Lovasélet

Négy évtized munkája

Egy életmű, a lovassportban eltöltött 41 év aktív munkája áll a háta mögött. Számos eredményes nemzetközi szereplés, Európa-bajnokságok, világbajnokságok, Világkupa-fordulók helyezései mellett 25-szörös magyar bajnoki címével világszinten is egyedülálló teljesítményt mondhat magáénak. Dallos Gyulát otthonában, Dunakeszin, két edzés között kerestük fel.

 

A kezdet
1962. április 11-én kezdtem el lovagolni, 41 évvel ezelőtt. Szombathelyen Makkos Vili bácsi ültetett lóra, a Sólyom nevű fekete kancán futószárazott egy bock-nyeregben.

Hol és mikor kezdődött a lóval való kapcsolata, milyen alapelvek kísérték végig az úton? 1962. április 11-én kezdtem el lovagolni, 41 évvel ezelőtt. Szombathelyen Makkos Vili bácsi ültetett lóra, a Sólyom nevű fekete kancán futószárazott egy bock nyeregben. Nagyon sokat köszönhetek Vili bácsinak, aki hihetetlen jó lelkülettel, a ló szeretetén keresztül ismertette meg velünk a lovaglást. Nem az volt a cél, hogy egy, a kezünkben lévő eszközt, mint egy divatáramlat, használjuk, azzal hivalkodjunk. Nem az eredményesség volt a lényeg, hanem az dominált, hogy „szeresd a lovat, és a ló szeretetén keresztül juss el odáig, amíg el tudsz jutni az adottságoddal”. Soha nem felejtem el ezeket az indító gondolatokat, amelyek végigkísértek az életemben, és sokban járultak hozzá, hogy a világ élvonalába jutottam.

Melyek voltak a főbb állomások ezután? Nem egész egy év múlva már versenyeztem díjugratásban, díjlovaglásban és később militaryban. 1967-ben Mosonmagyaróváron, a Lovasiskolák Bajnokságán nyertem az egyénit díjlovaglásban az Aranyálom nevű lóval. Ezelőtt már a Szombathelyi Lovasiskola és a Budapesti Lovasklub képviselte a magyar színeket Tátra–Lomnicon, ahol a Rosszcsont nevű lovammal a nagydíjban második voltam ugrólovasként. Kecskeméten a Lovasiskolák Bajnokságán Rosszcsonttal voltam a 82 induló között a harmadik. Szombathely nemcsak azért felejthetetlen számomra, mert ott kezdtem a lovaglást, hanem mert valami csodálatos közösség volt. Mindenki tudta tisztelni a másikat, holott ugyanúgy konkurensek voltunk. Ez az idő sajnos elmúlt.

Hogyan alakult a pályaválasztás? Állatorvos szerettem volna lenni, de egy edzésen militaryban az érettségi előtt egy hónappal egy Háry János nevű, sárvári tenyésztésű ménnel olyan szerencsétlenül buktam, hogy az rám esett, és majdnem agyonnyomott. A vállam, karom, bordáim, fejem nagyon megsérültek. Keresztcsontom eltörött, hónapokig voltam gipszben, így nem tudtam időben érettségizni, felvételizni. A Budapesti Honvéd vezetése ekkorra már felfigyelt eredményeimre, így besoroztak katonának a sportszázadba. A Budapesti Honvéd SE fennállásának 25. évfordulóján, ’69-ben Palavessző nevű lovammal nyertem először egyéni felnőtt magyar bajnokságot díjlovaglásban. A leszerelést követően az Országos Lótenyésztési Felügyelőséghez kerültem profi lovasnak Szabácsi Pista, Móra Laci és Stelzer Viktor társaságában. Azonnal beválasztottak a militaryválogatott keretbe, ahol Németh Dezső, Lászay József foglalkozott velünk, majd pedig Szabados Gyula a kiskunhalasi edzőtáborokban mint keretedző. A '70-'74-es időszakban jószerivel itt, Alagon, Szabácsi Pistával készültünk, majd a válogatott összevont edzőtáborában, Kiskunhalason 1974-ig, amikor is sajnálatos módon szétesett az egész military szakág.

Több szakágban is eredményes volt ifjúsági lovasként, miért a díjlovaglás mellett döntött? Ugyanebben az évben volt egy nagyon súlyos lábtörésem, Kiskunhalason, a military EB-re készülve egy kondícióedzésen futballozás közben darabokra tört a lábam. Háromszoros spirál nyílt törést szenvedett a jobb lábam, hónapokig voltam gipszben, nem adtak orvosi engedélyt ugratásra és militaryra, csak a díjlovaglásra. Emellett úgy éreztem, hogy ha már fiatalon, mind az ifjúsági, mind a felnőtt kategóriában magyar bajnok tudtam lenni díjlovaglásban, tehát az országban a legjobb, akkor nekem errefelé kell elmenni, mert a célom az volt, hogy a világ élvonalába kerüljek.

Milyen lovakkal dolgozott, melyek voltak a legmeghatározóbbak? Rengeteg jó lovam volt, és nemcsak hazai vonatkozásban voltak ezek jó lovak. '74-től elkezdtem a rendelkezésemre álló, általában állami fedezőméneket lovagolni, és 5 év alatt ki tudtam alakítani egy olyan lóállományt, ami a mai napig verhetetlen. '79-ben nyertem másodszor magyar bajnokságot Bordal nevű lovammal. Dr. Bodó és dr. Ócsag professzor tenyésztette Hortobágyon kísérleti lóként, nóniusz és angol telivér keresztezéseként, Bontur xx és Nónius Kitekints származású volt. Ezzel a lóval folyamatosan, egymás után 12-szer voltam magyar bajnok, de mellette volt még 7 nagydíjas lovam, mint Attila, Csongor, Bakucz, Alpok, Korzika, Heródes, Bahama, ez csak a legjava. Bordal 25 évet élt, 23 évesen még nagydíjat ment Zsófival (Dallos Gyula leánya - a szerk.). Ezzel a lóval voltam életemben először Világkupa-döntős Hannoverben, vele voltam a Világkupán 2. helyre rangsorolva, vele minősültem a szöuli olimpiára '88-ban - de nehezen volt szállítható, és repülőre nem lehetett volna feltenni -, háromszor voltam vele második a bécsi derbyn és nyertem a szlovák, a lengyel és a volt kelet-német nagydíjat. Nagyon kicsi ló volt, nem volt mozgása, de technikailag a világ legjobb lova volt. Egy kézbe vettem a szárat, és a legnehezebb mozgáskombinációkat úgy csinálta, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Neuwiedben a háromszoros olimpiai bajnok (dr. Klimke) előtt nyertünk.

A lovaglás mellett mi mindennel foglalkozott még? 18 évig voltam a díjlovas szakág szövetségi kapitánya. 1970-től edzőként is dolgoztam. Első tanítványom a feleségem volt, aki mindjárt meg is hálálta a vele való foglalkozást, 1971-ben Palavessző nevű lovammal ifjúsági bajnok lett díjlovaglásban. Bordallal való együttműködésünk alapozta meg azt a lehetőséget, ami aztán automatikusan szállította a lovakat a legkülönbözőbb helyekről be-, ill. átlovaglásra. Így került hozzám a Drukit nevű ló, ami a volt NDK-ból vágólóként érkezett. Mindenki megmosolygott, mert nem tudtam vele egy kört sem menni, állandóan ágaskodott, de nekem valami miatt tetszett. Annak ellenére, hogy mindenki ellene volt, mert sem alkatilag, sem pszichésen, karakterében nem volt erre alkalmas, vágóáron Steiner úrral megvetettem, majd 18 hónapra rá nagydíjat nyert. Zsófi 11 évesen tudott vele nagydíj-feladatokat lovagolni. Ahol indult vele, nyert. Bejártam vele a világot, minősültem vele a Stockholmi Világjátékokra.

Hogyan került kapcsolatba Aktionnal, a "Nagy Öreggel"? Miután '90-ben Drukitot a német tulajdonostól megvásárolták, megismerkedtem Moksel úrral, és a jóisten igazította tovább az utamat. Ő azt mondta: "Járd be Európát, válassz három név nélküli lovat". Ekkor jutottam el a Ramseier családhoz, ahol Aktion akkoriban állt. 1982. május 5-én született, Ridde úr tenyésztette Ohnegleichen anyából ugrólónak, 3 éves korában nyerte a ménvizsgát Hollandiában. 2 méter fölött ugrott. Akkor 361 regisztrált utódja volt. Elkezdték kiképezni, és akkor történt a baj, merthogy belovaglójával hanyatt vágta magát, és a lány megnyomorodott, eltört a gerince. Akkor azonnal eladta Hollandia a lovat. Így találkoztam vele Ramseieréknél. Kézen megvezették és a fedelesben elengedték, nagyon tetszett. (Egy 2,5 éves fiát, Ronescót is elhoztam, és Riverót, amely szintén holland tenyésztésű ló volt.) Nem kis bátorság kellett, hogy felüljek rá, mert borzalmas volt, és óvtak tőle, de valami miatt nagyon tetszett a kisugárzása. A fedelesben ültem fel rá, ahol faltól falig csak rohangált velem, nem tudtam semmilyen kapcsolatot vele tartani, de azt éreztem, hogy ha ezt a lovat kontroll alá tudom hozni, ezzel a világ elejére fogok kerülni. Akkor volt Aktion 6 és fél éves. 1989. szeptember 9-én átléptük a határt. Annyi becsmérlő szót, mint amennyit Aktion idekerülésekor, egy ló sem kapott, a tenyésztőktől a sportolókig pejoratívan disznószemű, tökfejű, nulla lónak titulálták. Egyedül Hargitai Matyi bácsi mondta azt, hogy ilyen vágtájú lovat még nem látott. Ő volt az egyetlen, aki érezte, hogy jó lovat választottam. 1990-ben Rómában nagydíjat nyertem vele. Azelőtt semmilyen sportolói múlttal nem rendelkezett a ló. Minősültem vele a '91-es EB-re Donaueschingenben, ahol 7. lettem vele. '92-ben Aachenben 2. voltam vele, ettől kezdve 11-szer nyertem vele Világkupa minősítőversenyt. 154 nagydíj szintű feladatban győztem vele, és 12-szer nyertem vele magyar bajnoki címet, 6-szor Világkupadöntőn helyezett. '93-ban az EB-n harmadik helyezett, '94-ben a vb-n egyéniben hetedik lett. 5-ször tettem olimpiai esküt, de egyszer sem tudtam lovagolni. Két olimpián voltam kint Aktionnal, mindkétszer kizárták az állatorvosi vizsgán. Életemből már csak az olimpiai szereplés és helyezés hiányzik, nem fogom abbahagyni addig, amíg nem tudok olimpián lovagolni.

Nagyon sok lovas tanult már és tanul most is Önnél. Kikre a legbüszkébb? Nagyon szeretek az emberekkel foglalkozni, mint edző, büszke vagyok azokra a tanítványaimra, akik ezt az iskolát képviselik, végzik - mert mondható, hogy ez egy iskola. Generációkat neveltem ki 41 év alatt. Szakmai és erkölcsi felelősséget vállalok mindazokért, akikkel közvetlen kapcsolatban vagyok. A Xenophon Lovasklub színeiben versenyezik Dallos Zsófi, Szeicz Erika, Komáromi Anikó, Nagyházi Júlia és jómagam. Nagyon jó lovasoknak tartom még Kaffka Zsófit, Horváth Ágit, Ignáth Vikit, Vági Emesét, Kósa Edinát. Az edzőtáborokon is nagyon sokan részt vesznek. Mindenki ugyanazt akarja, meg akarja tanulni a klasszikus lovaglás alapjait, és eredményessé akar válni. A legfontosabb az alap, amire lehet építeni. Egyetemistákkal Egyetemisták Világbajnokságát tudtam nyerni Német­országban, Janik Attila, Fülöp Sanyi, Göblyös Pista és Bodó Gábor mind lovasaim voltak, Móczár Éva EB "B" döntő 7. helyezett volt. Zsófi, kétszeres EB-helyezett az egyetlen lovas, aki a világranglistán az első százban van, de német, ausztrál, luxemburgi, svájci, amerikai, osztrák, szlovák lovasaim is vannak. Szeicz Erika egyéni "B" döntő 2. Niki Erdmann ifi EB-n ezüstérmes Rómában.

Saját maga erejéből jutott az élvonalba. Miért nem edző mellett dolgozott? Mert nem láttam azt az edzőt, aki azt a célt meg tudta volna velem valósítani, amit én magamnak kitűztem. Önmagamra hagyatkoztam, mert az csak visszahúzó erő lett volna, ha bármilyen edzőnek elköteleztem volna magam a magyar viszonyok között. De azt is megfogadtam, hogy soha nem fogom elhagyni az országot, én itt tanultam meg a lovaglást, és Magyarországon magyarként jutottam el a világ élvonalába. Ezt tartom a legnagyobb dolognak, magyarként, Magyarországról valami nagy dolgot tenni.

Miben látja a különbséget az Ön módszere és a többi magyar lovasé között? Diplomamunkám, "Az idomító lovaglás idegélettani hatásai", úttörő munka, ami eddig idegen dolog volt, más oldalról megközelítve a lóhoz való affinitást és a lóval való foglalkozást. A ló pszichés oldaláról van megközelítve, és társként akarja az együttműködést velem. Teljesen másként gondolkodom a lókiképzésről és versenyzésről, mint általában megszoktuk itt Magyarországon. Sokkal célratörőbben, sokkal lókímélőbben. Nem véletlen, hogy nálam 20 év feletti lovak nagydíjat tudnak menni. Ha egy lovat olyan szellemben és olyan szakmai irányban képeznek ki, ami a gimnasztikára épül, és a lónak a testi épülésére, és a fejének és a lelkének a nyugton hagyására, akkor abban nem mehet tönkre a ló. Minél korábban érdemes a lovat a legmagasabb szintre kiképezni, amit ő elbír, mert annál hosszabb ideig tudsz ebből kamatoztatni. Bármilyen nehézség volt, soha nem éreztem, hogy az el tud tántorítani ettől a sporttól, soha nem gondolkodtam azon, hogy abbahagyom.

Komoly változások voltak az Ön életében is. Boldog vagyok, hogy azt a váltást, amibe más talán belepusztult volna, senki nem vette észre az eredményeinken. Pedig nagy váltás volt kikerülni egy szociális védőhálóból, mint állami alkalmazott az OLF-nél, feleségem a lovasszövetségnél, és egyik pillanatról a másikra ezek megszűntek. De fogunkat összeszorítva tovább tudtuk menteni az egészet, most itthon ugyanúgy tudom tenni. Azért, mert soha nem a pozícióban lévő emberekért dolgoztam, én a lovassportot szolgálom alázattal.

Hogy telnek a hétköznapok? Két banán és fél liter tej a reggelim, és ezzel elvagyok egész nap. Pontosan 1 9-kor ülök fel a lóra. Nagyon jó a személyzetünk, lószerető, megbízható emberek. Folyamatosan, egész nap lovagolok, utána pedig oktatok. Amikor lezárjuk a napot, akkor a család mindig együtt van, és mindent meg tudunk beszélni, ami a családra és a szakmára vonatkozik, illetve akkor jöhetnek a telefonok. Ilyenkor írom a második könyvemet, ill. szakcikkeket. Van olyan lovasom, aki ausztrál, megnézem a videokazettát, a tréningjét vagy a versenyét, amit küld, és magnóra mondom, majd visszaküldöm, hogy hogyan tovább. Szívesen nézem a tévében a sportközvetítéseket és a National Geograficot. Szeretem a lovas folyóiratokat. Inkább a mentális dolgokra szeretünk időt fordítani. Boldogok vagyunk, és nagyon jól élünk egymással.

Hogy látja a díjlovaglás mai helyzetét? Sajnos, a szakmai és erkölcsi oldala miatt van ilyen helyzetben a díjlovaglás. Nagyon kellemetlenül érzem magam, mert nem fogadják el tőlem a pozitív kritikát, inkább piszkálódásnak, intrikának veszik. A magyar díjlovaglásnak arra van szüksége, hogy minél eredményesebb legyen. Én azért vagyok mindig pozitív kritikával, mert én mindenkiről sokkal többet feltételezek és várok el. Nekem ez az ars poeticám, és nem az egoizmus. A lovasaimat arra tanítom, hogy olyan legyen a rendelkezésre álló társukkal a kapcsolatuk, hogy képes legyen a ló arra, hogy megtegyen mindent a lovasának. Erről szól az egész ember és ló kapcsolat, hogy olyan szimbiózisban éljenek, amely kiteljesedik, és egyként akarják a legjobbat. Ezért tudok mindennap megújulni, ezért nem tudom megunni, és nincs olyan kudarc, ami eltántorítana a lovaglástól vagy az emberek oktatásától. Ebben érezzük jól magunkat, ebben érzi jól magát a családom, aki többet vállal, mint amit lehetne. Úgy érzem, hogy a jóisten azért teszi rá az emberre a keresztet, hogy megpróbálja, meddig tudja elvinni, mikor térdel le. Én így gondolom az életemet.

Ezek szerint akkor a hit komoly szerepet játszik az Ön életében? A legnagyobb szerepe a hitnek van. Erősen hívő ember vagyok, és e nélkül a hit nélkül, amivel megáldott az Isten, nem tudtam volna megtenni, amit megtettem. Olyan buktatókon mentem át, olyan falakat kellett áttörnöm. Sokszor kilátástalanná vált, hogy valamit elérjek. Soha nem voltam úgy, hogy gondolkodjak, most hogyan tovább. Olyan lelki erőt ad a hit, hogy nem is hagy időt arra, hogy tétova legyél, mindig tudsz dönteni. Ez a legegyszerűbb képlete az életnek: hinni kell, és meghallani a belső hangot.

Hogyan vélekedik a szakágban bekövetkezett változásokról? Nem szeretek a vonalon kívülről bekiabálni, én segíteni akarok a munkámmal, a teljesítményemmel. Ha nem így veszik, az nem az én gondom. Nem szerencsés a díjlovaglás mai helyzete, mert nem arra megy a szakág, amerre kéne mennie, bizonyítottan nyolc év eltelt, és majdnem ugyanaz a mag viszi tovább. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek, nincs megújulás a díjlovaglásban, akik eddig nem tudtak tenni, azok a továbbiakban sem tudnak, mert biztos mindent meg akartak tenni, de ennyire futotta a képességeikből. Én az embereket a legjóhiszeműbben ítélem meg, de csak a teljesítményük alapján. És teljesítmény alapján azt mondom, gyerekek, ez nagyon szerény...

Aktion először
"A fedelesben ültem fel rá, ahol csak rohangált velem, nem tudtam semmilyen kapcsolatot vele tartani, de azt éreztem, hogy ha ezt a lovat kontroll alá tudom hozni, ezzel a világ elejére fogok kerülni."

Aktion utoljára
Lapzártakor kaptuk a szomorú hírt, hogy a gondos orvosi kezelés ellenére kólikában elpusztult Aktion, aki éveken át volt Dallos Gyula sikereinek részese és hűséges társa.

Kiképzés
"Ha egy lovat olyan szellemben képeznek ki, ami a gimnasztikára épül, és a lónak a testi épülésére, és a fejének s a lelkének a nyugton hagyására, akkor abban nem mehet tönkre a ló."