
Az előző részben már megvásároltuk reining lovunkat. Teljesen gyakorlatias szempontból közelítettük meg a témát. Jó. Már megvan a lovunk. A következő lépés az, hogy ne is csalódjunk benne, illetve önmagunkban. Tehát tanuljunk és tanuljunk: vissza az iskolapadba! Hogyan, mikor, miért és milyen formában? Sok, nem hivatásos lovasnak túlságosan nagy költséget jelent minden egyes alkalommal egy tréner igénybevétele mellett lovagolni. A mai gazdasági helyzetben ez már-már luxusnak számít.
Nem csoda, ha a lovasok inkább a kurzusokon való részvételt választják, hogy versenyképesek maradjanak anélkül, hogy állandó kiadások nyomnák a vállukat.
Hogyan hozzuk ki a legtöbbet ebből az intenzív tanulási lehetőségből?
Hogyan találjuk meg a kurzusokat?
Hogyan válasszunk trénert?
Cikkírónk gyakorlatias tanácsait a Lovasélet újság októberi számában megtalálja.











