A kisbéri félvér és a gidrán lovak tenyésztői számtalan alkalommal emlegették már, hogy ezek a fajták nem „csak” hagyományos magyar fajták, hanem kiváló sportlovak, elsősorban a military szakágban. (Az angol telivérek szerepe és jelentősége ebben a sportágban szinte magától értetődő.) Nem is lehet ez másképpen, hiszen katonalónak tenyésztett, magas félvér hátasló fajtákról van szó, amelyeket másfél-két évszázadon keresztül erre a használatra szelektáltak.
A cél az volt, hogy kemény, győzni akaró, gyors, robbanékony, fordulékony, kitartó, megbízható, bátor lovak legyenek, természetesen megfelelő ugróképességgel és ugrókészséggel. És ezek ilyen lovak! Sokszor felvetődik a kérdés, nem csak hazánkban, hogy hagyományos fajtáinknak hol van a helyük napjaink lovas életében. Van, ahol külön versenyrendszert fejlesztenek ki egy-egy fajtának (haflingi, hucul, fríz), van, ahol a hagyományos használat felélesztésében keresik a jövőt (nóniusz, hidegvérű fajták). És van, ahol a hagyományos használat és a modern sportok egy szakága egybecseng: ez a kisbéri félvér, a gidrán és a military! Nem kell kitalálni, hisz egyben adott e fajták múltja, jelene és jövője!
Hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, tekintsük át egy kicsit a 2007. évi hazai military versenyek történéseit. A nemzetközi eredmények részletes ismertetésébe most nem fogunk belebonyolódni, de a legjobbak köztudottak: gidrán lovak rendszeres szereplése a Fiatal Lovak Világbajnokságán, angol, osztrák és holland lovasok kiváló eredményei nemzetközi versenyeken gidrán lovakon, és hazai lovasaink (Kaizinger Balázs, Egyed László, Orcifalvi Borbála) sikerei a nemzetközi színtéren gidrán és kisbéri lovaikon. Gidrán ló minősülni tudott a 2008. évi pekingi olimpiai játékokra militaryban!
A hazai versenyeredmények mára szerencsére jól hozzáférhetők bárki számára az interneten, de sajnos, a lovak fajtája ott nem derül ki. Pedig a tenyésztőknek nagyon értékes információ! A származásokat elemezve viszont egyértelműen meghatározható egy-egy ló fajtája, lássuk tehát, mely fajták dominálnak a militaryban.
A haladó szintű versenyek eredményeit tekintettem át („A” haladótól fölfelé a nemzetközi szintig), valamint az „A” ifjúsági versenyeket. Az ifjúsági versenyek eredménye azért rendkívül lényeges, mert információt ad a ló megbízhatóságáról, munkakészségéről. Nem mindegy, hogy egy lovat csak egy felnőtt férfi erejével és 20 év rutinjával lehet sikerrel lovagolni, vagy éppen egy 12 éves, 30 kilós gyerekkel is sorra nyeri a versenyeket, ér el helyezéseket!
A származások alapján kiválogattam azokat a lovakat, amelyek a fenti három fajtába tartoznak, és az elemzésbe bevont kategóriájú versenyeken győztek, vagy az első hat hely valamelyikén végeztek. Telivéren, gidránon és kisbérin túl van a kimutatásban még egy furioso ló és két sportló, amelyeknek az anyja kisbéri félvér. Így 28 lóról beszélhetünk, amelyek 2007-ben a magyar military mezőny elejében szerepeltek (nagy részük évek óta). Közülük hét angol telivér, egy furioso-north star, négy gidrán és tizennégy (!) kisbéri félvér, további kettőnek kisbéri félvér az anyja. Természetesen ezeken kívül több ló származásában is jelen van valamilyen hányadban ez a három fajta. (Van ugyan a kisbéri félvérek között olyan, amely megyejellel vagy más fajta bélyegzőjével van jelölve, de származása alapján egyértelműen kisbéri félvér fajtájú ló. Meggyőződésem, hogy sokan, akik akár nyomon is követik a versenyek eredményeit, nem tudják a lovak fajtáját… Pedig érdemes odafigyelni rá!) Azt gondolom, hogy a teljes élmezőny létszámát figyelembevéve, ha nem is kizárólagos a fenti három fajta jelenléte, de minimum meghatározónak mondható!
Nézzük az eseményeket időrendi sorrendben! A májusi üllői versenyen az „A” haladó kategória első öt helyéből egy telivér volt, három kisbéri. A CNC ifi kategória harmadik helyezettje, a CNC* kategória 3. és 5. helyezettje szintén kisbéri félvér ló. Egy héttel később Kaposváron, az ifjúsági kategóriában az első ötből kettő kisbéri, egy gidrán, egy telivér. A magyar bajnokságon, Nagykanizsán ismét nincs szégyenkeznivalója e három fajtának. Az „A” ifi kategória győztese gidrán lovon ült, a második helyezett kisbérin. A magyar bajnok (CCN**) gidrán lovat lovagolt, az ezüstérmes páros lovának anyja kisbéri félvér, a bronzérmes lovas kisbéri félvért lovagolt. Az angol telivérnek ezúttal a negyedik hellyel kellett beérnie. A többi négy, magasabb kategóriájú versenyszámban (CCN*, CCI*, CCI**, CNC haladó) a kisbéri félvérek szereztek lovasaiknak egy első, két második, három harmadik és egy negyedik helyet, a gidránok mérlege egy harmadik, egy negyedik hely, míg a telivér egy második helyet kasszírozott. A versenysorozat következő állomása Kisgyőr. A kisbéri félvér mérlege az „A” ifi, „A” haladó és CNC* kategóriákban együttesen egy első, két második egy harmadik hely, és egy második helyezett ló anyja is kisbéri félvér. Ezenkívül az angol telivér fajta szerzett egy értékes első helyezést. Három héttel később Pápa adott otthont military versenynek. „A” haladó és CNC* kategóriákban mindkét szám győztese kisbéri félvér ló, ezenkívül egy második és egy harmadik hely jutott a fajtának. Az angol telivér egy második, a gidrán egy negyedik helyet szerzett. Augusztusban, Halásziban a CNC* győztese ismét egy kisbéri félvér, de volt más értékes helyezése is, csakúgy, mint a telivérnek és a gidránnak. A szezon vége felé, szeptember 21–23-án ismét Kaposvár a helyszín. A CIC* győztese kisbéri félvér, a CNC* kategóriát pedig gidrán ló nyeri, itt a kisbérinek a második hely jutott. Az „A” haladó kategóriában első helyen gidrán, második és harmadik helyen kisbéri félvér végzett.
A következő jeles esemény a szakág életében Bábolna, Tanintézeti OB. Figyelem, nagyon fontos, hogy milyen lovakkal tudnak a fiatalok eredményesek lenni! Kezdjük a legifjabbakkal. Az általános iskolás bajnok egy fiatal, kisbéri félvér mént lovagolt, az ezüstérmes lova egy import mén, ami a kisbériben (is) fedez, a bronzérmes egy magas telivér vérhányadú furiosón ült, míg a negyedik helyezett lova angol telivér volt. A középiskolások között az ezüstérmes lova gidrán, míg a főiskolások első hat helyezettjébe két kisbéri félvér, egy gidrán és egy telivér „fért be”.
A szezont Kehidakustányban zárták a militarysok. Az „A” haladó kategória első, második, harmadik, negyedik és ötödik helyezettje (!) kisbéri félvér, az ifjúsági kategóriában a harmadik helyezett lova gidrán.
Azt hiszem, hogy a fentebb leírtak, és a mellékelt, a hivatalos eredményközlésből „kölcsönvett” táblázatok önmagukért beszélnek.
Érdemes viszont ennél még mélyebbre ásni, és az egyes lovak származásában kissé elmélyedni. Ha a pedigréket tanulmányozzuk, több dolgot is megállapíthatunk. Az első az, hogy a kisbéri félvér és gidrán lovak jelentős részének származásában meghatározó arányban szerepel az angol telivér. Ezenkívül vannak többször ismétlődő telivérek a különböző lovak származásában, ami minden bizonnyal nem véletlen.
Lássuk a telivéreket. Megint xx származása önmagáért beszél. A ménlépcsőben: Bűvölő (Masetta után)–Tacitus–Imi–Nostradamus. Sorra azok a telivér mének, amelyek a félvértenyésztésben is nagyot tudtak alkotni! Mellitis xx apja Days at Sea, anyai nagyapja Rustan. Days at Sea egyben Chi Lo Sa anyai nagyapja, Rustan neve pedig a félvérek származásából is ismerősen cseng (jelen lovak közül Admirális származásában szerepel, apai nagyapja). Chi Lo Sa apja Be My Grey, aki szintén a félvértenyésztésben ugróörökítőként jegyzett mén. April Sunshine xx apja Horatio Luro (a magyar sportló fajtában is engedélyezett telivér). Pamela xx származása: Modern Pleasure (kisbériben is használt mén)–Pasha–Imperiál. Párka xx apja Surdut, aki szintén a félvértenyésztés hasznos telivér ménje volt (sportló, gidrán). Elmondható, hogy ezen, a militaryban sikeres telivérek pedigréiben rendre azok a vonalak jönnek elő, amelyekről tudjuk, hogy a félvértenyésztésben is sikeresek voltak!
Kócos, a „csapat” egyetlen furioso fajtájú lova szintén telivér után született, apja Pásztor xx (Another Dream). Anyai oldalán a negyedik ősi sorban: Blokád xx. Nem lehet véletlen!
A gidránok származása szintén kifejező. Oktogon és Noé apja Andor xx, Sovánka és Regölő apja a Gidran XI törzsmén, Noé anyai nagyapja a Gidran XI-es. Oktogon, Sovánka és Regölő anyai nagyapja, Noé anyai dédapja Gidran VI tm. Regölő és Oktogon anyai oldala kisbéri kancacsaládra megy vissza, Sovánka anyai dédapja pedig Királyrét xx angol telivér – a kisbériben is használt telivér. Tehát meghatározó a telivér (elsősorban Andor), valamint a két hihetetlen tenyészhatású mén, a Gidran XI-es és a Gidran VI-os törzsmén.
Lássuk a kisbéri félvéreket. Szulikó apja Petar xx (Surdut xx után, ld. korábban Párka xx), anyai nagyapja Taurus xx. Hódító vonalú kisbéri kancacsaládra megy vissza. Ikarosz apja a kisbériben fedező Ígéret (angol telivér és trakehneni származás), anyja angol telivér, a korábban már többször említett Days at Sea után. (Mellitis apja, Chi Lo Sa nagyapja). Ilyen módon a kisbéri tenyésztési koncepciójába tökéletesen illeszkedő származás, egy igen magas félvér ló. Admirális apja ismét telivér, Paritás (Rustan után), anyai vonala Sultan Mahomedre, telivérre megy vissza, amely a kisbériben volt foglalkoztatva. Maxim Parázs Maxim XVIII után született, neki anyai nagyapja Duna xx (ismét egy, a félvérben is bevált telivér), majd klasszikus kisbéri törzsek következnek a pedigrében: Széplak, Formás. Ciklámen apja Conrad (trakehneni), anyai nagyapja Maxim XII, hátul pedig a shagya-arab Gazal vonallal találkozunk, ami minden bizonnyal „felelős” a ló keménységéért. Korall és Kikelet egy kancacsaládból származnak, mindkettő anyai nagyanyja Maxim Makacs, Kemecse (Maxim VI) után, Formás vonallal az anyai oldalon. Korall apja a szintén telivér vonalról induló Rakéta IV (Róbert Endre xx), anyai nagyapja Dunure VII. Kikelet apja is a Rakéta IV-es törzsmén, az ő anyai nagyapja azonban telivér, Labrador xx. A két sikeres ló származása tehát 75%-ban megegyezik, és egy kipróbált kancacsalád sarjai! Halley ugyanennek a ma már nem létező ménesnek (Nyírtass) a szülötte, de eltérő származással. Az ő apja Széplak XII, de szinte minden ősi sorban „bejön” egy-egy meghatározó tenyészhatású telivér: Kürtös xx, Szikrázó xx, Frangepán xx. My Boy Mirage származásának „színe”, vagyis a piros aránya hasonló, vagy még pirosabb. Apja a több sikeres military ló apja: My Boy xx. Anyai nagyapja a fajta egyik legnagyobb ugróörökítője: Széplak X. Azután a harmadik ősi sorban Szikrázó xx, az ötödikben Sultan Mahomed xx tűnik fel! Sikeres vonalalapító telivérek! Testvére, My Colt anyai oldalon furioso-north star fajtára, illetve hátul Hódító és Shannon kisbéri törzsekre vezethető vissza. Roxana apja Jackson, a származása és teljesítménye alapján a kisbériben is elfogadott holland félvér, aki mind a díjugratásban, mind a militaryban bizonyította képességét. Anyai oldalon klasszikus kisbéri vonalak: Formás II, Maxim Gidrán, Maxim VI. Fokos Fantom apja Fokos Fáraó (Fokos x Galambocskám xx), itt tehát apai nagyanyaként jön egy kiváló telivér kanca (Nostradamus xx után). Anyai nagyapja Rakéta III, aki a harmadik ősi sorban Rakéta xx telivérre megy vissza, és Fantom harmadik ősi sorában „belép” Gárda xx, aki szintén jó ugróörökítő. Maxim Mokka egy fiatal tehetség a fajtában. Származása egészen kuriózum, a Maxim törzsmének követik egymást a ménlépcsőben. Apja Maxim XVI, anyai nagyapja Maxim XV, anyai dédapja Maxim XIV. Fenék VI-os kancacsaládra vezethető vissza a szélső anyai ágon. Cognac apja Hölderlin, anyai nagyapja Hohenstein II, mindkettő trakehneni fajtájú, a kisbériben engedélyezett mén, kancacsaládja pedig a kiváló balatonfenyvesi Maxim Okos család.
Nem szeretném kihagyni a két kisbéri félvér anyaságú lovat, mert meggyőződésem, hogy a militaryban elért sikereikben anyai származásuknak meghatározó szerepe van. (Minden bizonnyal sok ilyen ló van még.) Harlem anyai nagyapja a Széplak XX-as törzsmén, alatta Bor Péter xx, telivér. A militarysok által jól ismert Parancs anyai származása pedig kisbéri „csemege”: a ménlépcsőben visszafelé haladva Karakorum xx, Furfang xx, Galgóczy xx, majd Gidran és Maxim törzsek következnek. Vagyis a hagyományos recept: jó félvér kancára három generáción keresztül kiváló angol telivér=a militaryban tökéletes kisbéri félvér!
Az már a fajta tragédiája, hogy ennek a kancának 8 csikójából egyetlenegy sincs, amely kisbéri mén után született… De a számtalan, ehhez hasonló eset majd egy másik írás témája lehet… Talán ismét hinni kellene a magyar lóban! A mangalica, a szürke marha, a racka, a gyümölcspálinka és a tokaji aszú mellett érezzük végre sajátunknak a magyar lófajtákat is, találjuk meg bennük azt, amiben jobbak, mint a többi, és próbáljunk tenni azért, hogy még jobbak legyenek!




Sport 







