Lovasélet

A sikeresség hat összetevője 7. rész 

"A gyenge eredmény elkerülésének záloga a megfelelő előkészítés!" 
"Milyen jó lett volna megismerni és megtanulni ezt a módszert már 30 évvel ezelőtt!" (Őméltósága, az angol királynő nyilatkozata)

Eszközök 

Az emberi faj kifejezetten eszközhasználó. Ha valamit nem tud megölni puszta kézzel, akkor megpróbálja egy kővel, ha azzal nem megy, akkor parittyával, ha azzal sem megy, akkor kerít egy lándzsát, botot vagy lőfegyvert! Mi, emberek az egyik legtalálékonyabb élőlények vagyunk, amikor eszközhasználatról van szó. Az eszközeink viszont többnyire hatékonyabb technikai megoldások elérését szolgálják. Ezért nekünk céljaink elérése érdekében először újabb és újabb eszközök jutnak eszünkbe, még mielőtt egyéb megoldásokban gondolkodnánk. Az emberek mechanikailag gondolják kontrollálni a lovat. Az ember ösztönösen nem is gondolkodik másként, mint hogy valamilyen erőkart, féket kell alkalmaznia ennek az 500 kg-os tűzokádó lénynek a megfékezésére. Ami lehetséges is. Viszont ez megoldható természetesen is, úgy, ahogyan a lovak jobban szeretnék. A titok a lovakhoz az, hogy váljon az ötletünk, elképzelésünk lovunk elképzelésévé. Ehhez előbb meg kell ismernünk lovunk gondolkodását. 

Amennyiben a tudást pozitív, progresszív és természetes hozzáálláson keresztül érjük el, akkor majd észrevesszük, hogy eszközként ehhez a természetes tudáshoz passzolót akarunk használni. Ha természetes lovas embereket látunk lovagolni, akkor azt látjuk, hogy teljesen egyszerű eszközöket használnak lovagláshoz. Egyben azt is tapasztalhatjuk, hogy vannak eszközök, amiket sosem használnak. Például egyiküket sem látjuk lekötő-, illetve segédszárakat, vagy különböző tekert drót zablákat használni. A durva, nem természetes eszközök használata számomra nem jelent mást, mint kifogásokat a savvy és a megfelelő kezek hiányára. Nekem nincs olyan kezem, mint egy zongoristának, viszont van bennük savvy. Ez nem volt mindig így nekem sem. Mielőtt természetes savvym alakult volna ki a lovakhoz, így a kezemben is, mindig a lovat hibáztattam, ha valami nem sikerült. Sosem gondoltam azt, hogy bármi is az én hibám lett volna. Ezért érezhettem azt ilyenkor, hogy a probléma megoldása érdekében másik eszközre van szükségem. Annak idején 5-6, különböző típusú sarkantyúm volt a megszámlálhatatlan zablák mellett. Olyan volt a nyergesem, mintha egy heti rendszerességgel látogató zablaügynök legjobb ügyfele lennék. Volt zablám, amivel könnyen lehetett fordítani a lovat. Voltak különböző erőkarúak. Magasabb és alacsonyabb nyakillesztésű lovakra. De sorolhatnám tovább. 

Most viszont meg kívánom értetni mindenkivel, hogy az eszközök kiegészítő, szó szerinti SEGÉD eszközei lehetnek a közöttünk és lovaink közötti kommunikációnak. Úgy, hogy az természetes, lófajspecifikus lesz lovunk számára. Amitől viszont érthető is lesz neki. Egyszer egyik mesterem, Troy Henry, akitől 5 évig tanultam, azt mondta nekem az általunk használt merev pálcával kapcsolatban feltett kérdéseimre, hogy mostantól egy hétig tanulmányozzam a körkarám mellett legelésző kancákat és csikóikat. Egy hét múlva megkérdezte tőlem, hogy mit tapasztaltam, amire én azt válaszoltam, hogy nem vagyok benne biztos, de úgy gondolom, hogy a kanca a nyakával kommunikál, irányítja csikóját. Erre annyit mondott Mr. Henry, hogy: "Gratulálok, Pat. Úgy tűnik, jó megfigyelő vagy!" Rögtön gondoltam is, hogy aha, most már értem. Eszközeink segítségével úgy próbálunk a lovakkal kommunikálni, mint ahogyan ők egymással teszik. A merev répapálcát úgy használjuk, mint lovaink a nyakukat, a végén levő csapót pedig úgy, mint a farkukat. A lóközpontú hozzáállás kifejlesztése során már régen tapasztaltam, hogy első dologként az anya a csikó megszületését követően felnyalogatja őt. Ez innentől kezdődően annyit tesz, hogy szeretlek, illetve hogy minden rendben. Aztán ezt követően 35 évembe tellett, hogy rájöjjek, sem a lovak, sem a nők nem szeretik, ha paskolják őket. Lehet, hogy a paskolás "emberfalván" azt jelenti: "Jól van, ügyes vagy!", viszont "lófalván" biztosan nem azt jelenti! Ezért olyan eszközöket és viselkedést használok, amelyek érthetőek a lovak számára. 

Számomra az egyik legfontosabb dolog az, hogy megóvjam, ne bántsam, és megőrizzem finomnak lovaim száját. Ha figyelmesen tanulmányozzuk a komoly hagyományokkal rendelkező kiképzőiskolákat, mint a spanyolt, a portugált vagy a franciát, akkor rá kell jönnünk, hogy számos dolgot a földről tanítanak meg lovaiknak, az előtt, hogy felülnének rájuk, úgy, ahogyan mi is tesszük. Valamennyi manővert, amit a hátukról szeretnénk velük végrehajtani, először a földről tanítják meg lovaiknak. És ez történhet játékosan is. Ehhez mi vezetőszárat és kötőféket használunk, ami nem más, mint egy kötél hackamore. Ugyanis a kötőfék spanyolul Hackima. Ahhoz pedig, hogy lovaink száját megkíméljük, az kell, hogy ne tegyünk bele zablát! Most mindenki próbálja ki a következőt. Érezzük meg a kézhátunkat, majd a tenyerünket. A tenyerünk sokkal érzékenyebb, mint a kézhát. Fogjuk fel úgy, hogy a tenyerünk a ló szája, a kézhát pedig az orra. Ha túl sokat rángatjuk a zablát lovunk szájában, akkor idővel minden érzékenységet kiölünk onnan. Biztos vagyok abban, hogy már mindannyian húztunk meg szárat jóval erősebben annál, mint ahogyan szerettünk volna, és olyan lovat is lovagoltunk már, aminek kemény szája volt. Viszont ennek nem kell így lennie. Ezért használjunk természetes eszközöket. A "répapálcát" nyomás, terelés gyakorlására. A vezetőszárat iránymutatásra. A csuklós csikózablát kommunikációra, oldalirányú hajlításokra. Ha a ló nem akar megállni, akkor az emberek többsége sajnos élesebb vagy nagyobb erőkarú zablát, vagy ki- és lekötő szárakat alkalmaz. Lehet, hogy ezek gyors megoldásnak jók, vagy annak tűnnek, viszont egy biztos, nem véglegesek. Ezért az eszközökkel kapcsolatban utolsó gondolatként a következőt szeretném javasolni. Akárhányszor egy új eszközt szeretnék használni és annak helyességét meg akarom ítélni, akkor csak gondoljak bele abba, hogy ha én egy ló lennék, akkor szeretném-e, hogy rajtam azt az eszközt és technikát alkalmazzák. A válasz valószínűleg szívből fog jönni, és helyes lesz. Ha nekem megfelelne, akkor megfelel a lovamnak is.

Módszer (metódus, technika) 

A módszer, mint negyedik, sikerességhez vezető összetevő, igazából elválaszthatatlan az eszköztől. Ha megpróbáljuk az általam leírt, elmondott technikákat más típusú kötőfékekkel, vezetőszárakkal vagy vékony, túl rugalmas pálcákkal, akkor megtapasztaljuk, hogy nem működnek az elvártak szerint. Minden sportnak van eszköze, és hozzájuk tartozó technika, amelyek csak együtt működnek megfelelően. Vegyük például a horgászatot. Halat lehetséges hálóval, dinamittal vagy horgon, csalival fogni. Számomra a lovakkal való természetes foglalkozáshoz legjobban a pisztránghorgászat hasonlít, amihez - ha valaki jól szeretné csinálni - hihetetlen érzék szükséges. Én azt szeretném gondolni, hogy a természetes lóhoz állásunk is ezt az irányt képviseli. Ezért kell olyan technikákat használnunk, amelyek fiziológiásak, azaz fajspecifikusak lovaink számára. Ezért a megfelelő technika, módszer alkalmazása érdekében tudatában kell lennünk a lovak ösztönszerű viselkedésének. A lovak hihetetlenül érzékenyek, mindemellett szkeptikusak, klausztrofobikusak, félősek és pánikolósak. Éppen ezért kell olyan módszert alkalmaznunk, amelynek segítségével képesek vagyunk nyomást lassan rátenni és gyorsan levenni lovunkról. Így kívánjuk megerősíteni lovunkban a helyes és gyors reakciót. A lovak pszichológiáját vizsgálva, teljesen az ellentéteink. Az embereket dicséret, elismerés és az anyagi juttatások motiválják. A lovakat ezzel szemben a biztonság, kényelem, játék és élelem. Én például játékot csinálok a feladatokból. Mondjuk elkezdem a 9 lépéses hátraléptetést. Amint a lovam egy kicsit is hátra helyezi a súlyát, én azonnal eldobom a szárat. Így aztán elérem, hogy a lovam azt gondolja, hogy egyet hátraléptem, és ezzel el is dobattam Pat Parellivel a szárat. Később ugyanez történik 20 lépés után is. Hátraléptem 20 lépést, és így is eldobattam Pat Parellivel a szárat. Ezen keresztül elérhetjük, hogy lovunk partnerjátékokat játsszon velünk. Azt jól tudjuk, hogy a lovak mennyire szeretnek az emberrel játszani. Például a karámban olyan játékot, hogy úgysem tudsz elkapni, vagy felszálláskor, hogy úgysem tudod a lábad betenni a kengyelbe. Csak ezek az utóbbiak nem partnerjátékok, hanem olyanok, amilyeneket a menekülőállatok a ragadozókkal játszanak. Viszont nekünk az a játéktípus kell, mint ahogyan a kutyánk teljesíteni akar, de játszva. Ezek a játékok viszont különböző módszereken keresztül érhetők el. Lovunkkal is akkor kezdődik el a valódi kapcsolat, amikor ezt a hozzáállást kapjuk tőle is, mint a kutyánktól, a megfelelő módszer használata eredményeként. Ilyen módszer a lassan záródó, de gyorsan nyíló kezek kialakítása is. Ez úgy néz ki, hogy lassan, egymás után elkezdjük becsukni (ökölbe zárni) a mutatóujjat, aztán a középsőt, aztán a gyűrűset, legutoljára pedig a kisujjat. Amint bezárult a kisujj, azonnal nyissuk ki a tenyerünket. Ugyanúgy, mintha tehenet fejnénk. Mint a fölvesz-enged a klasszikus szárhasználatban. Felvenni lassan, majd nagyon gyorsan engedni a kívánt eredményt követően. Ugyanezt kell alkalmazni, bármit is tegyünk lovunkkal. Például, ha a jojó játékban hátra kívánjuk léptetni lovunkat, akkor ugyanezt alkalmazzuk. Először az ujjunkat rázzuk meg, aztán a kötelet a földig, aztán az alkarunkat, aztán pedig a teljes karunkat, ha még szükség van rá. De mindig abbahagyjuk a folyamatot a kívánt eredmény bekövetkezésekor. Ugyanígy tegyünk elinduláskor csizmánk használata során. Mosolygás négy pofával, gyenge ölelés lábainkkal, a levegő csapkodása körülöttünk jobbról és balról, majd legutoljára a ló farának érintése jobbról és balról egyaránt. Tehát kiemelten fontos, hogy minden esetben a lovak számára megfelelő módszert alkalmazzuk közös eredményeink elérése érdekében. Ezt pedig, ahogyan már említettem, hogyan is érhetjük el? Úgy, hogy beleéljük magunkat lovunk helyébe, és megkérdezzük magunktól, hogy szeretném-e, ha ló lennék, rám is ezt a módszert alkalmaznák. Az elindulás esetében például melyiknek örülnénk jobban, ha egy könnyed láböleléssel kérnének arra, hogy elinduljak, vagy derült égből villámcsapásként, előjel nélkül egy hatalmas rúgással a bordáim közé? Tehát használjuk azt a módszert, és úgy, ahogy magunkon is elviselnénk. Tanulmányozzuk a módszert, és adjunk magunknak időt az elsajátításához. Senki nem várja el, hogy mindent azonnal elsajátítsunk. Ehhez idő kell, amivel elérkeztünk a következő tényezőhöz.