Az idei nyár sem múlhatott el az immár hagyománnyá váló gyereklovas találkozó nélkül, melynek negyedszer ad otthont a Baranya gyöngyszemének számító üdülőfalu, Orfű, amely esemény egyben a település legjelentősebb rendezvényének is számít.
Július első hétvégéje sok gyerek számára már jó előre be van keretezve a naptárban, hiszen sokan térnek vissza az elmúlt években itt lovaglók közül, így számukra már szinte rutin a program. Az idei eseményekről Fridrich Istvánnal beszélgettünk, aki évek óta tevékenyen részt vesz a találkozó eseményeinek szervezésében, lebonyolításában.
Honnan és milyen felkészültségű gyerekek jöttek az idei évben, és milyen elhelyezésük volt? Az idei évben is, hasonlóan a megelőző évekhez, az ország minden részéből érkeztek gyerekek. Köztük többen nem az első alkalommal. Az idén voltak nevelőotthonból érkezett, vagy egyéb okból hátrányos helyzetű, támogatott gyerekek is. Közülük a többség itt ült először lovon, sokuk nagy álma vált ezzel valóra. A gyerekek elhelyezése a négy év tapasztalataiból jól bevált orfűi kempingben, sátortáborban volt megoldva. Itt kapták a gyerekek a reggelit, az ebédet és a vacsorát, valamint a tábori életbe is belekóstolhattak. Volt disco, koncert, karaoke, és szabadidejükben a közeli strandot is kipróbálhatták.
Hány gyerek vett részt az idei találkozón? Az idei évben 180 gyerek érkezett a gyereklovas találkozóra, amit én ideális létszámnak tartok, mert a lehetőséghez képest optimálisan lehetett a gyerekekkel foglalkozni. Amit további eredménynek tartok, az az, hogy az idén már sokkal többet tudtak a gyerekek lovagolni, mint az azt megelőző években. A gyerekeket lovastudás szerint három csoportra osztottuk, aki jó lovas volt, azoknak minden nap egy óra tereplovaglást szerveztünk. A kevésbé gyakorlott gyerekek számára karámban teremtettünk lehetőséget a lovaglásra, ahol szakember felügyelete alatt tartottunk részükre kb. 45-50 perces lovas foglalkozásokat. Sok gyerek volt, aki itt ült először lóra, számukra mindennap futószáras foglalkozást tartottunk, amely nagyjából 30 perc volt gyerekenként. Szám szerinti megoszlásban a 180 gyerekből 42 tudott úgy lovagolni, hogy terepre is kimehetett, közülük kettő már rajtengedély vizsgával is rendelkezett. 37 gyerek rendelkezett olyan előképzéssel, amely lehetővé tette, hogy egyedül lovagolhasson karámban, és 93 volt a kezdő, akik részére a futószáras oktatást biztosítottuk.
Hogy nézett ki így a napi program? Mindennap korán reggel, már 6 és 7 óra között elkezdtük a lovagoltatást, egyszerre 4-5 helyszínen, a gyerekek tudásának megfelelően. 3-4 terepes csoport volt egyszerre, és több helyen folyt a futószárazás is.
A nap további részében egyéb foglalkozások, bemutatók zajlottak.
Hány lóval tudtátok megoldani ezt a feladatot?
38-40 ló dolgozott a találkozó ideje alatt. Voltak környékbeli lovak (Tekeresről 10 ló, Bükkösdről 7 ló, illetve Magyarhertelendről 9 ló), valamint a fellépők is kivették a részüket a munkából, Kaposvárról volt 5 ló, és az ópuszteszeriek is 7 lóval dolgoztak.
Milyen egyéb programok voltak a lovagláson kívül? A lovagláson kívül a gyerekek számos programon vettek részt, így voltak kézműves foglalkozások, jó időben strandolás, a lovak felkészítése, az íjászkodást is gyakorolhatták, illetve minden délután a lovaspályán bemutatók zajlottak. Voltak itt hagyományőrző produkciók, mint például a somogyi betyárok bemutatója, vagy az ópusztaszeri hagyományőrzők honfoglalás kori show-ja, de nem hiányoztak a huszárok sem. Emellett a lovassportokból is ízelítőt kaptak a gyerekek, volt díjugrató, díjlovagló, military és fogathajtó bemutató, de nagy siker volt a Lovasélet Iskola természetes lovaglást népszerűsítő bemutatója is, melyben a résztvevő lovasok szintén a tizenéves korosztályt képviselték. A fajtabemutatón Lóska János kisbéri ménesének tenyészállatait mutatták be, és volt lószépségverseny is, ami nagyon népszerű volt a gyerekek között. A rendezvény tetőpontja aztán a vasárnap délelőtti nagy lovas vetélkedő, ahol a jelenlevő gyerekek csapatai elméleti és gyakorlati feladatokban mérhették össze a tudásukat. A rendezők gondoltak a bemutatókra kilátogató érdeklődőkre is, hiszen a lovaspályán több, ingyenes családi programból is válogathattak a pónilovaglástól az állatsimogatóig, a különféle kiállításokig.
Mik a jövő tervei? Ebben én nem vagyok teljesen kompetens nyilatkozó, hiszen inkább a lebonyolításban, mint a szervezésben veszek részt, de mindenesetre a tervek szerint 2010-ig minden évben megrendezésre fog kerülni az orfűi gyereklovas találkozó. Így hát mivel is búcsúzhatnánk stílszerűbben, minthogy viszontlátásra a 2009-es orfűi, V. Országos Gyerek Lovas Találkozón, július első hétvégéjén.












