Kurucok és ulánusok az erdőben
Egy felhős, de szokatlanul enyhe novemberi napon Capári Róbert uram sümegi lovastanyáján volt alkalmam elkapni a fentebb említett hangulat néhány erőteljes megnyilvánulását, a több mint száz résztvevő egyikeként. Magamat a díszes kompánia (erre még visszatérünk) megfigyelő tagjaihoz sorolom, akik valamivel többen voltak, mint a lovasok, és gumis kerekű lovaskocsikkal vagy terepjárókon követték az események folyását. Összetételüket tekintve kíváncsi szépasszonyok (barátnők, feleségek), gyerekek és óvatos férfiszemélyek voltak.
Az egybegyűlteket a kötelező barackpálinka előtt (után, közben) Somogyi Győző Salföldön élő festőművész, a Balaton-felvidéki Radeczky Hagyományőrző Huszár Egyesület elnöke köszöntötte, ami már önmagában is sejteti a vadászlovaglásra egybegyűltek egy részének alapállását. A fentebb említett díszes jelző ugyanis ebben az esetben nem pejoratív érzelmi értékítélet, hanem igenis jelentős tartalommal rendelkezik. Az egybegyűltek egy része ugyanis különböző korokból származó huszáregyenruhában, mások kuruc vitéznek öltözve, megint mások ősi magyar öltözékben díszelegve hallgatták a köszöntő szavakat. Persze voltak itt klasszikus angol lovasok is, de nem kevés feltűnést keltettek a lengyel ulánusok, akik szintén korhű ruhákban feszítettek magyar ajkú társaik között.
A köszöntő és Capári úr rövid szabályismertetője után bemutatkozott az országban egyedülálló, angol-francia trikolór kopókból álló, nyomkövető falka, amelynek csaholó négylábúi szemmel látható örömmel és fergeteges rohammal vették be a megszokott ketreces utánfutót, ami a féktelen rohanás ígéretével a nyílt mezőre szállította őket. Ezután ki-ki lóra, kocsira kapott, és nekiindult a Sümeget övező erdős-rétes vidéknek.
A klasszikus vadászlovaglás szabályait hosszan is ismertethetnénk, de ezúttal maradjunk a rövid változatnál. A vadászlovaglás, mint neve is jelzi, az egykori féktelen, nyeregben végrehajtott közös vadászatok szelídített változata. Mint ilyen, természetesen több száz éves múltra tekint vissza, s a tőlünk nyugatabbra eső államokban - elsősorban őshazájában, Angliában, valamint Franciaországban, Ausztriában és Németországban - most éli, ki tudja hányadik, reneszánszát. Ott, de Amerikában és a világ más részein is nemegyszer saját folyóirattal rendelkező klubok, társaságok űzik ezt a szabadidős sportot, de nálunk is egyre több kedvelője akad. Köszönhető ez demokratikus voltának, hiszen megfelelő tereplovas ismeretek birtokában bárki részt vehet rajta, akár saját, akár kölcsönzött ló nyergében.
Jó tudni: "Ősidőktől fogva, amióta a kutya az emberhez szokott, a vadászataiban is részt vesz. A falkavadászat a kutya természetéből fakadó vadászati mód; némi túlzással azt lehet állítani, hogy a kutya tanította meg az embert a falkavadászatra. A több nyelvben meghonosodott parforce (parforsz) nem árulja el a vadászati mód lényegét, amit Pák Dienes 1829-ben így fogalmazott meg: erőszakolt, azaz kutyákkal lóháton űzés által gyakorolt vadászat." (Walleshausen Gyula: Erzsébet királyné és falkavadászatai)
Mindenki másképp csinálja
"A falkavadászat a lósportnak az az ága, mely célkitűzést, mesteri lovaglást, lovasnevelő hatást, szabatos lóidomítást, lóismeretet, lószeretetet, lómegbecsülést, élvezetes időtöltést és komoly életfelfogást tekintve, az összes lovassport-foglalkozásokat messze túlszárnyalja. Úgyszólván egyedülvaló fokmérője a ló teljesítő képességének, de mindenképpen a legalkalmasabb eszköz edzettségének fokozására és így közvetve testi erejének teljes kifejlesztésére, ésszerű és értékes felhasználására" - írja Waldbauer Henrik nyugalmazott honvéd huszárezredes Falkavadászat című, 1939-ben kiadott könyvében. Ugyanitt ismerteti a falkanagy (a falkavadászatban meghonosodott angolos szóhasználat szerint a master) az egész vadászat megtervezőjének és vezetőjének feladatait, a kopókat irányító falkamestertől (huntsman) és az ostorosoktól (whiper, wipp) elvárt képességeket és tevékenységet.
Nem véletlen, hogy a falkavadászatot vagy vadászlovaglást ismertető leírások több könyvet is megtöltenek, hiszen olyan tevékenységről van szó, amely nemcsak az űzött vad számára veszélyes üzem, de a vadűző rohanás (run) közben megkíván bizonyos szervezettséget és előrelátást.
Angliában és Franciaországban még ma is dívik a vadászlovaglás eredeti, mondjuk így "véres" változata, amikor élő vadra - szarvasra, őzre, rókára, nyúlra - mennek a vadászok. A falka, a vadászat legmeghatározóbb eleme (a ló csak a második helyen áll!), kifejezetten erre a célra szakosodott ebekből, kisebb testű, többnyire nyúlra, rókára alkalmas, 30-50 cm-es marmagasságú beagle, harrier, vagy foxhund kutyákból, illetve nagyobbacskákból (akár 80 cm-es), staghoundokból áll, amelyekkel már szarvasra is lehet menni.
A vadászlovaglás azonban eredetileg (és nyugatabbra még ma is) valóban egyetlen nagy rohanást (run) jelentett, a vad becserkészését és űzését mindaddig, amíg a falka - nyomában a lovasokkal - körül nem veszi a vadat, és csaholásával, fenyegető fellépésével sakkban nem tartja, meg nem bénítja. A megbénítást szó szerint kell érteni, mert a vad (szarvas, őz, róka, nyúl) a fáradtságtól és a kutyák fenyegető közelségétől annyira besokkol, hogy szó szerint képtelen lesz megmozdulni. Ekkor lép elő a vadászat irányítója, a mester, aki késével ledöfi a zsákmányt. (Ha nem döfné le, az áldozat már akkor sem tudna szabadulni a végzetes sokkból.) A kutyák jól idomítottságára jellemző, hogy a foglyul ejtett vadat - adott esetben egy szarvast - mindaddig nem érintik fizikailag, míg erre a mestertől engedélyt nem kapnak. Hogy akkor mi következik, azt nem részletezném, de maradjunk annyiban, hogy a szarvas (vagy medve) fejének levágása után - a többi az övék. Húsz perc múlva a szarvasnak szó szerint nyoma sem marad.
Jó tudni: A vadászlovaglás ősének tekinthető honfoglaló eleink mindennapi konyhavadászata is, ami falkavadászat volt a maga nemében, csak nem így hívták.
Mit ne felejtsünk otthon?: A vadászlovas és -ló felszerelését szabályos "checklist"-ről ellenőrizhetjük a lovaglás megkezdése előtt. Így bizonyára nem feledkezünk meg a kobakról, a plastronról (nyakba kötött, baleset esetén kötszerként is hasznosítható kendő), a nyakkendőtűről, a mandzsettagombról, a fehér lovaglónadrágról, az itatóvödörről, a csizmapucolóról, a vasvilláról és a tucatnyi egyéb kellékről sem.
Ebéd a templomromnál
Az újkori (magyar) változat már nem ennyire - hm - természetközeli, a sport űzése már a városi ember gyomrát sem viseli meg. Nálunk már több mint száz éve tilos élő vadra menni, vagy a vadat a végkimerülésbe, a pusztulásba hajszolni. A XIX. század második felében már kifejezetten a célra alkalmas, vadasparkokban tartott szarvasokat használtak falkavadászatokon.
A lebonyolítást pontos szabálykönyv rögzíti. A vadat ezúttal nyomfektető (ánizsos teát csepegtető) lovas helyettesíti, a lovasok pedig egy előre megtervezett, akadályokkal tarkított pályán követik a kutyákat, de vannak "kutyamentes" pályaszakaszok is. Ez a vadászlovaglás falkászat, vagy vonszalékos vadászat változata.
A vadászlovaglás az eligazítást követően jókor reggel kezdődik, és útvonala többnyire erdős-mezős terepen halad keresztül. Nálunk űzött, "szelídített" formájában előre megtervezetten, különböző, természetesnek tűnő akadályokat, ugratókat is érint, izgalmasabbá téve a résztvevők számára a lovaglás élményét. A szervezők mindig gondoskodnak megfelelő pihenőhelyekről, ahol általában előre terített asztal várja a megfáradt lovasokat, és lehetőség van a falka szétszéledt tagjainak begyűjtésére is.
Két "run" közötti pihenőben a vendéglátók frissítővel, pogácsával kedveskednek a résztvevőknek, de a legnagyobb élmény talán az ebéd a szabadban, amelyet ez alkalommal is egy igazi magyar népzenét játszó zenekar színesített és tett hangulatosabbá.
A déli pihenő egy dombtetőn, a XIII. századból fennmaradt csonka templomtorony tövében nemcsak hangulatos volt, de szemlátomást jól is esett a lovaglásban megfáradt résztvevőknek. Capári úr segítői hét nyelven beszélő székelykáposztával, puha fehér kenyérrel és tüzes rizlinggel sarkallták újabb teljesítményre a kissé elpilledt, mégis egyre vidámabb társaságot. A közeli réten, az utánfutó biztonságában az ugyancsak szép teljesítményt nyújtó kopófalka várta a következő bevetést.
Itt volt alkalmam néhány szót váltani Maciej Falkewiczcel, aki a lengyelországi Janów Podlaskiból érkezett, és egy galéria tulajdonosa. Természetesen lovai is vannak, összesen húsz darab, főleg shagya-arab fajtájúak. Lakóhelyén egy hatalmas, négyszáz lóból álló ménes is működik, és - ezek után nem csoda - bár hatvan fölött jár már, mindene a lovaglás. Elismerő pillantásomra csak annyit tesz hozzá mindehhez: egykori mestere még most, 83 éves korában is lovagol, de ő is "kölyöknek" tekinti magát 89 éves lovas barátjukhoz képest...
Ugyancsak az ebédszünet kellemes színfoltja volt, amikor Somogyi Győző, a huszárhagyományok kiváló és elismert ápolója avatott be bennünket pihenőhelyünk egykori stratégiai jelentőségébe. Errefelé a gyepűs, csalitos vidéken ugyanis szabályos védelmi rendszert alakítottak ki őseink, ügyesen kihasználva a terepadottságokat, a bozótosokat, ingoványokat. Itt csak az juthatott át a Balatontól észak felé indulva, aki tökéletesen ismerte a vidéket.
Amennyire megfigyelhettem, közben új barátságok is szövődtek a legelésző lovak szomszédságában, s mindehhez a langyos szellő járta lankás dombok látványa szolgálta a hangulati aláfestést.
A bőséges ebéd ledolgozásában a délutáni futamok és poroszkálások segítettek, de kellett is a hely a továbbiak számára, hiszen a huszáregyesület egyik tagja éppen a vadászlovaglás koronájaként tervezte esküvőjét - nem kell ecsetelni, micsoda hangulati körítéssel.
De ez már egy másik történet.
Jó tudni: A császári és királyi felség, Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné is kedvelte a falkával lóhátról végrehajtott szarvas-, róka- és nyúlvadászatokat. Mint az egyik korabeli beszámoló írja, előfordult, hogy ilyen vadászat alkalmából a király is pórul járt. A nyáron szelíden csörgedező Rákos-patak az egyik őszre 5-6 méter mély folyammá változott, de ezt csak az utolsó pillanatban lehetett észrevenni. "Jól tudta ezt Freyer Emil, Erszébet istállójának igazgatója, de Ferenc Józsefet már nem tudta visszatartani" - írja könyvében Walleshausen Gyula.
"A király nekiugratott, de nem érte el a túlsó partot, s a nyomában vágtató Freyer is kénytelen volt a vízbe ugratni. Nem tehette, hogy a száraz partról nézi, hogyan kászálódik ki a király az iszapos vízből."
Jó tudni: Betiltanák Nagy-Britanniában a rókavadászatot - adta hírül a DPA hírügynökség július közepén. A brit alsóház ugyanis elfogadta a hagyományos hajtóvadászatot betiltó jogszabályt. A vitatott törvénytervezetet 317 igen és 145 nem szavazattal fogadták el a képviselők. A szavazást a rókavadászat több száz hívének tiltakozása kísérte, akik kutyákkal vonultak a parlament épülete elé. A parlament döntése vereség Tony Blair kormánya számára, amely egy korábbi javaslatában a hajtóvadászat szigorúbb szabályok közé szorítása mellett állt ki. Az alsóház viszont a múlt hét elején váratlanul a kormányzat kompromisszuma ellen fordult. A javaslatot a teljes tilalom szellemében átdolgozták, majd elfogadták. A törvényt most a felsőház elé terjesztik. Itt viszont az elfogadásának rosszak az esélyei, mivel a House of Lords korábban már kétszer megakadályozta a rókavadászat betiltását.
A hozzászólások RSS-csatornája
