Lovasélet

Sziasztok!Gyorsan megnéztem merre mentek.Nagyobb pontok:Veszprém(?) Győr Wien, Linz, Regensburg, Nürnberg, Würzburg,.. Essen. Az időjárás most ott 9 fok, napsütés.Mire odaértek lehet nem fog sütni.. de holnap talán igen. Jó utat! Szerncsés megérkezést!

 

2009. Március 15. vasárnap

Ma van a nemzeti ünnepünk, de mi most Németországban ünnepeljük meg, egy jó kis vásárlátogatással. Nem meséltem még, de itt egy egész kis magyar kolónia jött össze, részben ismerőseink, akikkel együtt érkeztünk, és más érdeklődő magyarok, akik szintén a Pegazus Tours és Maus András szervezésében jöttek.

Szóval mi foglaltuk el ezt a kis szállodát, de inkább kollégiumot. Igazából a reggelinél futottunk össze a többiekkel, nem is jutott mindenkinek hely a reggelizőben. Van, aki autóval, van, aki repülővel érkezett. A téma természetesen a tegnapi Hop Top Show volt.
De rövidesen a mai napra terelődött a beszélgetés. A többség úgy dönt, inkább villamossal közelíti meg a helyszínt. Mi maradunk az autós verziónál, hiszen a gépeket cipelni villamoson nem buli. Van, aki úgy gondolkodik, mint mi, mondván, hárman-négyen olcsóbb a parkolásért fizetni, mint villamosozni, majd az ingyenes buszon tolakodni. Nekünk szerencsénk van, mert a sajtó nagyhatalom, amit úgy hívnak: „Sonderausweiss", mutatom a magyar újságíró igazolványomat, a sorompók megnyílnak, a marcona őrök kedvesen mosolyogva integetnek, hogy bitte-bitte – erre tessék.
A többieknek nincs ekkora szerencséje, Sonderausweiss híján mehetnek tovább. A hangosbemondó közben közli, hogy a mélygarázsban minden hely megtelt. Pech, mehetnek szegények a világ végére parkolni, ahonnan ugyan ingyenes busz hozza őket be a vásárra. Csöbörből vödörbe... A németek nagyon fegyelmezettek, állnak sorban, akár órákig, sehol egy dudaszó, kiabálás stb. Otthon ezt biztos nem így csinálnánk.
Leparkolunk, ránk is vár egy kis séta, ugyanis a sajtóiroda pont a vásár túlfelén van. Ez kb. 1,5-2 km teljes menetfelszerelésben. Leküzdjük az akadályokat, hál' istennek az akkreditációt otthonról elintéztük, úgyhogy sima ügy, 5 perc, és kezünkben a nagy értékű sajtókitűző, mindenhová simán bejuthatunk vele, sorban állni sem kell. Hurrá!!! A tömeg közben egyre nagyobb, 10 órakor nyitják a kapukat, mint az áradat, özönlik a nép. Inkább a sajtóirodába menekülök, a tegnapi üzenetet el kellene küldeni. Kisebb meglepetés, ekkora vásáron nincs kiépített wifi-rendszer. Sebaj, akad itt kábel, a vendéglátók nagyon készségesek, 5 perc, és már a neten vagyok, teljes siker, a blog úton van hazafelé.

Jöhet a vásár. A tömeg még mindig nem kisebb, sőt... Nagyobb. Az 5 ezres manézsban már nincs hely, sorokban állnak a bebocsátást várók, de hiába, csak annyian mehetnek be, ahányan kijönnek. Patt helyzet. Szerencsére itt a varázs „Sonderausweiss", úgyhogy mi bejutunk mindenhová.
Voltizsverseny telt ház előtt, hangosan őrjöng a tömeg, a fiatalok versenyeznek. Ez a tegnapi után annyira nem hoz lázba bennünket. Sebaj, délután Isabelle Werth-edzés lesz, majd akkor visszajövök. Zoltánékat és a zömében Lovasélet Iskolás csapatot Honza Blaha hozza lázba. Akinek bemutatója lesz délután.
Most úgy döntünk, mindenki menjen a „dógára" (a fridzsider, a porszívó.... Markos–Nádas után szabadon). Zoltán Pignon után néz, akivel már néhány éve megismerkedett. Akarunk adni neki egy olyan Lovaséletet, amin ő van a címlapon.
Elmennek. Én szétnézek. Főleg a manézs körül hemzseg a tömeg, kijjebb kissé levegősebb a helyzet. Kiállítóból nem sokkal van kevesebb, ez biztos, nézőből sem, főleg az emeleti „zsibvásár" olcsó árusainál hömpölyögnek. Itt egy tűt sem lehetne elejteni. Az árak még a %-os helyeken sem vethetők össze a magyar árakkal. Na persze, 300 Ft-os eurónál érthető. Érdekes ez a fiataloknak szánt divattrend, mindenhol ez van, fakó lila, zöld, sárga, rózsaszín, NDK-s fakó világoskék. Ezt a színárnyalatot a német nép többek közt a Trabant fő színeként is megörökítette, de úgy látszik, ez a génjeikben van, és nem tudnak tőle elvonatkoztatni. Nekem nem jön be ez a design semmilyen színben sem, mert már új korában úgy néz ki, mintha agyonmosták volna mosógépben.
De az én divatról alkotott nézeteimet itt azt hiszem, kevesen osztják, mert veszik és viszik a cuccot.
Sláger az olcsó pálca, kötőfék kikötőszárral mindenféle színben. Sok olasz ruházati és bőrárus is van, szemre jól kinéző áruval, de az ára csípi a magyar szemet. A németet nem annyira...És akkor még nem beszéltem a kiegészítőkről. Én ennyi kalapot, övet, csizmát még nem láttam – szédítő. Persze sok a gagyi az olcsó, a minőség viszont sokkal drágább, mint otthon.

Más. A 12 csarnok tele kiállítóval, legalább 5 kisszínpad (manézs) is működik tematikus előadásokkal. Most érzékelhető, mekkora iparágat mozgat a ló a németeknél. A gépektől a ruházatig minden van. Vannak újdonságok, mint mindig, csak egyet mondjak, egy olyan automatikus akadály, amely helyreállítja önmagát, ha a ló leveri a rudat. Nekem inkább komikus, de ki tudja... Rengeteg a szakirodalom is, hál' isten, ezért jöttünk részben. Megszondázni, mi új van a nap alatt ló témában. Ennek remélhetőleg a Lovasélet olvasói is hasznát veszik.
Egyébként az összes jelentős és jelentéktelen német lovasújság jelen van. Vásári kedvezményekkel kínálják magukat. Már rutinos vagyok, zsebemben egy papírcetlivel felírom, mi az, amiért érdemes lesz visszajönni. Közben persze jól elkeveredünk egymástól, de hátha estére kelve összefutunk.

Apropó, este. Ma este van a nagyhírű ménbemutató: Equitana Hengste. Sajnos nélkülünk, mivel a jegyek már jó előre elfogytak, persze lehet, hogy nem mindenkinek jelentett volna olyan élvezetet, mint nekem, de sebaj, majd legközelebb. Egész nap úgyis lejártam a lábam, azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Megyek még egy kört, úgyis mindig újat lát itt az ember. Aztán mára ennyit...

Mégis folytatom, mert jó okom van rá. Szóval, mikor befejeztem az előbb, visszamentem a forgatagba, és az első ember, akivel szembetalálkoztam, Zoltán volt. Gyorsan elmentünk megvenni néhány érdemes dolgot, főképp könyvet. Aztán csináltunk egy közös vásárt. Azt hittük, jól alkudtunk, de kiderült, hogy bevettük a horgot, és alku után fizettünk annyit, mint más alku nélkül. Na igen, paraszt is vásár után okos. Egyébként nem nagy ügy... Szóval miután legyalogoltunk újabb pár km-t jól megpakolva a kocsiig: irány haza. Csodák csodája, GPS-ünk elsőre hazanavigált minket.
Vacsora... Nem is gondoltam, mennyien vagyunk, tele a különterem. Három fogás:karfiol leves, valami németes tejfölös változat, tejfölös pulykaragu rizzsel a főfogás, aztán tejszínes őszibarack. Hozzá András, a szervező, saját termelésű borát kínálja. Fehér bor, ízlik mindenkinek.

Vacsi után a fő attrakció a természetes lovaglás két hazai gurujának, Zoltánnak (Csontó Zoltán, a Lovasélet tulajdonosa) és Mészáros Gyulának a bemutatkozó előadása.
Zoltán tárgyra törő, jól felépített előadást tart. Meséli a kezdeteket. Tíz éve itt, Essenben kapta az első lökést, ez a magyar horseman ship kezdete, mikor Birger Giesekét, az akkori Parelli-instruktort látta. (Te jó ég, én is ott voltam, mi több, én gondoltam akkor, hogy ki kellene jönni, és ez már történelem?) Elmeséli, hogyan járt oktatásról oktatásra, majd oktatótól oktatóig. Akit érdekel, a honlap Lovasélet Iskola részén többet is megtudhat róla.
Ezután Gyula jön, aki szintén elmeséli hitvallását. Sokat köszönhet öreg mestereinek, főként Monspart Gábor bácsiról szól meleg szavakkal. És persze Parellinek, akivel éppen Zoltán hozta össze Gyulát, akit egy Lovasélet-interjú miatt hívott ki Bécsújhelyre Parelli ittjártakor. Később cikkek születtek Gyula tollából ennek hatására az újságban, de mint mondta, még nagyobb hatással volt rá mint lovasemberre. Újra felkeltette érdeklődését a ló és a lovaglás iránt, de már a természetes alapon. „A puzzle összeállt" – mondta. Érdekes a két személyiség – Zoltán a racionalitás, Gyula az érzelmek embere. Persze ezzel nem minősíteni akarom az általam tisztelt személyeket. Holnap vacsora után kötetlen beszélgetéssel folytatjuk.
Addig is: viszlát holnap.