Lovasélet

Talán meglepő a cím, de érzésem szerint, ha valaki annyira ismeri és szereti a lovakat, sőt a lovasok világát is, mint Tóth Béla, az már érzelmileg közelebb állhat a lovakhoz, mint az emberekhez. Ennek bizonyítéka lehet, hogy a Művészeti Alaptól kapott, "Tóth Béla szm." megszólítású levelekben az "szm"-et ő maga fordította szobrászművész helyett "szürke mén"-re.

Iskolák

Tóth Béla rendkívül büszke édesapjára, idősebb Tóth Bélára, aki ludovikás tiszt volt egykoron, majd lovasedző lett az öttusa-válogatottnál, és keze alatt Balczó András öt világbajnoki címet szerzett. Az ifjabbik Tóth Béla - talán ezek tudtával nem csoda - már egészen ifjonti korában közeli kapcsolatba került a lovakkal. Ám nemcsak lovagolt, szívesen rajzolgatta is őket. A Tattersaalban járva Szabó Iván szobrászművész figyelt fel tehetségére. Drótvázat adott a kezébe, hogy "nyomkodjon rá agyagból lovat". Az eredmény állítólag lenyűgözte a mestert. Később valami olyasmit is talált mondani neki, hogy "Vastag György óta nincs hozzád fogható szobrász". Szinte egyenes út vezetett a művészeti gimnáziumba, ahová a tizenkétszeres túljelentkezés ellenére is sikerült bejutnia. Itt Somogyi József kedvence lett. Bár, amikor a főiskolán elkezdett színes lószobor-portrékat készíteni, összeakasztották a bajuszt. Szerencsére nem kisebb mester vette védelmébe az új utakat kereső szobrászt, mint Amerigo Tot.
Közben állandóan lovagolt, és olyan lovakkal találkozott, "akik" később szobraiban keltek új életre. Ilyen ló volt Lucifer - alább még lesz róla szó -, amely kistermetű, végtelenül bátor ló volt ("emberben is ritka az ilyen"), még egy díszsortűz sem hozta ki a sodrából. Ha egy tárgy repült felé, csak elhajlította a nyakát, hogy el ne találja. Luciferrel Tóth Béla 195 centimétert is átugrott, s nyergében a veldeni nagydíjat is megnyerte - számos egyéb siker mellett. Ilyen háttérrel - mondhatnánk - csak jó lószobrokat csinálhat az ember, de tegyük hozzá: azért a tehetség és a szorgalmas tanulás sem az utolsó.

Át kell érezni

A ló- és lovas szobrok avatott mesterét (majdnem koronázatlan királyt írtam, de hát ez ellen a nyegle, már-már sportriporteri mélységű szófordulat ellen valószínűleg ő tiltakozna a legjobban) csongrádi otthonában, pontosabban egy Tisza-parti parasztházhoz ragasztott tágas műteremben találjuk. Alig kell kérdezni, szívesen beszél az elmúlt időkről, sikerekről és vérlázító mellőzésekről. Amennyiben a negatív élmény is inspirálólag hat egy művészre, úgy Tóth Bélának nem lehet hiánya invenciókban. Ő ezt így mondja: "Mindig baj volt velem", de mint beszélgetésünkből kitűnt, a bajok forrása általában inkább másokban volt keresendő.
Mielőtt azonban "alámerülnénk", tisztáznunk kell egy - nem csak a művészeket érdeklő és érintő - alapproblémát. Tud-e vajon jó lószobrot készíteni (lovasképet festeni) az, aki nem tud lovagolni? Tóth Bélának még ma is fülébe csengenek Pátzay Pál ezzel kapcsolatos gondolatai: "Fontos, hogy egy szobrász minél jobban ismerje a motívumot, minél többet tudjon róla, de egy lovas szobor átéléséhez és megmintázásához nem okvetlenül szükséges a lovastudás, a lovagolni tudás. Szobrásztudás, akadémiai fölkészültség, speciális (lovas) tanulmányok és ismeretek szükségeltetnek, de egy szobrász anyát is mintáz anélkül, hogy anyává kéne lennie."
- Világos a következtetés - mondja Tóth Béla, aki ezeket a gondolatokat már egy országos lovasgyűlésen is kifejtette -, ha nem így lenne, akkor a legjobb lovas, lótenyésztő tudná a legjobb ló- vagy lovas szobrot készíteni. Vagy az Állatorvos-tudományi Egyetem anatómiaprofesszora. De hát nem így van: a szobrokat - általában - szobrászokkal csináltatják. Még egy ruhakészíttetés előtt is elgondolkodik az ember: ki lehet a legjobb szabó a környéken.?

Imperiál, az oroszverő

Annál inkább fájó pontja Tóth Bélának, hogy nem készíthette el Imperiál szobrát, helyette most is egy "mintázmány" áll a galoppon.
- Láttak már olyan lovat, amelyik izomszegény farral szélsebesen tud vágtázni? Vagy disznóvastag nyakkal? Amelyiknek olyan feje van, mint egy papírdoboz, s a haltekintetű szemei úgy állnak, mint soha egyetlen élő lónak? - kérdezte nyilvánosan is a már említett országos lovasgyűlésen. A válasz, persze maga a szobor.
Imperiál (az eredeti) egyébként Tóth Béla szemében nemzeti hős volt.
- Az 1956-os események után a legnagyobb nemzeti összejövetel, társadalmi megmozdulás akkor volt, amikor a galoppon soha nem látott embertömeg jött össze szovjetverést látni - emlékszik vissza a művész. - A szocialista országok nagydíján a tribünöket és az előtte levő területeket zsúfolásig megtöltő közönség tomboló ünneplése kísérte a legjobb szovjet lovakat fölényesen és igen könnyen, kilenc hosszal, szinte kentrézve verő Imperiál célba érését. Megtilthatatlan nemzeti örömujjongás volt. Imperiál minden hazai futását megnéztem és csodáltam. Élmény volt látni, ahogy hatalmasat araszolva, tértölelő galoppjával (12 méteres vágtaugrást is mértek nála), fehérharisnyás lábainak szinte lassúnak tűnő mozgásával elhúzott a sokkal gyorsabb, de jóval rövidebb vágtaugrásokkal haladó mezőny mellett. Kis szobrát megmintáztam az istállójában - Aperianov mester éles lovas szeme sokat segített. Imperiált tenyeremből etettem cukorral, répával, és simogathattam is.
Évekig készítette a szobor hatalmas vázát, amely ma is ott áll a műtermében, a fal mellé szorítva. Sajnos éppen abban az időben készült Tatára egy másik lovas szobra, és két nagy lovas szobor nem fért el a műtermében. Miután Burgert Róbert (a megrendelő) megtudta, hogy előbb másnak készít szobrot, lemondta a megrendelést, így a "projekt" félbemaradt.

Kitiltva a lovardából

De Kincsemmel - az egykori legjobb magyar "külpolitikussal", akinek versenyeit Bismarck és Lady Hamilton is szívesen látogatta - sem járt sokkal jobban, mikor elkészítette az egykori géniusz, Vastag György Kincsem-szobrának "cáfolatát". Hiába állították megkérdőjelezhetetlen tudású szobrászmesterek - Somogyi, Pátzay -, hogy önálló művészi alkotásról van szó, három évig kellett a szerzői jogi perben bíróságra járnia. Végül már felkészültebb volt, mint egy jogász.
"Lóugrásban" haladva most az a történet következik, amikor főiskolás korában kitiltották a lovardából, mert nem akarta "vigyázzba vágni magát, és nyeregbe pattanni, mint a bolha". Legfőképpen, mert Pátzay mester korrektúrájára sietett. Három lovaglásmentes hét következett, amelyet egyetlen órára tudott megszakítani, nem akármilyen trükkel. Szólt tévés barátainak, hogy készítsenek már róla egy portréfilmet a "Jó tanuló - jó sportoló" sorozatba. A tévések ráálltak, s a dolognak két pozitív következménye lett. Az egyik az, hogy a Lótenyésztési Igazgatóság akkori főnökének utasítására úgy kitakarították a lovardát, mint addig még soha. Meszeltek, malteroztak, almoztak, ápoltak, boronáltak - mert hogy jön a tévé. A másik, hogy lovagolhatott végre - a tévé kamerái előtt - ő, a jó tanuló, jó sportoló, a példakép, a sztár, akit megismerhetett ország-világ. Az egyetlen negatív fordulat az volt a dologban, hogy másnap újra csak nem mehetett be a lovardába.
Ez meglehetősen rossz hatással volt Tóth Béla kedélyállapotára. Mikor mestere, Pátzay Pál tudomást szerzett az esetről, azonnal levelet írt az érdekében.
- A levél elment, és másnap már szegény Réczei Pipi bácsinak fel kellett kérnie, hogy menjek lovagolni - emlékszik vissza a (majdnem) végkifejletre a szobrászművész. Azért majdnem, mert jóakarói ekkor sem pihentek: kedvenc lovát, Lucifert elvitették a bajai méntelepre. Csak bonyolult konspirációval lehetett megoldani (Veress Károly elvitte Lucifert a versenyekre, és Tóth Bélát kérte fel, hogy lovagolja), hogy mégis találkozhassanak. A legátütőbb sikert ilyen alkalmakkor a Kecskeméti Lovas Napokon érték el (1963-ban), amikor megnyerték a megnyitó versenyt, majd a Magyar Ugró Derbyt - amit a közhiedelemmel ellentétben nem Unyban találtak fel! -, és a harmadik napon a nemzetközi Puissance-t is. (Mellékesen az is volt a tét, hogy megszűnik-e a MEDOSZ lovas szakosztálya. De hát ilyen sikersorozat után.?)
- Ezek után Bútor Sándor, a Lovas Szövetség elnöke úgy döntött, hogy Lucifert vissza kell vinni Budapestre, hogy én lovagoljam. Aztán jött még sok jó megnyert verseny (köztük CHI Velden Nagydíja) - vagyis happy end.
Hozzátartozik még Tóth Béla személyiségéhez, hogy ha valami baja van, nem szívesen megy humán orvoshoz, inkább a megbízható állatorvosokat keresi fel. Történt egyszer, hogy a Sportkórházban nemigen tudtak mit kezdeni egy fél keménytojás nagyságú daganattal a térdén. Elment hát a lovardába, ahol az állatorvos valami kencével bekente a térdét, és azt mondta neki:
- A derbygyőztes ügető másfél órával a verseny előtt még csak három lábon bírt állni. Ha neki jó volt, neked is jó lesz.
És bevált, a daganat eltűnt, mint a kámfor.
A sok-sok történet végeredménye összességében sajnos nem pozitív kicsengésű. Ahogyan Tóth Béla megfogalmazza:
- Manapság már nem szeretek a Tattersaal környékén járni. Azt hiszem, túl sok emlékem van.

A Pegazus

Befejezésül Tóth Béla egy történetet mesél, amit talán legjobb lenne valamely családi ünnep estéjén hallgatni, mikor már elcsendesedett a ház, a lélek pedig feltöltve várakozással, vágyakozással és boldogságközeli élményekkel. Hát ilyen lelkiállapotban lenne jó hallgatni azt a fabulát, mikor kimegy valaki a megáradt Tisza partjára, és hirtelen valami szokatlant vesz észre. Egy uszadékba gabalyodott valamit, egy kicsiny életet, amiről az első pillanatban azt sem tudhatjuk, micsoda. Csak síró, nyöszörgő hangját halljuk, s koszos kis testét látjuk, amint vergődik és küszködik az árral. Ha közelebb megyünk, már látható, hogy talán fehér a bőre színe, de nem is bőr az, inkább puha szőrrel fedett valami. Ahogy kiaszbadítjuk, már azt is látjuk, hogy patája van, és nagy, csodálkozó szemei. Igen, ló, vagy még inkább csikó ez, amit elébünk hozott a sors, hogy kimentsük a zajló folyóból. Az egyetlen furcsa az egészben, hogy a lovacskának a hátán - amint kiszabadítjuk az ágak közül - egészen jól kivehető és érzékelhető szárnyai vannak.
A történetnek nincs vége, folytassa mindenki kedve szerint.

Érmek

A jó szobrász - ha versenyez - nemcsak érmeket kap, de alkot is különböző alkalmakra plaketteket. Nemcsak Tóth Bélától hallottam, de ő is megerősít abban, hogy aki jó szobrot tud készíteni, az az éremkészítésben is nagyot alkothat. Éremből is van bőven a művész repertoárjában, akinek "szerencséje volt" meghívást kapni az egyik legjelentősebb európai érmekészítő műhelybe, a belgiumi Fibruba is, ahol még mindig manufakturális módszerekkel készítik a világszép egyedi termékeket. Szerepel neve a svájci Neuchatelben kiadott Érem Könyvben is, valahogy így: Tóth Béla, Belgium, Csongrád, Öregvár u. 38.
És mi lehetne más a fő motívum érmein, mint a ló, a szeretett és tisztelt lény, ami egész életén át kíséri, és legtöbb napját bearanyozta.