
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről.
Tisztelt Olvasó!
A pályázati előzetesek után kiírásra került a turisztikai tevékenységek ösztönzését támogató pályázat. Tekintettel a lehívható források összegére, javaslom, hogy minden pályázó előzetesen egyeztessen a helyi Leader közösség irodájával, hogy az adott térségben mekkora összeg áll rendelkezésre, és ennek ismeretében döntsön fejlesztéséről.
A támogatás célja, jellege: a támogatás célja vidéki munkahelyek létrehozása vagy megőrzése érdekében a vidéki turizmusformák közül a fenntartható falusi, agro- és ökoturisztikai fejlesztések, beruházások infrastrukturális és szolgáltatási feltételeinek, marketingjének támogatása.
Támogatás igénybevételére jogosult: természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás, települési önkormányzat, illetve önkormányzati társulás, melynek a fejlesztéssel érintett település a tagja, egyházi jogi személy, nonprofit szervezet.
A fejlesztésekkel az 5000 fő alatti településeken vagy 100 fő/km2 népsűrűség alatti területeken (kivéve a budapesti agglomeráció településeit) megvalósítandó projektekkel lehet pályázni.
Támogatás vehető igénybe az alábbi célterületeken:
a) a falusi turizmushoz kapcsolódó minőségi magánszálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már működő szálláshelyek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, szolgáltatásainak fejlesztése, kivéve a kereskedelmi és a fizető vendéglátó szálláshelyek osztályba sorolásáról, valamint a falusi szálláshelyek minősítéséről 45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelet 1. számú melléklete alapján működő kereskedelmi szálláshelyek (a továbbiakban: 1. célterület);
b) a vidéki térségekben az ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már működő egységek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése és szolgáltatásainak fejlesztése (a továbbiakban: 2. célterület);
c) szálláshelyhez nem feltétlenül kötött - a vidéki települések természeti erőforrásaira, mezőgazdasági, erdő-, vad- és halgazdálkodási adottságaira, közösségi-kulturális és gasztronómiai örökségére, nemzeti tájházakra, skanzenekre, borpincékre mint vonzerőre épülő - minőségi és komplex agro- és ökoturisztikai szolgáltatások kiépítése, már működő szolgáltatások bővítése, korszerűsítése, fejlesztése és marketingje, a foglalkoztatást előmozdító fejlesztése az alábbi területeken (a továbbiakban: 3. célterület):
ca) alkalmi falusi, agroturisztikai szolgáltatások;
cb) ökoturisztikai szolgáltatások;
cc) lovasturisztikai szolgáltatások;
cd) vadászati turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások;
ce) erdei turizmushoz és természetjáráshoz kapcsolódó szolgáltatások;
cf) horgászturisztikai szolgáltatások;
cg) borturisztikai szolgáltatások;
ch) kerékpáros turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások;
ci) vízi turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások;
cj) a cc)-cj) pontokban meghatározott szolgáltatásokhoz kapcsolódó gasztronómiai szolgáltatások.
Támogatható tevékenységek és elszámolható kiadások:
a) építés, épületfelújítás, -korszerűsítés, épületgépészet; többek között
b) szálláshelyek, szolgáltatások működését szolgáló berendezési tárgyak, eszközök;
c) infrastrukturális és rekreációs fejlesztések kiépítéséhez kapcsolódó beszerzések;
d) a horgászati cél esetén árnyékot adó és a helyi vízgazdálkodási és talajadottságoknak megfelelő fafajok telepítése;
e) a szolgáltatás működtetéséhez szükséges minősítési eljárás díja;
f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások.
A támogatás összege ügyfelenként egymást követő három pénzügyi évben nem haladhatja meg a 200 ezer eurónak megfelelő forintösszeget.
Borturisztikai szolgáltatás esetén az igénybe vett csekély összegű támogatás összege legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő forintösszeg.
A támogatás mértéke, ha az ügyfél:
a) természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás:
aa) a fejlesztést hátrányos helyzetű területen valósítja meg, akkor az összes elszámolható kiadás 65%-a;
ab) egyéb területen az összes elszámolható kiadás 60%-a;
b) települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, egyházi jogi személy, nonprofit szervezet esetén:
ba) amennyiben a beruházás az ügyfél közhasznú tevékenységének ellátásához köthető, az összes elszámolható kiadás 100%-a;
bb) amennyiben a beruházás az ügyfél nem közhasznú tevékenységének ellátásához köthető, és hátrányos helyzetű területen valósul meg, az összes elszámolható kiadás 65%-a;
bc) amennyiben a beruházás az ügyfél nem közhasznú tevékenységének ellátásához köthető, az összes elszámolható kiadás 60%-a.
Költségvetési szervek esetében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/Ek tanácsi rendelet 71. cikk (3) a) pontja alapján a támogatás számításának alapja az összes nettó elszámolható kiadás.
A támogatási kérelmet 2008. október 15. és 2008. november 30. között, ezt követően évente
a) május 1-május 31.;
b) október 1-október 31.
között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (továbbiakban: MVH) kirendeltségéhez.
A pályázat megvalósítása után is fenn kell tartani a projektet, az alábbi jogkövetkezményekre hívom fel figyelmüket.
Ha az ügyfél által realizált (szállásadásból vagy szolgáltatásból származó) árbevétel az üzemeltetési kötelezettség negyedik naptári évében 30%-nál nagyobb mértékben marad el a negyedik évre vállalt árbevételtől, akkor a 30%-ot meghaladó csökkenésén túl százalékpontonként a támogatási összeg 5%-át köteles visszafizetni.
Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt átlagos foglalkoztatotti létszámnál kevesebbet foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség harmadik évétől kezdődően, akkor köteles a támogatási összegből - hiányzó foglalkoztatottanként egyszer - a támogatási összeg 5%-ának megfelelő összeg, de legalább 300 000 forint visszafizetésére.












