Lovasélet

Érzékeny és bonyolult testrész

A pata avatatlan külső szemlélőnek csak egy különleges formájú szarudarabnak tűnik. A valóságban azonban szövetek, üregek, erek, kemény és lágy alkotórészek izgalmas struktúrája alkotja. Akárcsak a gépkocsinak a kerék, a lovak "futóművének" egyik legérzékenyebb része. Ahhoz, hogy a pata megfelelően működjön, kellő szaktudással és gondossággal kell kezelni. Ellenkező esetben beláthatatlan következmények forrása lehet lóra és lovasra nézve egyaránt.

A pata "világa" egzotikus, mint egy idegen bolygóé, tátongó kráterekkel, titokzatos labirintusokkal. Látszólag kemény és állandó, a valóságban azonban folyamatosan változik, felépül és lebomlik, újra és újra. Alkotórészeinek minden másodpercben alkalmazkodniuk kell a változó erőhatásokhoz, nyomáshoz, húzáshoz, feszítéshez. Ez a komplex működés teljes valójában természetesen csak erős nagyításban, elektronmikroszkóp alatt figyelhető meg.
A kérdésre, hogy miből áll a ló patája, sokan hajlamosak rávágni, hogy "csak egy darab szaru", de ez elhamarkodott és helytelen kijelentés, hiszen egy rendkívül bonyolult, és egyúttal élő testrészről van szó. A természet ezen csodálatos alkotása 60 millió év evolúciójának eredménye. Olyan konstrukció, aminek köszönhetően a lovak lábujjhegyükön képesek járni, és a pata képes rugalmasan felfogni a nagytömegű állat talajra gyakorolt nyomását. A pata belső, érzékeny részének védelmére a bőr először kemény szaruvá változott, emellett azonban ez az átalakult hámréteg olyan elasztikus maradt, hogy teher alatt rugalmas formálódásra képes. Ez a működés felelős a pata megfelelő vérellátásáért is. A tökéletes patamechanizmus a láb felemelése és letevése közben kialakuló függőleges hatásokat vízszintes erőkké alakítja. Eközben a pata lökhárítóként is működik.
A szisztéma egyszerű: amikor a ló terheli a lábát, a pata enged a nyomásnak és szétterül. Eközben akár 4 mm-t is kinyúlhatnak a hátsó patafalak. A nyomás alatti töredezés elkerülésére speciális sarokdúc, a saroktámasztó erősíti őket. Amikor hátul szélesebbé válik a pata, elöl visszahúzódik a pata hegyfali része. A talp süllyed, és közben elveszíti belső homorulatát. A nyír is lapossá válik a mozdulat alatt, de tehermentesítéskor visszanyeri eredeti formáját. Ez a mozgássorozat indirekt módon tartja fenn a pata vérkeringését is. Mivel az álló lónak is állandóan ki kell egyensúlyoznia a testét, ezért a pata, ez a bonyolult építmény csaknem mindig mozgásban van. Nyilván a keveset mozgó, istállóban tartott ló jóval kevesebbet használja a patáit, így a vérkeringése sem lesz annyira megfelelő, mint a szabadon mozgó ló esetében. Ez hozzájárulhat bizonyos patabetegségek kifejlődéséhez is.
Azt, hogy micsoda rendkívüli erők hatnak a ló patájában, a levett patkók látványa sejteti. Az örökös kinyúlás és összehúzódás valóságos csatornákat váj a kemény fémbe. Ezek a ki-kinyúló hátulsó patafal egyértelmű nyomai a patkón.

A pata szerkezete

A pata külső burka a szarutok. Ennek a belsejében helyezkednek el a patacsontot két oldalról körülvevő rugalmas pataporcok, valamint a patacsont, melynek ízületi felületét a nyírcsont egészíti ki. Ez a rendszer tulajdonképpen az ember utolsó ujjpercének felel meg. A csont alsó részéhez hozzánőve található a mélyhajlító ín, amely mintegy húzza a patacsontot hátrafelé. Ezzel szemben a csont felső részén a nyújtóín előrehúzza a lábat. Ez az ellentétes hatás alakítja ki a lábvég megfelelő állását.
A patacsontot egy ízület köti össze a felette elhelyezkedő pártacsonttal. Ennek az ízületnek az alsó részén fekszik a pata második csontja, a nyírcsont. Rajta keresztül ízesül a mélyhajlító ín, ami a ló lábának további rugózóerőt ad. A szarutok, a gépkocsi karosszériájához hasonló módon, védi ennek az érzékeny belső rendszernek a működését.
A szarutok és a pata csontjai közötti rugalmas kapcsolatot a patairha különleges szerkezete biztosítja. A patairha a pártaszél szomszédságában hatalmas, 4-6 mm hosszú irhaszemölcsök formájában "indul". Ezeken a pártaszemölcsökön képződik a pata legerősebb, ún. oszlopos szarurétege. Ezek az oszlopok valójában az irhaszemölcs méretének megfelelő, koncentrikusan elhelyezkedő szarucsövecskék. A cső anyaga kemény keratin, a csövek belsejében és közöttük lágyabb állomány, ún. lágyszaru, egyfajta ragasztóanyag található, amely az oszlopokat tartja össze. Ez alkotja a tulajdonképpeni hordozószélt, amelyen a ló jár. A szaru föntről lefelé nő, tehát a fal felső részétől a hordozószél felé. Ezt a szaru lemezesrétege rögzíti a patairhához. A szarutok falán az irha szemölcsei a növekedésnek megfelelő irányban párhuzamosan, ún. irhalemezekké egyesülnek. Fésűszerűen, az irhalemezek fogai közé ékelődnek a szarulemezek. E két lemez között helyezkedik el az ún. alaplemez, amely lehetővé teszi a hám elcsúszását az irha felett. Egy átlagos patán mintegy 5-600 szaru-, illetve irhalemez található. Ez a hornyos rögzítési mód bizonyos mértékig rugalmas, mert az irha hosszanti lemezei nem merevek, hanem azokat a bennük keringő vér mintegy felpumpálva tartja, elasztikus rugózást engedve. Ez a ló lépéseinél vagy ugráskor súlyának akár a két és félszeresét is felfogja. Ez a finom, lemezes szerkezet alulról az irharétegen keresztül a patacsonttal, felülről a szarutokkal van szoros összeköttetésben.
A patairha felületén folyamatosan új hám képződik. Az ehhez szükséges tápanyagok vérerek és idegek sűrű hálózatán keresztül találnak utat az irharétegbe. Ez a nagy kapacitású kiszolgáló rendszer egyszersmind roppant érzékeny is, amely az irhát különösen fájdalomérzékennyé teszi. Ha megsérül a patairha, a ló azonnal sántítani kezd.

A szaruképződés

A pata szaruképlet. Felépítése sokban eltér a bőr felépítésétől. Hiányoznak róla a szőrök, valamint a mirigyek. A hámréteg rendkívül erős és vastag, ugyanakkor az irharéteg is jóval erősebb, mint a bőr esetében. A bőr alatti kötőszövet viszont csak a pata egyes részein (nyír, sarokvánkos) található, ott viszont megvastagodott. Ugyanakkor a pata más részein (falak, patatalp) teljesen eltűnt. A szaru szívós keratinja négyzetcentiméterenként 6 kilopond húzóterhelést is kibír. Ez hihetetlen teljesítmény.
A patában betöltött helye szerint a sarok, a hegyfal, az oldalfalak, a talp és a nyír felületein az irharész különböző hámot (szarut) képez. A különböző szarurészek eltérő gyorsasággal növekednek. A felső perem négy hét alatt 7-8 millimétert nő, a talpon lévő 5-6 millimétert. Ez az oka annak, hogy az egyes patarészeknek különböző hosszúságú időre van szükségük a komplett megújuláshoz. A hegyfalnak 1-1,5 évre, az oldalfalaknak 6-8 hónapra, a hátsó patafalaknak 3-5 hónapra.
A hátulsó lábakon gyorsabban nő a pata, mint az elülsőkön. A patkó nélküli pata szintén gyorsabban nő, mint a patkóval ellátott. Mikor a hámsejtek elszarusodnak, nemcsak kemény pataszaru, hanem ún. lágyszaru, sejtközti ragasztóanyag is képződik. Ennek funkciója, hogy összetartsa az egyes hámsejteket. Ha nem jó a minősége, a pata töredezővé, repedezetté válik. A hámsejteket akár téglákhoz is hasonlíthatjuk. A sejtközötti ragasztóanyag a téglákat összetartó malternak felel meg. Idővel azonban a pata hámja is szétmállik, és darabos, töredező, szétesett lesz. Ez természetes folyamat, amely alakítja a pata formáját is.
A talp hámrétege is hamar elavul, és könnyen töredezővé válik, de végig megmarad a természetes homorulata.

Mitől függ a szaru minősége?

Genetikai háttértől, takarmányozástól, ápolástól és felneveléstől függően az egyes lovak patájának különböző a szaruminősége. A nedvesebb szaru puhább, ezért kevésbé teherbíró, mint a száraz. Utóbbi azonban rugalmatlanabb, ezért hajlamos a hirtelen repedezésre, töredezésre. A már feltehetőleg meglévő mikrorepedések száraz körülmények között teljesen szétnyílnak. Ajánlatos ezért közepes patanedvességre törekedni.
A pata hámsejtjei nem rendszertelenül ragadnak egymáshoz. A csövecskék olyan akkurátusan állnak egymás mellett, mint a gyárkémények. A csövecskék puha velővel (lágyszaru) töltöttek. Ez az anyag hamarabb szétesik, mint burka. Kívülről a csövecskéket puha lágyszaru köti össze. Az istállótrágyában lévő ammónia elsősorban ezt az állományt támadja meg. A szétesett hámszövetben a baktériumoknak, gombáknak és mikrobáknak szabad az útjuk. A kórokozók tömegesen támadják a patát, és feloldják az anyagait. Ez az egyik oka, hogy a lótulajdonosok nagy százaléka panaszkodik a rossz patákra. Pedig a zsírozás túlzásba vitele helyett inkább az istállóhigiéniát kellene előtérbe helyezni. A trágya a fertőzésre való hajlamossá tétel mellett csökkenti a pata szakítószilárdságát is.
Jól szemlélteti mindezeket a következő kísérlet, amelyben pataszarupróbákat helyeztek 5 hétre trágya és vizelet keverékébe. Megállapították, hogy ez idő alatt a pata keménysége 10-20%-kal csökkent.
A pata egy bizonyos része a fehér vonal, ami a patafalat köti össze a talppal, és nem más, mint az előtörő pigmentmentes lemezes réteg. Nedvességtartalma magasabb, mint a patahámszövet többi részéé, ezért ez a mikrobák legfőbb célterülete. Újabb kutatások szerint a fehér vonal fontos tűzfalként működik a kórokozókkal szemben. Ha a sejtek szétesése és a kórokozók megtelepedése a fehér vonal megbetegedéséhez vezet, lehetetlenné válik a patkolás, mert ekkor már nem tartanak a szögek a puha és töredező fehér vonalban. A kovács azonban normális esetben csak ide tudja verni a szögeket, hogy ne nyomják vagy sértsék meg a patairhát, illetve ne törjék le a szarut.

Mindennek az istálló az oka?

Az ammónia és a patkószög a háziasítás előtt nem jöhetett még számításba a patára hatást gyakorló tényezők között. Ezért annak megállapítására, hogy a lovak pataminősége a domesztikációt követő 5-6000 év alatt romlott-e, przewalski és házilovak patáját hasonlították össze. Ennek során elsősorban a fehér vonal felépítésére és formájára koncentráltak. Rájöttek, hogy a przewalskiaknál sem patairhagyulladás - aminek hatására szélesebbé válik a fehér vonal -, sem a fehér vonal egyéb betegségei nem lépnek fel. A vadlovak 2,5 mm-es fehér vonala nemcsak hogy vékonyabb a házilovak 3,5 mm-es fehér vonalánál, hanem más a felépítése is. A vadlovak patájában található csövecskék vékonyabbak, a bennük található velő sokkal erősebb és ellenállóbb, mint a házilovaké. A vadlovak egyikének patáját sem érte baktériumtámadás. Házilovak patájánál viszont a csövecskékben található velő részben szétesett, részben tönkretették a kórokozók. Úgy tűnik, hogy a lovak az evolúció során nem találtak hatásos védelmet a hámmállasztó folyamatokkal szembeni kórokozó-támadás ellen. Ez az áldatlan állapot egyébként akkor kezdett kialakulni, amikor az ember istállókba zárta a lovakat, ahol az állatok a trágyában, tömény kórokozó-táptalajon állnak. A fertőzött pata nemcsak visszataszító és bűzös, hanem továbbfertőző is, hiszen a baktériumok lelkesen keresik a szomszéd ló patáit is. Ezt már egy ideje tudjuk, és ezért javasolt a kovácsoknak is, hogy minden használat után fertőtlenítsék az eszközeiket.
Mivel a háziasított lovak kevesebbet mozognak, mint vadon élő elődeik, nem veszik eléggé igénybe patájukat. A túl kevés használat miatt a pata egyes részei nehezen tudnak egymással harmonikusan együttműködni, mert egyes részek gyorsabban nőnek, mint mások.
Következményként zavarok, sántaság léphetnek fel.
Problémás esetek fordultak elő például a bécsi spanyol lovasiskola lipicai ménjeinél, melyek patagondjai évek óta gyarapodnak. A fehér vonal és a talp hámja puha, a patafalak töredezők, a hordozófal kitörik. Egy tanulmány az összes osztrák lipicai 90%-ánál talált elváltozásokat. Egyes szakértők a magasfokú beltenyésztettséggel, mások azzal magyarázzák ezt a tényt, hogy a lipicaiak genetikailag kemény patájú lovak, és nem való nekik az istállóban történő tartás. A kemény patának ugyanis kemény talajra van szüksége.
A betegségre hajlamos fajtáknál nem nagy az esély a javulásra, mert a csikók öröklik a pata minőségét. Gondos, minden körülményre tekintettel levő felnevelés nélkül azonban a tökéletes pata is tönkremegy.
A csikóknak megfelelő (nem túl puha és nem túl kemény) talajon való mozgásra van szükségük, hogy körmeiket egyenletesen koptassák. Ekkor a fiatal lónak 6 hónapos kora előtt nemigen van szüksége patakorrekcióra. Csak ezután kell 6 hetente ellenőrizni, és szükség esetén korrigálni a körmöket. Mivel a legtöbb csikó első három hónapját sajnos a bokszban tölti, már előbb körmözni kell őket. A szűk istállóban gyorsabban nő a köröm, mint ahogy kopik.
A mozgás mellett a kiegyensúlyozott takarmányozás is fontos. Különösen a cink, a kéntartalmú aminosavak (metionin, cisztein), ásványi anyagok, vitaminok beviteléről kell gondoskodni. A felnőtt lovaknak is gyakran hiányuk van ezekből az anyagokból. Itt segíthetnek a takarmányadalékok, de egy évig is eltarthat, amíg egyértelműen javul a pata minősége.

Ahány ló, annyi pata

Mint tudjuk, a pata árulkodik a tartási, lovaglási és takarmányozási körülményekről is. A legtöbb ló patája meg sem közelíti a hibátlan, sima pata eszményképét. Gyakori jelenség a patán látható finom gyűrűk megjelenése, melyek közt a távolság különböző mértékű lehet, és körbefuthatják az egész falat. Ezek az ún. etetési gyűrűk takarmányváltásokról és -hibákról tanúskodnak. Általában nincs nagy jelentőségük. Akkor válik csak veszélyessé a helyzet, ha a gyűrűk rendszertelenül, esetleg csak egyik oldalon, és nem a pártaszéllel párhuzamosan futnak.
Okként a rendszertelen terhelés, betegségek - például patairha-gyulladás -, vagy túl gyenge szarutok jöhet szóba. Ezeket az eseteket jobb, ha az állatorvos és a kovács egymással konzultálva kezeli.
A szakkönyvek részletes leírást adnak az ideális lábállásról és pataformáról. Sajnos a legtöbb lovat nem ajándékozta meg a természet ilyen szerencsés alkattal, így az ideális lábállástól eltérő variációk tömkelege létezik. Alapvető igazság, hogy a ferde lábak ferde patához vezetnek, az egyenes lábak viszont egyenes patákon állnak. A kifelé forduló lábú ló patáinak hegye is kifelé mutat. Aki lova nem korrekt állású patáját a tökéletes sémához akarja igazítani, bizony tönkreteheti négylábúját. Szakemberek azt javasolják, hogy a patát a csüdálláshoz igazítsuk. Ekkor egy képzeletbeli vonal egyenesen fut a pata csúcsától a csüdig. Ha a ló hozzászokott már a normálistól eltérő lábálláshoz, és mozgását ez nem zavarja, küllemi okból nem ajánlatos korrigálni.

Patkóval, vagy anélkül?

Vitatott téma a pataápolással kapcsolatban, hogy melyik patkolás a legmegfelelőbb, és egyáltalán szükség van-e a vasalásra? Egy dologban nem vitatkoznak a szakemberek. Mégpedig abban, hogy komoly jelentősége van a kovácsképzésnek, hiszen a patkolás nagy szakértelmet igényel. Viszonylag régóta tudjuk azonban azt is, hogy a mezítlábas ló sokkal kellemesebben érzi magát, és könnyedébben is jár, mint patkolt társai. Már a '80-as években tényként állapították meg, hogy a patkóvas gátolja a patamechanizmust, a szöglyukakon fertőzések hatolhatnak be, és a rosszul illeszkedő vas nyomja a lábat, akárcsak a szűk cipő. Sportlovak esetében sem volna létkérdés a vasalás, azonban erre még kevés a példa. A szabadidőlovasok viszont szabadabban választhatnak a vasalás, illetve a patkó elhagyása között. Azt azonban tudni kell, hogy 4 hónaptól egy évig is eltarthat, míg egy hiányos, vasalt patából stabil, egészséges "mezítláb" lesz. Ez idő alatt alig lovagolható a ló, és tartását radikálisan meg kell változtatni.
A jó kovácsok tudnak alternatívákat kínálni mind a vasalt, mind a patkó nélküli megoldáshoz. Ma már különböző patapapucsok és műanyag patkók állnak rendelkezésre. Aligha jelenthetjük ki, hogy létezik egy általánosan elfogadható arany középút, hiszen minden lóláb mást és mást igényel. Optimizmusra adhat viszont okot, hogy a legkülönbözőbb paták mindegyikére találhatunk megfelelő megoldást.
Nem kell tehát lovunkat tűzön-vízen keresztül, helytelenül megválasztott lábbeliben, a legújabb divatos trendek szerint galoppoztatnunk.