Blaskovics Attila
Életrajz
1964-ben született Nagykanizsán. Egy közeli faluban Újudvaron nőtt fel, a zalai dombok között. A falusi táj szeretete, a természet összhangjának megismerése a mai napig meghatározza szemléletét. Általános iskolai rajztanára a környék egyik legismertebb festőművésze, Szép Lajos volt, de gimnáziumi tanárának, Boros Antalnak is nagyon sokat köszönhet, akik alkotói adottságait felismerve terelgették a képzőművészet irányába.
Így került a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemre, ahol neves művészek (Horváth Dénes, Bencsik István, Keserű Ilona) segítségével mélyíthette el tudását a grafika, a szobrászat és a festészet terén. A diploma elnyerése után egy ideig rajzot tanított, de közben egyre több időt szentelt a festésnek, míg végül 1989-től az alkotói tevékenységet választotta.
Kezdetben akvarellt, pasztellt is használt, ma már csak olajfestékkel dolgozik, amellyel a legkülönfélébb témákat fogalmazza meg. Kedvelt motívumai a hazai és távoli tájak, gyakran a bennük megjelenő emberek, állatok, a hangulatos falu- és városképek, csendéletek, enteriőrök, portrék, aktok, és lehetne még sorolni, a téma azonban csak másodlagos. Fő célja, hogy képein megteremtsen egyfajta belső egyensúlyt, egy olyan harmóniát, ami reményei szerint, a befogadó számára is átélhetővé teszi azt az összhangot, amit a természet közvetít felé.
Képei rendszeresen jelen vannak az ország különböző városaiban szervezett közös kiállításokon, de eljutottak már Németországba, Hollandiába, Uruguayba és Írországba is.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ajánlás a Mozaik Art Galériától
Blaskovics Attila a 90-es évek elején jelent meg galériánk kínálatában, nagy műgonddal elkészített, főként lovas témájú alkotásaival.
2002-ben a balatoni galériánkban megrendezett, „A ló-kortárs festőművészek szemével" című tematikus tárlatunkon ő volt a legnépszerűbb kiállító.
2005-ben illetve 2009-ben Balatonakaliban rendeztünk a művész képeiből nagyszabású önálló kiállításokat, szintén nagy sikerrel.
2009 novemberében a győri Bartók Béla Megyei Művelődési Központ adott otthont a művész friss alkotásainak.
2008-tól a Dublini Gallery Zozimus is komoly érdeklődést mutat Blaskovics Attila művei iránt.
Őszintén ajánlom a művész zseniális, realista alkotásait mindazon műkedvelő lóbarátnak, aki nem éri be egy poszterrel vagy fotóval.
Koncz Imre (Mozaik Art Galéria tulajdonosa)
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
+36 30/9464-673
www.m-art.hu




Portré 


















