Lovasélet

Ribárszki Sándor, vagy ahogy mindenki ismeri, Ribi, a jelenlegi magyar galoppsort egyik legszínesebb szereplője. Vele mindig történik valami. Lovas korában állandó beutalója volt a kórházba, idomárként állandó átjáróház az istállója. A szó jó és rossz értelmében egyaránt. Amikor mindenki lovasgondokkal küszködik, nála sokszor tízesével mennek a tréningpályára a telivérek. Az egyre fogyó versenylólétszám ellenére istállója évről évre növekszik, most például közel ötven lóval foglalkozik. Nem mindenki bírja viszont a megfeszített tempót, ezért többen kidőltek mellőle az évek alatt. Az állandóságot barátnője jelenti számára, na és a lovak. Melyik a nagyobb szerelem? - a vele készült beszélgetésből talán ez is kiderül.

Névjegy

Név: Ribárszki Sándor
Születési idő: 1961.
Családi állapota: nőtlen, barátnője van.
Iskolai végzettsége: Tatai Mezőgazdasági Szakközépiskola.
Lovas pályafutásának kezdete: 1979.  
Idomári pályafutásának kezdete: 1994.
Idomári győzelmeinek száma (itthon 2002 végéig): 300 sík, 7 ugró.
Legnagyobb sikerei: idomárchampion (1997, 2002).
Kedvenc lovai: Dramaturgia, Riki, Revízió, Rodrigo.
Kedvenc lóversenyes élmény: Rodrigo derbygyőzelme 2000-ben.
Kedvenc lovasélmény: minden pardubicei lovaglása.
Kedvenc lovasai: minden korrekt, becsületes zsoké.
Kedvenc könyve: A versenyló halála (Cs. Ajtmatov).
Kedvenc étele: cordon bleu, hasábburgonyával.
Kedvenc itala: Jägermeister.
Kedvenc lovasfilm: Grand National története (BBC Sport).
Álmok: még több komoly versenyt nyerni, és részese lenni a magyar galoppsport felvirágzásának.

Remek kondícióban van, akár egy fedezőmén. Köszönöm a kedvességét, bár bevallom, közel jár az igazsághoz, annak ellenére, hogy lovas koromban sokszor jobban hasonlítottam egy agárra, mint élő emberre. Például még 1994-ben is tudtam 57 kg-ot lovagolni, most azonban a 75 is nehezen menne - kezdi lendületesen a 42 éves galopptréner, aki fiatalabb korában ugrólovasként versenyzett.

Nem akar lefogyni? Minek? Különben is korábban fogyókúráztam már annyit, hogy egy életre elment tőle a kedvem. A nyolcvanas évek közepén, az akkori Csehszlovákiában dolgoztam, és rendszeresen kellett síkon is lovagolnom, ahol alacsonyabbak a súlyok. Rendkívül egészségesen éltem. Hétfőn, kedden ettem, mint egy őrült, szerdától koplaltam. Így ment hónapokon keresztül. Az is igaz, hogy legalább volt értelme, sok szép győzelmet arattam, többek között Harossal nyertem a pozsonyi Turf Gálán is. Érdekesség, hogy később Revízióval idomárként is győztem abban a futamban.

Ne szaladjunk ennyire előre, miért ment külföldre, ráadásul éppen Csehszlovákiába? Nem a pénz miatt, tanulni és lovagolni akartam, ugyanis azon kevesek közé tartoztam itthon, akik imádták az ugrósportot. Sajnos nálunk egyre kevesebb lett a gát- és akadályverseny. A cseheknél viszont nagyon népszerű ez a szakág, és Pardubicében komoly barátokat szereztem. Ők segítettek kint.

Ezek szerint lovagolt a híres pardubicei akadálypályán is? Abban az időben szinte csak ott versenyeztünk külföldön. Számtalan sztorim van. A legemlékezetesebb az egyik kedvenc lovamhoz, Rikihez fűződik. Történt, hogy az egyik akadályversenyben éppen szerencsésen átjutottam a Kígyó Árkon (4,5 méteres vizesárok), mire észrevettem, hogy mindenki felbukott vagy megállt mögöttem. Egy szovjet lovas volt csupán előttem. Elkapott a harci kedv, összekaptam Rikit, és az orosz után eredtem. Hiba volt üldöznöm az oroszt, következett ugyanis egy mélyszántásos rész. Mikor eltűntünk az erdő mögött, a vezetőség már igazította a nyakkendőjét, és készült a díjátadásra. Az orosz ki is jött az erdőből, ellenben én csak isteni csoda folytán érhettem el a célt. A szántásban ugyanis Riki annyira elfáradt, hogy nem merte elvállalni az utolsó előtti akadályt. Ráadásul amíg ott szerencsétlenkedtünk a pálya közepén, megérkeztek hátulról a többiek is. Több perces kemény küzdelem után többedmagammal nagy nehezen átmásztunk a sövényeken, és messzi utolsóként bebotorkáltam a célba, a főnökök pedig mehettek vissza a tribünre.

Ha jól tudom, a pardubicei pálya kis híján kettétörte később a pályafutását is. A nagydíjra akartam minősülni egy lóval, de rendkívül balszerencsésen felbuktunk. Hónapokig feküdtem magatehetetlenül a kórházban, fél év kellett, hogy nagyjából talpra tudjak állni.

Elment a kedve ezután a lovaglástól? Dehogy, sőt most is felülnék, csak sajnálom a lovakat a súlyom miatt. Az említett eset egyébként Csehországban történt, ahonnan nem sokkal később Németországba mentem dolgozni abrakmesternek és munkalovasnak. Később Svájcba települtem át. Kint nagyon sokat dolgoztam, tanultam, és nem tagadom, jól is kerestem. Sikerült annyit félre tennem, hogy megalapozzam itthon a jövőmet, ugyanis mindig haza akartam jönni, pedig elégedettek voltak a munkámmal, és én is jól éreztem magam. De itthon akartam bizonyítani.

Mikor volt mindez? 1994-ben költöztem haza végleg, Papp Sándortól vehettem át a bábolnai telivérek egy részét idomítani. Közepes képességű lovakkal dolgozhattam, úgy érzem, sikerrel. Két évvel később szakítottam Bábolnával vagy ők velem, de ez ma már lényegtelen, és röviddel azután elvállaltam Bagi Imre kakucsi tréningtelepének a vezetését. Szuper lovak kerültek a kezem alá, és Kovács Sanyival, aki az istálló zsokéja volt, számtalan nagy versenyt nyertünk itthon és külföldön. Power Moves, Bridzs, National Flirt voltak a legjobbak, akik első ízben segítettek a championátushoz.

Erre az időre tehető Revízió tündöklése is, aki szintén segített Önnek ebben a sikerben. Revízió egy csodálatos kanca volt, aki már kétévesen nagyot alkotott, mind a hat versenyét megnyerte, és 1995-ben az Év lova lett. Ekkor még Tormási Gyulánál állt, hozzám háromévesen, a Derby után került. Hosszabb pihenőt adtam neki, feljavítottam a kondícióját, és Revízió az őszre ismét elérte kétéves formáját. Természetesen őt 1997-től távirányítással edzettem, hiszen Alagon állt, néhány társával együtt.

Ez a maroknyi csapat jól jött 1998-ban, ha jól sejtem? A Bagi farmról, egy friss Kincsem Díj-győzelemmel a zsebemben, meglehetősen viharos válás után jöttem el, és valóban az Alagon álló lovakkal kellett folytatnom a munkát. Szerencsére Siklósi Tamás látott bennem fantáziát, és hamarosan rám bízta értékes állományát. Többek között Kékharisnya, Főispán, Mr. Alkohol, Rézpatkó és Sárkánytűz rengeteg kellemes percet szereztek számunkra.

A legnagyobb durranás azonban még hátra volt, jött Rodrigo... Német Ildikótól 1999 őszén jött át hozzám a sötétpej mén kétévesen, és nyert egy versenyt. Télen egyre jobban tetszett. Már a nyitónapon kihoztam háromévesen, sőt néhány hétre rá még egyszer megfuttattam. Mindkét startjára könnyen győzött, sőt harmadjára is első lett, ráadásul ez már az Alagi Díj volt. A Derbyre nagyon jó formába lendült, de Akitót kicsit jobban favorizálták. Őrületes nagy csatát vívtak végül ketten, 8000 ember tombolt a Kincsem Parkban. Rodrigo, Kállai Pállal az utolsó százon lerázta ellenfelét. Óriási sajtóvisszhangja volt a futamnak, és a győzelem, úgy érzem, újabb lökést adott a pályafutásomnak.

Tavaly karrierje során másodszor lett champion. Miben rejlik sikereinek titka? Nem beszélhetek különösebb titokról. Remek tanítómestereim voltak, Kovács László, Tamás László, illetve a külföldi trénereim. Tőlük jól meg lehetett tanulni az alapokat, bár az is igaz, hogy már a kezdeteknél szerettem kicsit különcködni. A szerdai pihenőnapon például mindig én mentem etetni, és a tréner tudta nélkül mozgattam a kedvenc lovaimat. Dramaturgia miatt egyszer feljelentettek, mert a kényes lába miatt a közeli lakótelepen, aszfalton ügettünk, és kicsit hangosak voltunk. Egyébként mind a mai napig nem tartok szünnapot, ha mást nem, legalább karámba kirakom a lovakat. Az alapelvem, hogy mindennap mozogni kell a lovaknak.

Talán ez lesz a titok? Ezt mindenki tudja a telepen, mégsem csinálják minden istállóban, persze lehet, hogy az emberhiány miatt. A takarmányozásnak is hatalmas jelentősége van, soha nem sajnáltam a zabot, a vitaminokat a lótól. Az átlagosnál szívesebben alkalmazok amatőr lovasokat, sokkal nyugodtabban lovagolnak, mint a profik jelentős része, és ez átragad a lovaimra. A legfontosabb azonban talán, hogy szeretem a lovakat és a lóversenyt. Mindennél jobban.

Mindennél jobban? Értem a célzást. A barátnőmet, Orsit legalább ugyanannyira. Természetesen ő is lovas, különben nehezen tudna megmaradni mellettem. Sokat segít a munkában, az istálló kedvencét, Rodrigót például kizárólag ő lovagolja tréningen, az ötven lóval kapcsolatos adminisztrációt szintén ő végzi.

A rossz nyelvek szerint nem volt mindig ilyen hűséges. Lehet, hogy megöregedtem? - kérdi nevetve. - Tény, a mostani partneremmel jól megértjük egymást, különben is negyven fölött már ne nagyon ugráljon az ember, pláne, ha ilyen fiatal, csinos barátnője van.

Úgy tűnik, nemcsak vele, de a lovak tulajdonosaival is könnyen szót ért, ami az egyik legnehezebb feladat ebben a szakmában. Lehet, hogy viccesnek tűnik, de ez tiszta pedagógia. Tudomásul kell venni, hogy minden tulajdonosnak a saját lova a legszebb, a legjobb, és sokan szeretnek beleszólni kedvencük pályafutásába. Ezt soha nem tévesztem szem elől, de a közvetlen stílusommal szinte mindegyiket meg tudom győzni a szakmai elképzeléseimről. Persze vannak olyanok, akikkel még én sem bírok, ám jelenleg remek tulajdonosi gárda jött össze nálam. Mindenkivel baráti viszonyban vagyok.

Mit vár az idei évtől? Először is, hogy a galoppversenyzés kerüljön vissza az őt megillető helyére, a Kincsem Parkba. Sajnos, ez nem rajtam múlik. Az állományom nagy reményekre jogosít fel, a kétévesektől várok nagyon sokat. Rengeteg jó import telivér kezdi nálam az idén a pályafutását. A mostani lóállományomat látva bízhatok benne, sikerül megismételnem a tavalyi győzelmem az idomároknál...