Könyvből nem lehet megtanulni a lovaglást, tartja a mondás. Nehéz lenne megcáfolni az állítást, ezért a Lovasélet a lap hasábjain túlmenően a gyakorlatban is elkezdte a Naturale Horsemanship elvei szerinti oktatást, amely módszer leginkább Pat Parelli nevéhez fűződik, és a LOVASÉLET ISKOLA nevet viseli.
Csoportos oktatás
A képzés négy napos ciklusokból álló sorozat. Az első négy napos oktatáson (alap) a cél a ló és ember partner viszonyának a kialakítása. Bizalom, tekintély, figyelem és kommunikáció. Ezek megszerzése a földről, a hét játékkal - ez az első két nap főtémája.
A második két napon a földről már jól működő kommunikációt átültetjük a nyeregbe, ahol a cél az, hogy a szár használata nélkül tudjunk a lovunkkal kommunikálni és a ló partnerként fogadja a jeleinket és ne menekülő állatként. A kurzuson való részvételhez minimális lovaglási tudás szükséges (a lovas magabiztosan üljön ügetésben). Az alapkurzust követően 1-3 hónap egyéni gyakorlásra van szükség.
A haladó kurzus (16 nap 4 napos ciklusokra bontva) fő célja a lendület fejlesztése és a pozitív reflex kialakítása (a ló gondolkodás nélkül reagáljon kéréseinkre), a ló és lovas közötti harmónia fejlesztése. Földről történő munka szabadon, vezetőszár nélkül, lovaglás, kantár és kötőfék nélkül. A haladó szint abszolválása 6-18 hónap alatt lehetséges.
Részvétel
A tanfolyamon résztvevőknek célszerű saját lovaikat elhozni az oktatásra, de ha valakinek ez nehézségbe ütközik, a helyszínen tud bérelni (képzetlen) lovat, mellyel együtt tanulhatja meg a Horsmanné válás első lépéseit. Ezt olyan lovasoknak ajánlom, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudják saját lovukat a helyszínre szállítani.
Akinek nincs saját lova (kezdők) azoknak a lóval való kommunikáció megtanulását képzett lovakon ajánlom, melyet leginkább a felsőörsi (Balatonalmádi mellett) helyszínen tudok biztosítani (20.000 Ft/4 nap). A módszer elsajátításakor kerülni kell a fiatal (nyers) lovakat a csődöröket valamint az elrontott lovakat.
Négynapos kurzus ára 60.000 Ft+ÁFA, az alap tanfolyamon ló nélküli résztvevőknek a napidíja 4.000 Ft+ÁFA. A haladó tanfolyamokon 8.000 Ft+ÁFA a nézőkénti részvétel díja.
A részvételi igényt a letölthető adatlap kitöltésével és az adatlapon megadott címre való visszajuttatással lehet jelezni, mely alapján számlát állítunk ki. A jelentkezés akkor válik valóssá, ha az oktatási díjat a jelentkező a tanfolyam időpontja előtt legalább két héttel befizette. A jelentkezők számától függően a szervező az oktatást lemondhatja 14 nappal a kitűzött időpont előtt, ebben az esetben a befizetett tanfolyami díjakat saját költségére visszautalja.
Amennyiben a jelentkező 7-14 nappal az oktatás előtt visszalép a befizetett összeg 70% át. 3-6 nap között 50%-át kapja vissza. Három napon belüli lemondás esetén nem jár visszatérítés. Ezért kérjük a mielőbbi értesítést, ha valaki nem tud az oktatáson résztvenni.
Felhasznált eszközök
"Egy Horsemann-t megismerhetsz arról, hogy milyen eszközöket használ vagy nem használ." Pat Parelli
Az alap tanfolyamon a lóval való harmonikus kapcsolat kialakításához három dologra van szükségünk - csomózott kötőfék, 3,7 m hosszú vezetőszár, és egy ostornak látszó répabotnak nevezett kommunikációs eszköz - melyek a helyszínen megvásárolhatók. Együttes áruk 26.000 Ft. A második két napon a nyereg és nyeregalátét szükséges még.
A második (haladó) szinten a következő eszközökre lesz szükség:
- Természetes hackamore (egy csomózott kötőfék és a 7 m-es vezetőszár kombinációja)
- 7 m-es vezetőszár
- zabla
- bőr a zablakrikába
- 7 m-es szár
- Bareback Pad (kengyel nélküli patrac, mely vadbőrből készült)
- répabot
Az oktató
Csontó Zoltán 1999-ben találkozott először a módszerrel Essenben az Equtinán, akkor még nézőként. Két éven keresztül csak csipegetni tudta a természetes lovaglás alapjainak gyakorlatait, majd 2001-ben rátalált a forrásra és azóta a Parelli Savvy System élete meghatározó részévé vált.
A deklarált négyszintű oktatási rendszerben a jelenleg a harmadik szintet végezi, de párhuzamosan tanulja a sportbeli használhatóságot is (4. szint)
Akiktől sokat tanult:
- Naturalehorsemanship-et: Pat Parelli (www.parelli.com); Ursula Duber (www.parelli.ch), Berni Zambail (www.parelli.ch), Urs Heer (www.parelli.ch), Michi Wanzenried (www.parelli.ch),
- Cow Working-et: Walter Gegenschatz (www.parelli.ch), Michi Wanzenried (www.parelli.ch),
- Díjlovaglást: Karen Rohlf (USA; www.dressagenaturally.net),
- Díjugratást: Luka Maneta (I),
- Reininget: Craig Johnson, 14-szeres világbajnok (www.craigjohnsonreining.com).
Kihelyezett tanfolyamok
A Lovasélet iskola házhoz megy abban az esetben, ha van 6-10 fő jelentkező és biztosítani tudják a helyszínt. Az oktatás lebonyolításához megfelel egy kb 1200 m2-es bekerített terület, melynek talaja lehet homokos vagy füves, a kerítés akár villanypásztorral is megoldható. Szükség szerint a vendég lovak elhelyezése megoldható legyen, igény szerint boxban, karámban vagy legelőn.
Folyamatos fejlődés előtakarékossággal
Lehetőséget biztosítunk a tandíj és eszközvásárlás részletekben történő kifizetésére előtakarékosság formájában. Az alapszint tandíja és eszközigénye összesen 98.000 Ft, melyet szerződéskötés után, hat havi részletfizetéssel (6x16.500 Ft) egyenlít ki a növendék, ezután nyílik meg a lehetősége az oktatáson résztvenni.
A második szinten 24x18.000 forint tartalmazza az oktatás és valamennyi eszköz árát. A növendék évente két alkalommal vehet részt lovával az oktatáson, valamint korlátozás nélkül látogathatja ló nélkül, ismétlőként a haladó szintű kurzusokat, így lehetősége nyílik a folyamatos fejlődésre, melynek alapja a helyes információ, a megfelelő eszközök használata és saját szorgalma.
Problémás lovak idomítása
A lovaknál a problémát általában az ember okozza, ezért nem szabad külön választani a ló problémájának megoldását a lovasának a képzésétől. A probléma jellegétől függően változik a ló utóidomításához szükséges idő, ezért az árat egyedileg szabjuk meg. A probléma megoldását a lovas képzésével zárjuk le.
Lószállítás
Lószállítást abban az esetben vállalunk, ha a Lovasélet Iskolába vagy ha a Felsőörsi bázisunkra kell a lovat szállítani. A kétszemélyes lószállítóval 120 Ft/km-es tarifával vállaljuk a szállítást.
Amennyiben a ló gazdája (gondozója) nem tudja a lovat felvezetni a lószállítóra a ló ellenkezése miatt, megtanítjuk a lovat a lószállítóra felmenni. Ennek tarifája 5000 Ft/óra. Az időtartama esetenként változik, általában két óra alatt oldható meg.
Belovaglás
Nincs második lehetőség első benyomást kelteni!
Egy fiatal lónak életében meghatározó, hogy milyen élménye lesz az első lovasával, milyen módon tanulja meg az emberrel való együttműködés alapjait, hogyan nyeri el a lovas tiszteletét és bizalmát, és hogyan sikerül a kommunikációt, a közös nyelvet kialakítaniuk. Nem mindegy, hogy belekényszerítjük bizonyos helyzetbe, vagy hagyjuk, hogy szabad elhatározásából válassza azokat a megoldásokat, amiket a lovasa is gondolt.
A ló ötlete legyen a te ötleted! Ha ezt a lovas el tudja érni abban az esetben egy elengedetten együttműködő, segítségekre könnyen reagáló, figyelmes lova lesz. Természetesen ez egy hosszú út, melyen a párosnak - ló és lovasa - együtt kell végig menni.
Automata lovat akarok
Gyakran találkozok olyan téves elvárással a lovas vagy a szülő részéről, miszerint ők egy automatán működő lovat szeretnének maguknak vagy gyermeküknek. Természetesen az eladó állítja, hogy pont az ő általa kínált lóra van szüksége a vevőnek, esetleg tényleg be is tudja mutatni, hogy a hátas milyen jól működik, de a vevő öröme még sem tart sokáig. Ilyenkor az a probléma , hogy a lovasok elfelejtik, hogy az ő partnerük az nem egy eszköz, hanem egy ugyan olyan érző, gondolkodó, számító lény, mint ők. Sőt még olyanabb, mert bizonyos szempontból érzékenyebbek és másképpen gondolkodnak, mint az ember. Ha ezt nem veszi tudomásul a lovas és nem alkalmazkodik a ló gondolkodásmódjához, akármilyen jól is volt belovagolva a lova, nemsokára a kezelhetetlen kategóriába fog tartozni és nem a kedvtelés forrása hanem frusztráció okozója lesz. A másik bosszúság a hasztalan belefektetett pénz. A jól belovagolt ló sok munka, sok ráfordítás gyümölcse, amelyet a vevőnek meg kell fizetni, egyébként a belovagló nem él meg tevékenységéből. A már rossz szokásokkal bíró, nehezen kezelhető lovat nyilvánvalóan csak értékcsökkenten lehet eladni, vagy fordítani kell a ló kiképzésére, átlovagoltatására. De legcélravezetőbb lovasának a képzése lenne, mert egyébként a mókuskerékből soha nincs kiszállás.
Nekem csak arra kell, hogy terepre kilovagolhassak
A szabadidőlovasoktól hallani gyakran ilyen téves gondolatot, miszerint elképzelésük szerint a tereplovaglás egy egyszerű dolog. Igaz, hogy nincsenek bírók, akik lepontoznák lovaglásukat és jó esetben nincsenek nézők, akik előtt lebőgnének, viszont van rengeteg olyan zavaró tényező ami a sportpályán dolgozó lovakat nem zavarja.
A négyszögben nem röppen fel a fácán, nem jön a traktor vagy a kukás autó, nem libbenti meg a szél az erdő szélére kidobott szemetet, nem ugrik át az őz az ösvényen a ló előtt, nem kell a pocsolyán átkelni... A terepen számtalan olyan dolog történhet, amit a ló úgy értékelhet, hogy éppen most törnek az életére, és egy hirtelen mozdulattal kilép lovasa alól és megtörténik a baj. Egy szabadidő ló kiképzésére is ugyanannyi időt és munkát kell fordítani, mint egy sport lóra, és még akkor is a terep biztos ló egy idea marad, mert nem szabad elfelejteni, hogy a ló egy menekülő állat!
Az eddig leírtakkal nem elbizonytalanítani vagy kedvét szegni akartam a kezdő lovasoknak, hanem kihangsúlyozni, hogy a ló és lovas képzettségének szinkronban kell lenni, vagy legalábbis abba az irányba kell tartani. Nem szabad összetéveszteni a lovat egy sporteszközzel, amelyre ha nincs szükségünk "felakaszthatjuk a szögre" és az sem baj, ha nem szeretettel és érzéssel bánunk vele.
A Lovasélet iskolában vállaljuk azoknak a lovaknak a kiképzését, melyhez nincs a gazdájának kellő gyakorlata, tapasztalata vagy önbizalma. Néhány hét alatt a lovat földről és nyeregből is felkészítjük az alap engedelmességre és négynapos oktatáson való részvétellel a lovast is hozzáképezzük a lovához, mely természetesen csak az otthoni gyakorlással válik majd egyre tökéletesebbé. A kezdeti nehézségek így könnyen leküzdhetőek, a sikerélmény több lesz, mint a frusztráció és néhány hónap után már a ló és lovas együtt tud oktatásra jönni és együtt tudnak majd tovább fejlődni legyen a cél a biztonságos tereplovaglás vagy bármilyen sportbéli megmérettetés.
Megtervezett fejlődés
Fiatal lovak indítását két hónapra tervezzük. Ez idő alatt kb. 80 órát foglalkozunk a lóval földről és nyeregből.
Hogy a ló meddig jut el a kiképzés alatt, az a lótól függ. Abban az esetben ha nem merül fel a normálistól jelentősen eltérő probléma, akkor a ló az első szint (partnerség) gyakorlatait magabiztosan fogja tudja és elkezdjük vele a második szintet is ahol a cél a harmónia elérése.
Ekkor kezdjük a gazdája oktatását, hogy elsajátítsa mindazt ami az első szint anyaga és már a lova tud. A lovassal szembeni elvárásunk, hogy mindhárom jármódban legyen egy alapvető ülésbiztonsága.
A lovas képzése négy napos, csoportos oktatáson folyik, majd a megtanult faladatokat otthon 2-3 hónapig gyakorolja. Ezután visszajön a lovával Felsőörsre és folytatjuk az oktatását ismét egy négy napos csoportos kurzuson, ahol megtanulja azokat a gyakorlatokat, amiket a lova már tud és így az otthoni gyakorlással felzárkózik a lova tudásához. Ennyi idő alatt kellő mértékű érzés és időzítés alakul ki a lovasban és már tud a lovával együtt fejlődni a következő oktatástól számítva. Ez azt jelenti, hogy az új gyakorlatokat már ő tanítja meg a lovának, természetesen oktatói segítséggel. Ha a lovas még sem rendelkezik annyi önbizalommal, hogy ezt bevállalja természetesen a továbbiakban is előkészítjük a lovat a nehezebb feladatok végrehajtásához.
A belovaglás havi díja: 80.000 Ft
A bértartás költsége: 35.000 Ft
A lovakat csoportosan tartjuk legelőn. A belovaglás során zablát nem használunk, csak kötőféket. A lovakat féregtelenítetta és vakcinázott állapotban fogadjuk be.











