Lovasélet

Itt a tavasz, egyre több lovas indul útnak a természetbe, hosszú lovas túrákat tervezve. Azonban a jó idő nemcsak a lovasoknak kedvez, egyre több helyen előbukkannak a kis vérszívók, a kullancsok is. Korábban még tavaszi, és őszi kullancsszezonról lehetett beszélni, azonban manapság kevés olyan időszak van, amikor ezen élősködők ne lennének jelen egy-egy kirándulás során.

Az elhúzódó nagyon hideg tél (-6 fok alatt) és a hosszan tartó szárazság némiképp megtizedeli a számukat, de az enyhe téli időjárás, mint a mostani is, nagyon kedvez elszaporodásuknak, és aktivitásuk már nagyon korán, még a tavasz megjelenése előtt megkezdődik. A legtöbb kullancs széles körből szedi táplálékát. Mialatt normál esetben beérik a kisebb rágcsálókkal, rókával, őzzel, ha a helyzet úgy hozza, kutyákon, emberen és lovakon is megtelepszenek.

A kullancsok a legrégebbi múlttal rendelkező paraziták, megjelenésüket a tudósok legalább 50 millió évvel ezelőttre teszik. Ízeltlábúak, de nem rovarok, hiszen 8 lábuk van, ezért a pókszabásúak (Arthropoda) osztályába, az atkák rendjébe (Acarina) és a kullancsok családjába (Ixodidae) tartoznak. Tehát a kullancs szó nem egy állatot jelent, hanem egy egész állatcsaládot, igen nagy fajszámban. Kb. 800 kullancsfaj létezik a földön, hazánkban 42 faj honos, fél tucat a száma azoknak a fajoknak, melyek az embereket és a háziállatokat egyaránt támadják (euryxen fajok). A lovakon leggyakrabban a közönséges kullancs (Ixodes ricinus), a birkakullancs (Dermacentor marginatus) és a kutyakullancs (Dermacentor reticulatus) fordul elő. Alig van természetes ellenségük, csupán néhány hernyó és madárfaj sorolható ide.

Legnagyobb jelentőségük a különböző kórokozók (vírusok, baktériumok, egysejtűek), hazánkban a Babesia caballi és a Lyme-kórt okozó Borrelia burgdorferi terjesztésében van.

A kullancsok petével szaporodnak, életüket 4 életciklusban élik le, melyek a pete, lárva, nimfa és kifejlett állat (imágó). A pete kivételével az összes fejlődési alaknak egyszer, néhány napig vért kell szívnia. A kifejlett állatok a gazdaállaton párosodnak, majd a hím elpusztul, és a nőstény több ezer petét rak le az aljnövényzetben, melyekből a klímakörülményeknek megfelelően márciusban fejlődnek ki a lárvák. Ezen stádiumban csak 6 lábbal rendelkeznek, majd további fejlődés során alakul ki a hiányzó 1 pár lábuk. Mint minden ízeltlábú esetében, a ciklus egyes szakaszait itt is vedlés határolja.

A petéknek szerencsére csak nagyon kis hányada (néhány száz) jut el a nimfa stádiumig, míg kifejlett kullanccsá csupán 2-5 egyed fejlődik. Egyes kullancsfajoknál a 4 életciklus 6 hónap alatt, másoknál 3 év során zajlik le.

A még nem táplálkozott egyedek változatos színűek, 2-6 mm hosszúak, a kifejlett és vérrel teleszívott egyed 1-3 cm-ré is nőhet, míg tömegének akár a 120-szorosára is képes duzzadni, majd táplálkozás után lehullik áldozatáról. Élethosszuk 2-6 év, átlag 3 vérszívással, vagyis életük legnagyobb részét a gazdaállaton kívül töltik. Amennyiben nem érkezik megfelelő áldozat, úgy képesek akár 10-12 hónapig is táplálék nélkül elélni, várva a potenciális élőlényre.

Az áldozatok kiválasztásához az elülső lábaikon lévő, rendkívül fejlett érzékelőt, a Haller-szervet használják, mely biológiai-kémiai-fizikai radarként működik, érzékeli a közelben lévő állat által kibocsátott hőt, szén-dioxidot, mechanikus rezgéseket és egyéb jeleket is. A kullancsok több órát töltenek a vérszívás helyének kiválasztásával, melynek során a fő szempontok: bőrfelülethez közeli, a bőrfelszín alatt futó ér és direkt napfénynek nem kitett bőrfelület.

A kemény kullancsok hátán erős kitinpáncél van, mely a hímek hátát végig beborítja, míg a nőstényeknél ez alig nyúlik a feji rész mögé. Szájszervük a háti oldalról is jól látható, előreálló. A kullancsok szúró-szívó szájszerve a szipóka (haustellum), mely tökélyre fejlesztett vérszívó alkalmatosság. A kullancs az alkalmas terület kiválasztásakor szétnyitja tapogatóit, és érzéstelenítő-hámoldó nyálat köp a bőrfelszínre. Ezután a felső állkapcsai egymás felé fordulnak, és ellentétesen, de párhuzamosan mozgó fűrészlapokhoz hasonlóan „felvágják" a bőrt, majd horgaikat kifordítva lehorgonyoznak a bőrseb falában. Ezt követően a kullancs betolja és betámasztja a bőrsebbe az alsó állkapcsát. A másodlagos stabilitást és a vákuumos vérszíváshoz szükséges körülményt a hosszú szájszervű (pl. Ixodes ricinus) kullancsoknál a harmadikféle, nyálmirigyek által kiválasztott kollagén, míg a rövid szájszervű (pl. Dermacentor marginatus) kullancsoknál a cementhez hasonló anyag biztosítja. A vérszívás idejét a szájszerv hossza és a szigetelő-kötőanyag típusa határozza meg. Az Ixodes fajok hosszabb ideig tartózkodnak vérszívás céljából a bőrben, mint a Dermacentorok, és talán ezen a tényen alapul, hogy a borelliáknak napok kellenek az Ixodes kullancsfajokból az áldozatba való átjutáshoz, míg a babesiák akár néhány óra alatt átjutnak a Dermacentor fajokból. Azonban az utóbbi években már a közönséges kullancsban (Ixodes ricinus) is egyre gyakrabban kimutatható a Babesia.

A kullancsok előfordulásában bizonyos szezonalitás figyelhető meg. Legnagyobb tömegben tavasszal fordulnak elő, ill. az őszi hónapokban, míg nyáron, ill. a téli időszakban, az időjárástól függően, csak elvétve fedezhetünk fel néhány egyedet.