is, hogy a magyar lovasoktatás rendszere az elmúlt évtizedekben nem változott meg, holott erre számtalan kezdeményezés történt, valamint a lovas szervezetek közötti szándék és megegyezés is jelezte ennek szükségét.
Az kétségtelen, hogy a magyar lovasoktatás rendszere átformálásra szorul. Anélkül, hogy kritizálnánk egyik vagy másik oktatási formát, az lenne a megoldás, hogy a szükséges korrekciókat végezzük el. Egy valamit azonban tudomásul kell venni: az Önkormányzati Minisztérium azt a lovas szakmát fogadta el a rendelet alkotásakor, amelynek idegenforgalmi tartalma is volt. Ez pedig abban a pillanatban egyedül a lovastúravezető-képzés volt. Ez nem jelentheti azt, hogy bárkit ki kellene zárni a szakmából, ha ezen a területen
akar dolgozni. Vizsgáljuk meg a szakmákat közösen, és az elkövetkező 3 évben törekedjünk arra, hogy a meglevő szakmák kiegészítésre és a törvényben elfogadtatásra kerüljenek. Ehhez a képzési tervükön és tematikájukon változtatni szükséges, pl. be kell építeni más szakmák követelményrendszerébe a lovastúra-vezetői ismereteket is. Tudomásunk szerint ez eddig még nem történt meg. Nyilvánvaló, hogy sport szempontjából a szakmai kérdéseknek megkérdőjelezhetetlennek kell lenniük, de akkor is kell idegenforgalmi kiegészítésük. Ezért szakmai érdekegyeztetésre van szükség, amire az MLTSZ mint egyik érintett lovas szervezet, teljesen nyitott. Eddig semmilyen szakmai szabályozása nem volt ennek a területnek, most 3 év türelmi idő van arra, hogy bármilyen ésszerű változást végre lehessen hajtani. Ha szakmai összefogás eredményeképp változik az oktatási rendszer, akkor úgy gondolom, hogy az ÖM is hajlandó a változtatásokra az új igényeknek megfelelően. Három év alatt ezeket meg lehet tenni, csak bele kell fogni, most itt van a lehetőség. A rendelet érvénybe lépett, de mindenkit türelemre és nyugalomra szeretnék inteni, mert a következő három évben a meglevő lovas végzettségekkel is legálisan működhet.
Olvasói kérdés volt, hogy induló vállalkozásnál kell-e már a szakirányú végzettség.
Igen. 2009-ben már csak lovastúra-vezetői képzettséggel indíthat bárki lovas idegenforgalmi tevékenységet.Lesz-e támogatott lovastúravezető-képzés?
Azt javaslom, hogy várjuk meg, amíg az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program pályázatait kiírják, mert ezek között van olyan, amelyik az oktatást támogatja. Pontosan azért, mert magasak a költségek, hogy ne háruljon olyan nagy teher a ma működő szolgáltatókra.Hasonlóan sok a kérdés a tárgyi feltételekkel, főleg a lótartással kapcsolatban.
A lótartás kérdéskörével kapcsolatban a jogszabály minimum feltételrendszert írt elő. Ettől jóérzésű és minőségi szolgáltatást nyújtó vállalkozó szükségszerűen el kell, hogy térjen, pozitív irányba. Az is igaz, hogy ma Magyarországon semmi a világon nem szabályozza a lovak tartásának körülményeit. Semmi kötelező érvényű előírás erre nincs. Ez az első ilyen rendelet, de ez csak a lovardákra vonatkozik.Mi is egyetértünk azzal, hogy sokkal nagyobb karámok legyenek, hogy nagyobb bokszok legyenek, de már az is eredmény, hogy az állásos istállókat megszüntette a rendelet. Bár ezt is nagyon sokan megkérdőjelezték, nemhogy a 3x3-as bokszot. Ezek minimális feltételek, de minél inkább fejlődik a lovas kultúra Magyarországon, és minél inkább erősödnek a társadalmi elvárások, annál inkább lehet majd ezeket a szabályokat változtatni. Most nem volt lehetőség nagyobb lépésre, mert számos szolgáltató nagy nehézségek
árán ezeknek is alig-alig tud megfelelni. De nincs szabályozva például a bértartás kérdése ebben a rendeletben, mert az a Földművelésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik. Ugyanis ez nem turisztikai tevékenység, nem lehetnek és nincsenek is szakmai nézetkülönbségek abban, hogy a lovat jól kell tartani, kiválóan képzett embereket kell az idegenforgalomban és más területen is alkalmazni, és a természetszerű tartáshoz kell közelíteni a lovakat. Ennek a jogszabályi háttere még meglehetősen hiányos. Vagy nincs is ilyen. Most elkezdődött valami, amivel ha hozzá tudjuk segíteni a szakmát ahhoz, hogy leüljön, és a minisztériumok bevonásával beszélje meg az oktatási rendszert, a lótartást és minden más olyan kérdést, ami ezzel kapcsolatos, akkor már elindult valami. Széles körű összefogással elérhetjük a célunkat.











