Lovasélet

Hétköznapi halandó csak irigyelheti a lovaglásnak azokat a szerelmeseit, akik elég bátrak ahhoz, hogy belevágjanak egy több napig tartó túralovaglásba. Az elhatározás persze kevés, jó ló, jó vezető és jó vendéglátó kell hozzá, sok minden egyéb mellett. A dolog bonyolultságát az adja, hogy a túralovason kívül a "közlekedési eszközt" is el kell szállásolni, mi több, ellátni. Maga az esemény mindent egybevetve egészen más hozáállást követel, mint az egyszerű fizető vendéglátás. Mi ez alkalommal Ausztriából érkezett túralovas hölgyek és magyar kísérőik véleményét próbáltuk kifürkészni.

Az útvonal

A szóban forgó túrát közösen szervezte a móri Hétkúti Lovaspark, valamint a bakonykúti Kuti Lovastanya. A jól idomított lovakat ez utóbbi, vagyis Varga László, a lovastanya tulajdonosa bocsátotta a túrázók rendelkezésére, míg a szállások, az útvonal megszervezésében a móriak, közelebbről Treiber Anikó jeleskedett.
Mint elmondták, két hónapig autózgattak, míg kialakult a végleges útvonal, Varga László pedig crossmotoron közlekedve kereste a fő "csapásirányt". A túrázók így a Kuti Lovastanyától indultak, s az első pihenőjük - piknikkel egybekötve - Jásdon volt. Ezután Zirc felé vették az irányt, és Porván, a Hotel Szépalmában volt az éjjeli szállásuk. Itt jól érezték magukat, bár a lovak ellátását kicsit nehéz volt megszervezni, mivel a házigazdákat előbb fel kellett világosítani, hogy a túrázó lovak több abrakot igényelnek, mint ha egész nap egy helyben ácsorognának. Másnap délig Németbányára értek, ahol a BEFAG vadászházában költötték el ebédjüket. Estére kelve érték el Döbröntét, ahol éjjeli szállásuk volt. Itt egy pihenőnap következett, ami rá is fért a csapatra a murvás, betonkemény talajon való lovaglás után. A következő napon az ebéd már Herenden volt, s nemrégiben értek Veszprémbe, beszélgetésünk helyszínére, másfélszáz kilométerrel lovaik lábában. Innen Hajmáskér felé veszik majd az irányt, s utána zárul a kör Bakonykúton.

A csapat

Öt szimpatikus osztrák hölgy - Maria Patschka biomezőgazdász és istállótulajdonos, dr. Christa Tretzmüller belgyógyász orvos, Eva Knapp menedzserasszisztens, Elisabeth Ganzberger orvosi asszisztens és Birgit Schretzmayr archeológus alkotják a vendégkört, amelynek Varga László, a Kuti Lovastanya tulajdonosa és Treiber Anikó, a Hétkúti Lovaspark programszervezője igyekszik a kedvében járni, a jelek szerint teljes sikerrel.
A társalgás németül, angolul és magyarul folyik, mikor ki, kihez beszél, s persze milyen közös nyelv akad. A helyszín a Betekints Hotel és Étterem terasza Veszprémben, a Betekints-völgyben. Három "gyilkos" napon, mintegy százötven kilométeres lovagláson vagyunk túl, de a hangulat semmiféle fáradtságról nem árulkodik.
- Akad a hölgyek között, aki harmadszor van már Magyarországon, de eddig csak egynapos kirándulásokon vett részt - mondja Varga László. - Becsületükre legyen mondva, keményen állják a sarat, egy szóval nem panaszkodtak eddig. Pedig a mai napunk is elég nehéz volt, őszintén szólva utat is tévesztettünk az erdőben.

Tévutak és helyes irányok

- Borzasztó, hogy mennyire nincsenek karbantartva a turistautak - veszi át a szót Anikó. - A jelzések nem egyszer váratlanul megszakadnak, és egészen meglepő helyen folytatódnak.
Mindez pesze járt némi kellemetlenséggel. A társaság egyetlen férfitagja, bár gyakorlott lovas, a meredek kaptatón kénytelen volt leszállni a nyeregből, mielőtt valami baj történik.
Kérdésemre Birgit Schretzmayr is ezt az "incidenst" említi, mint az eddigi legizgalmasabb eseményt.
- László vezette fel egyesével a lovakat a dombtetőre, mert mi képtelenek voltunk egyedül megoldani a helyzetet - meséli széles mosoly kíséretében. Kissé elkomorulva folytatja, mikor az osztrák túralehetőségekről kérdezem.
- Ausztriában nagyon sok a betartandó szabály, korántsem olyan szabad a túralovas, mint itt Magyarországon - mondja, majd hozzáteszi: - Bár Ausztriában vannak lovaglótérképek, mégis nehezebb az útvonal kijelölése, mint itt. Csodálatos tájakon haladtunk keresztül, és a döbröntei Hotel Hasik egyszerűen csodálatos volt. Ilyen helyek "odaát" nincsenek nyitva a nagyközönség előtt. Itt nagyon barátságos volt a fogadtatás, a szakács jól főzött, a lovászok igyekeztek a legteljesebb ellátást adni a lovaknak minden külön kérés nélkül.
A pillanatnyi beálló csöndben László egy tavalyi emléket idéz, amely ugyanehhez a csapathoz kötődik.
- Tavaly elvittük őket úgy harminc kilométerre, Alsóperére ebédelni. Esős idő volt, csúszott minden, igen fárasztóra sikeredett a nap, mindenki ereje végén járt, mire hazaértünk. És másnap reggel - láss csodát - reggel nyolckor a megbeszélt időben mindenki indulásra készen várta az újabb kirándulást. Nem kényeskedő népség, az egyszer biztos.

Az etikett, az etikett.

Mi az, ami még magyar sajátosságnak számít? Birgit elneveti magát.
- Úgy vélem, Ausztriában nincs annyi kutya, mint Magyarországon. Amerre mentünk, mindenhol megugattak bennünket a kutyák.
- A kutyák még csak hagyján - veszi át újra a szót Varga László -, de az autósok viselkedése minden kritikán aluli. Más országokban - például Ausztriában is -, ha az autós közeledő lovast lát, lassít, félrehúzódik. Itt pedig? Gázt ad, ráhúz a lovasra, éppen hogy el nem tapossa. Legtöbbjük - tisztelet a kivételnek - meglehetősen kulturálatlanul viselkedik. Ha valaki már távolabbról integet és lassít, az valószínűleg külföldi.
Természetesen jól idomított lovakkal a kellemetlen helyzeteket is könnyebb kivédeni, márpedig a Kuti Lovastanya magyar félvér lovaira és angol telivérjére nem lehet panasz. Kemények, mint a vídia, igaz, alkalmanként tíz liter abrak az üzemanyaguk. Ilyen lovak a lovas önbizalmát is növelik. 
- Volt, aki tavaly nálunk kezdett lovagolni, és az idén már ugrott a lóval - mondja némi büszkeséggel a hangjában László. - Olyan is megfordul itt, aki évente kétszer-háromszor csak azért jön, hogy lenyomjon egy tíz-tizenöt perces vágtát, aztán megy haza.

Inkább tisztes hobbi

Arra a kérdésre, hogy meg lehet-e élni a lovasturizmusból, illetve magából a lovagoltatásból, egyértelmű nem a válasz.
- Legalább középfokú nyelvvizsgának és felsőfokú szakmai végzettségnek kellene az általánosnak lenni, hogy érzékelhető előrehaladást érjünk el ezen a téren - állítja Varga úr, aki - gyanítom - kevesebbet mond el, mint amennyi tapasztalatot már ezen a téren gyűjtött. Így hát kénytelen vagyok találgatni. Felteszem, hogy azok, akik igazi lendületet adhatnának a lovasturizmusnak, esetleg valamiféle szakma szintjére emelhetnék a lovastúra-vezetést, vagy a terület szakmai menedzselésének különböző tevékenységeit, talán tartanak attól, hogy először nekik kellene megmutatniuk, mit tudnak. Amúgy meg talán meglehetősen távol lehetnek a gyakorlattól ahhoz, hogy kiszolgáltassák magukat az önképzés útján is jól (náluk sokkal jobban) felkészült szakembereknek. Röviden hiúság, szakmai féltékenység és jó adag butaság lehet a háttérben. 
Más oka is van azonban annak, hogy a lovaztatás még nem lehet egyedüli megélhetési forrást jelentő hivatás, inkább csak tisztes hobbi, ami némi pénzt is hoz a konyhára, nem csak visz onnan. Túlzott megfelelni akarásunkkal ugyanis máris olyan követelményeket támasztunk a lovastanyákkal szemben, hogy soknak az előtt vesszük el a kedvét, mielőtt megjött volna neki.
- Le kellene ülni, és beszélni egymással az érdekelt feleknek - összegzi ki nem mondott gondolatait Varga László, hogyan lehetne perspektivikus idegenforgalmi üzletággá fejleszteni a lovas turizmust.
Mert az igények belföldön is egyre nagyobbak, s akik ezen a területen dolgoznak, érzik, évről évre érdekesebbé kell tenni a túrákat, különben nem jön vissza ugyanaz a vendég még egyszer.

Közös siker

Egy ilyen túra megvisel túralovast és túravezetőt egyaránt. A kaland végén viszont ott a felülmúlhatatlan érzés: "Túléltem, megcsináltam!". Ez büszkeséggel tölt el minden résztvevőt, s nagy megkönnyebbülés a túravezetőnek, a lovak tulajdonosának, akinek ezzel persze nem ér véget a dolga. Attól függően, milyen vendégei voltak, valószínűleg újra össze kell raknia a lovait, hogy bármikor bárki újra felülhessen rájuk. Ez is kőkemény szakmai kérdés és elmaradhatatlan mozzanat.
- Természetesen jó túrához jó csapat is kell - állítja Varga László, akinek voltak már kellemetlen tapasztalatai is kelletlen, mindenben hibát kereső, a legkisebb kényelmetlenségtől is irtózó vendégekkel. - Az út során előbb-utóbb eltűnik a különbség, hogy ki a vendég és ki a túravezető, s ha valaki feszült, nem tudja elengedni magát, az rányomja a bélyegét az egész túrára. Ezzel együtt, ha jól meg van szervezve az útvonal és a szállás, a lovak engedelmesek, vendégszeretők, nagyobb baj nem lehet akár egy ötnapos túrán sem.
- Ezt az utat kiajánljuk Angliába is, mert úgy vesszük észre, hogy növekszik, illetve felkelthető az érdeklődés a csodálatos magyar tájak ilyen módon való megismerése iránt - avat be terveibe Treiber Anikó. 
- Az útvonalon rövidítünk, pontosabban háromféle változatot állítunk össze, hogy azok a lovasok is megtalálják a kedvükre valót, akik a nap közbeni lovaglás után luxuskörülmények között szeretnének pihenni, és azok is, akik nem rettennek el a kényelmetlenebb szálláshelyektől, sőt, az jelenti nekik az igazi kalandot.