Magyarországon a háború előtti több mint 600 000 db-ot számláló létszámot sosem fogjuk elérni, de az utóbbi időben bizonyos emelkedés észlelhető. Ez a létszámemelkedés nem a tényleges mezőgazdaság területén, hanem elsősorban a sport- és a hobbiállatok területén tapasztalható.
Lóetetés ill. lótakarmányozás
A címben jelölt két fogalom közel azonos tevékenységet takar, mégis jelentős különbséggel. A lóetetés általában mindenből egy bizonyos menynyiséget jelent, a tartó pénztárcájától és hozzáállásától függően a minimális, ill. maximális mennyiségek között. Ez az, amit országunkban a legtöbb helyen alkalmaznak. A takarmányozás azt jelenti, hogy a szükséges táplálóanyagokat a megfelelő alapanyagokból optimális arányban állítjuk össze. Itt az energiára, a fehérjére, aminosavakra, makro- és mikroelemekre, valamint vitaminokra gondolunk. Ezeknek az összeállítása komoly szakmai ismereteket követel. Szerte a világon a korábbiakban a lótenyésztés a katonaság igényeit volt hivatva kiszolgálni, 1927 óta a francia, ill. a német vezetés úgy döntött, hogy a jövőben a katonaság már nem használja a lovakat a nagy csapatmozgásokban, legfeljebb járőrözésnél. Így a fő hangsúlyt hivatalosan is a sporttevékenységre helyezték át. Ennek eredménye munkájukban meg is látszik. A jelenkor nemcsak a lovaglás, de a sport minden területén a minél magasabb szintű eredmények elérésére törekszik, ami néha a teljesítőképesség felső határát súrolja. Ilyen eredményeket csak megfontolt genetikai munkával, áldozatos felneveléssel, korrekt takarmányozással és komoly edzésmunkával lehet elérni. Bármelyik is hiányt szenved a felsoroltak közül, az eredmény egyértelmű lesz.
A ló táplálóanyag-igényét különböző szabványok, egymástól kissé eltérő mértékben, de közel azonosan mutatják. A Lovasélet 99/10. számában az NRC Szabvány adatai megtalálhatók. A takarmányozás célja, a munka intenzitásától függően, ezen táplálóanyag-igények megfelelő kielégítése.
A század elején a takarmányozás katonai alapszabálya a következő volt: napi adag 5 kg széna, 5 kg zab, 5 kg szalma. Ez a klasszikus "huszár ötös". Ennek az adagnak a táplálóanyag-tartalma megközelítően kielégítette egy 500 kg-os ló táplálóanyag-igényét, bár munkától függően a zabadagot emelni kellett.
Ma ez a takarmányadag a jelenlegi lóállománynak - és itt elsősorban sportlovakról beszélek - kevés, mert az átlagsúly emelkedett 550-650 kg-ra.
Ezeknek a lovaknak a "modern hatos" általános takarmányadag ajánlható: 6 kg széna, 6 kg zab, 6 kg szalma. Ez a takarmányadag azonban csak energiában és fehérjében, valamint nyersrostban elégíti ki az igényeket, a többi táplálóanyagban hiány észlelhető.
Mielőtt a csikók takarmányozásáról beszélnénk bővebben, a kancatakarmányozásról kell röviden szólni. A vehem, a vemhesség első kétharmadában nem igényel többlet táplálóanyagot. Erre csak az utolsó három hónapban van szükség. Az alapigény azonban, hogy a vemhesség első szakaszában többlet táplálóanyagok juttatásával ne hizlaljuk el a jószágot, mert ez ellési nehézségekhez, felnevelési problémákhoz vezethet.
Csikótakarmányozás
A csikó megszületésekor a fő takarmány az anyatej. Az anyatej beltartalmát az 1. sz. táblázat mutatja, a kanca tejtermelési görbéjét pedig a 2. sz. táblázat. Ebből pontosan látható, hogy megfelelő takarmányozás mellett mennyi táplálóanyagot képes a csikó felvenni az anyatejen keresztül.Egy kérdés merül csak fel: a megfelelő testtömeg-gyarapodáshoz - a kifejlettkori testsúly megfelelő időben történő eléréséhez - a szükséges táplálóanyagokat a csikó felveszi-e?
Amennyiben a csikó csak anyatejet fogyaszt, úgy táplálóanyag-igénye csak egy bizonyos ideig elégíthető ki megfelelőképpen. A következő táblázatban (3. sz.) 550-600-650 kg, kifejlettkori élősúlyt alapul véve, közepes növekedési intenzitás mellett mutatjuk be a szükséges növekedési görbét.
A táblázatból látható, hogy a csikóknak komoly napi súlygyarapodást kell elérniük, hogy a megadott korra a megadott élőtömeget elérhessék. Az átlagértékeket a 4. sz. táblázat mutatja be.
A hazai csikótakarmányozási gyakorlat anyatej, zab és széna etetésére alapozódik. Ezek a takarmány-alapanyagok a felnevelés első három hónapjában képesek a szükséges táplálóanyagokat biztosítani. Sem energiában, sem fehérjében, sem aminosavakban nincs hiány. Itt kívánjuk felhívni arra a figyelmet, hogy a ló emésztése főleg ifjabb korban, leginkább a monogasztrikus állatok emésztéséhez hasonlít, és a limitáló aminosav a lysin. Amennyiben a takarmányadag lysinhiányos, a csikó nem éri el a megfelelő testtömeg-gyarapodást, a megfelelő izomtömeget, ami a későbbi teljesítményére egyértelműen negatívan hat. A 5. sz. táblázatban optimális tejtermelés mellett egy 600 kg-os kifejlettkori átlagsúlyú csikó lysinigényét mutatjuk be, és ennek kielégítését tejjel, ill. zabbal. A táblázatból látható, hogy 4 hónapos kortól effektív lysinhiány lép fel, mely az előbb jelzett tüneteket adja. Tehát 4 hónapos kortól mindenféleképpen ki kell egészíteni a takarmányadagot a megfelelő lysinfelvétel érdekében.
Az AGROKOMPLEX CENTRÁL SOYA RT. kialakította a Perfekt 40 Extra koncentrátumát, mely ezen csikók táplálóanyag-kiegészítését optimális mértékben biztosítja.
Napi 0,1 kg-os rászoktatással négy hónapos kortól 30, majd 50 dkg fejadaggal a szükséges lysin mennyisége biztosított az optimális testtömeg-gyarapodáshoz, valamint a takarmány megfelelő vitamin- és nyomelem-kiegészítéssel is bír.
Ilyen minimális kiegészítéssel tehát csikónk optimálisan fejlődhet napi 31,5 Ft ráfordítással. Az egész csikónevelési időszakra számítva (1-6 hónap) 2000 Ft ráfordítást jelent a kiegészítés, mely véleményem szerint nem mondható magasnak. A csikó optimális napi testtömeg-gyarapodásához szükséges táplálóanyag-igény 24 hónapos korig hangsúlyos, utána csak az intenzívebb munka követel többlet lysint a létfenntartás felett. A 6. sz. táblázatban 9-24 hónapos korig mutatjuk be a lysin-igényt, és annak a kielégítéséhez szükséges Perfekt 40 Extra kiegészítés mennyiségét. A táblázatban látható, hogy a zab mellett folyamatos napi 1,5 kg-mal a szükséges igény teljes mértékben kielégíthető. Ennek napi költsége 95 Ft.
Napos kortól kezdve 24 hónapos korig ilyen felnevelés mellett a csikó összességében 21q zabot fogyaszt el, a jelenlegi 3000 Ft-os áron, ez 60.000 Ft. A széna mennyisége 30-35 q, a jelenlegi áron 30-35.000 Ft + a kiegészítő 45.000 Ft. Így összességében egy csikó teljes takarmányozási költsége jelenlegi árakon 140.000 Ft, azaz napi közel 200 Ft/nap (jobb helyen ez egy üveg sör ára). Ezen költségráfordítás mellett megfelelő testtömegű, nyugodt idegzetű, jövőbeli aktív igénybevételt elbíró, olyan sportló-alapanyagot kaphatunk, amellyel megfelelő edzésmunka mellett bármilyen más sportlovakkal fel lehet venni a versenyt.
Írásunkban elsősorban csak a csikók lysinigényére tettük a fő hangsúlyt. Emellett természetesen a többi táplálóanyagot is arányba kell tudni helyezni, melyet az AGROKOMPEX CENTRÁL SOYA RT. által kifejlesztett Perfect 40 Extra koncentrátum biztosít is. Tudomásul kell azonban venni, hogy a takarmányozás csak egy faktor a jó minőségű sportló-alapanyag előállításában, megfelelő tartás, emberi gondoskodás és magas szintű edzésmunka nélkül, jó takarmányozás mellett az eredmények továbbra is váratni fognak magukra.
Később elolvasom
Hozzászólások (0)

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!











