Lovasélet

Igazi szakmai csemegét jelenthet a hozzáértők számára az a különleges western lovasszám, amely a lovak szépségét, eleganciáját díjazza. Itt lovas nélkül, valóban csak a "lényegre koncentrálva" tekintik meg a bírók a hátasokat, és alkotnak véleményt róluk. A halterlovak és performance lovak (amiket nyereg alatt mutatnak be) általában különböznek. Csak ritkán fordul elő, hogy egy nyereg alatt eredményes hátasló halterban is eredményes.

Két alaptípus

Sokféle performance ló van, amit szépnek találunk, de egy erős halter osztályt megnyerni, ahhoz több kell, mint első ránézésre szépnek találni. Hogy helyes-e, hogy a halterban egy másik lótípus nyer, mint a performance-ban, az egy másik téma, és most ne menjünk bele.
A halter osztályban (halter = halfter = kötőfék) a lovakat száron vezetik a bíró elé, hogy elbírálja. Tehát ez nem lovaglóosztály, hanem a lovak fajtatípusa, felépítése és járása kerül elbírálásra.
A halterszámokban kétféle típusú felvezető létezik: az egyik, aki élvezi, hogy a lovat egyszer szépen kipucolja és bemutatja, a másik, aki nyerni akar. Az utóbbinak fontos, hogy egyszer szert tegyen egy olyan lóra, ami elég jó ahhoz, hogy nyerjen a halter osztályban.

Hogy néz ki az "ideális" halterló?

Általában a bírók egy bizonyos nagyságú és felépítésű lovat szeretnének látni. Azok a lovak, amelyek a standardmagasság alsó határán vannak, nem valószínű, hogy nyerni fognak. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a bírók 1,60-as, vagy még nagyobb óriásokat akarnak látni, de az 1,50-es lovak általában a többi között kicsinek néznek ki. Amelyik pedig ennél is kisebb, annak szinte nincs is esélye. Hogy egy ló nyerhessen, ki kell tűnnie a többi közül a bíró szemében, és ez könnyebb, ha magasabb egy kicsit az átlagnál.
A magasság azonban nem minden. Fontos az "összetétel", hogy egy lónak megfelelő mélysége és szélessége legyen, tehát nem hosszúlábú, keskeny mellkasú, könnyű, hanem jól izmolt. Mondhatnánk, a halterló a "body builder" a lovak között.
Míg a túl nagy izomzat a lovaglós számokban lehet hátrány, addig a halterban kifejezetten szükséges a jól elhatárolt izomzat. Jól elkülönültnek kell lennie, ami nem húsos, vagy hájas. Az a jó, ha minden egyes izom szembetűnő és jól látható. Ehhez az izomnak száraznak kell lennie, és nem nyújthatja egy kocsonyás massza benyomását.
Még az előzőeknél is fontosabb - bár nehezebb körülírni - az a harmónia vagy egyensúly, ami jó formát mutat. Egy harmonikusan felépített ló jól ki van egyensúlyozva. Nem lehet túl hosszú háta, nyaka, feje vagy lábai. Az a megfelelő, ha a háthossz, a nyakhossz, a fej hossza, a váll hossza, a far hossza külön-külön is jó, bár általában elfogadott, ha a fej egy kicsit rövidebb. A váll, far és végtagok szögelése ideális kell, hogy legyen. Fontos még, hogy a harmonikus benyomást keltő lónak nem lehet a nyaka túl mélyen tűzött.
A harmóniához hozzátartoznak a végtagok is: a párhuzamos lábak - lehetőleg rövid lábszárral - és a jól formált paták.
A halterbírók díjazzák a keskeny nyakat, ami könnyedén ívelt és szépen formált. Figyelik, hogy szép legyen a fej, kis fülekkel, nagy, kifejező szemekkel, széles homlokkal, és kicsi, feszes szájszéllel. Előnyös az elbírálásnál a jól jelzett mar, a harmonikus felső vonal, a hosszú, ferde far, az inkább mélyen tűzött farok, nem túl nagy paták, mély mellkas és a mély ágyék.
A kidolgozott izomzatról már esett szó. A bírók figyelme elsősorban az alsó lábszárra (Forearm) és lábtőre (Stifle), valamint a Gaskin-izmokra (belül és kívül) irányul.
Az igazi csúcslónak ezenkívül "charme-ja", különleges kisugárzása van. Ahogy mozog, a szemkifejezésében, füljátékában, színezetében és jegyeiben, a szőr állapotában stb. Egy közepes, vagy kisméretű lónak is meglehet ez a kisugárzása, de ettől persze nem lesz csúcsló, inkább olyasmi, amit az ember szemkápráztatónak hív. Egy első osztályúan felépített ló azonban ezzel a különleges kisugárzással szinte verhetetlen.

A halterló felkészítése

A halterló több mint jó kondícióban kell, hogy a "show"-ra menjen. Azt is mondhatnánk, hogy tömni kell, ha ez nem vezetne félreértésekhez. Mert - ahogyan már említettük - a lovat nem hájasan kell bemutatni, hanem jól elkülönülő izomzattal, de azért általában inkább egy kicsit kövérebben, mint soványabban. Fat is a beautiful color (a háj egy szép szín) - tartja a mondás, amit régóta használnak Amerikában.
A halterlovat optimálisan kell etetni. Ebbe nemcsak az tartozik bele, hogy sok szálastakarmányt és abrakot kell kapnia, hanem az is, hogy a megfelelő vitamin- és ásványianyag-kiegészítésnek optimálisnak kell lennie. Fontos a rendszeres féreghajtás is.
Hogy ne "blubberig" (duzzadtan) hájas legyen, hanem izmos, hagyni kell dolgozni is. Ez történhet nyereg alatt, futószáron, kézből, húzatással, vagy jártatóban. Nem könnyű megtalálni az igazi egyensúlyt, hogy mennyit dolgozzon ahhoz a ló, hogy optimális legyen az izomzata. Ne legyen túlhajtva, nehogy lefogyjon, és sovány legyen.
Fontos a vezetést és az állítást gyakorolni a halterre szánt lóval, amelynek könnyedén engednie kell magát vezetni lépésben és ügetésben anélkül, hogy hátul lemaradna, vagy a vezetőlánc egy hirtelen jelzésére hirtelen megvadulna.
A nyugodt állás még ennél is fontosabb, és többet kell gyakorolni. A halterlónak square-ben kell állnia. Ez azt jelenti, hogy mind a négy lábát egyformán kell terhelnie, és úgy állnia, hogy a patáit egy képzeletbeli vonallal összekötve, szabályos négyszöget alkossanak. Egyes lovaknak ez könnyen megy, másoknak nehezére esik természetesen állni. A helyes állás gyakorlásához eleinte helyezzük a megfelelő helyre kézzel a patákat. Később elég lesz, ha lábbal nyomást gyakorlunk a pártaszélre, és a ló megigazítja lábát. Eredményre vezethet az is, ha kézzel megnyomjuk a vállat vagy a csípőjét. Először állítsuk úgy, hogy a két hátulsó láb egy vonalban legyen, majd próbáljuk meg a mellsőket ehhez négyszögbe állítani.
A lábak lehetőleg merőlegesek legyenek a talajra, ne legyenek se túl közel a mellsők és a hátsók egymáshoz, se túl távol, és a paták szemből se legyenek túl közel vagy távol egymástól. Ha a mellső és hátulsó lábak messze vannak egymástól állítva, a ló elnyújtottnak néz ki és nem kompaktnak, ami általában pontlevonáshoz vezet. Ha a mellső és hátsó lábak túl közel vannak állítva, az is előnytelen a ló megítélése szempontjából.
Ügyeljünk arra is, hogy a halterló a fejét ne tartsa se túl magasan, se túl alacsonyan. Ha túl magas, jobban kidudorodhat az alsó nyakél, és beeshet a hát. Ha túl mély, akkor úgy néz ki a ló, mint egy megvert kutya.
A lónak meg kell tanulnia szabadon, nyugodtan, egy helyben állnia, anélkül, hogy tartani kellene. Nem mozdíthatja egyik lábát sem. Azt is meg kell szoknia, hogy felvezetője a jobb vagy bal oldalára átáll anélkül, hogy emiatt ő elmozdulna. Ha ez már megbízhatóan megy, akkor azt is meg kell szoknia, hogy valaki elölről, hátulról vagy oldalról közeledik, szemügyre veszi, megvizsgálja, anélkül, hogy elmozdulna. Itt is nyugodtan kell állnia.
Az is előfordulhat, hogy a bíró kéri a felvezetőt, hogy mutassák meg a ló fogazatát, hogy jó-e a harapása a metszőfogaknak. Erre is fel kell készítenünk a lovunkat. Engedékenyen hagynia kell szétnyitni az ajkait, hogy a metszőfogak láthatóak legyenek.
Ha ez már mind megy a lovunknak, lehetőleg el kell vinnünk egy más környezetbe is tesztelni, hogy ott is jól hagyja-e magát vezetni, s nyugodtan áll-e - mielőtt egy show-ra elmennénk vele. Gyakran előfordul, hogy otthon minden nagyszerűen megy, de a show-n, idegen környezetben, más lovak között, hangos közönséggel, tapssal mégsem sikerül.
A jó előkészítéshez nemcsak az etetés, hanem a fürdetés és ápolás is hozzátartozik. Ehhez enyhe sampont használjunk, amit végül teljesen le is mosnak.
A felkészítéshez hozzátartozik az is, hogy a bridle path-ot (kantárvonalat) géppel lenyírjuk. Ez azt jelenti, hogy a fejbúbon (a legmagasabb pont a két fül között) hátrafelé, körülbelül olyan hosszan, mint a ló füle - ha lazán visszahajtjuk a nyakára -, levágjuk géppel a sörényt. A bridle path a nyakat keskenyebbnek, és a tarkót mozgékonyabbnak láttatja.
A fülekből a kiálló szőröket is le kell vágni, mert ápolatlan külsőt kölcsönöz. Egyes kiállítók a lovaik fülét teljesen ki is borotválják, ami nem túl szerencsés, mert a plüss-szerű belső szőr fontos védelmet nyújt a fülnek a rovarok, kosz, hideg stb. ellen. A tapintószőrök levágása a szemnél és a szájrészen is használatos, de nem túl szerencsés, mert szintén a ló védelmét szolgálják. Önöknek kell eldönteniük, hogy az állat védelme, vagy az esetleges nyerés a fontosabb.
A nemes lovaknak (és csak azoknak van esélyük a nyerésre) általában nincs nagy bokaszőrük, hanem az inkább egy keskeny, kinyomott ecsethez hasonlít. Ezt levágni veszélytelen, és jobb összbenyomást ad.
A sörényt általában úgy kell előkészíteni, hogy a hossza körülbelül egy tenyérnyi legyen, és a nyírás vonala kövesse a nyak felső vonalát. Ez elegánsabbá teszi a nyakat.
Az egyértelmű, hogy a patáknak kifogástalan állapotban kell lenniük, de ez nemcsak a versenyre való előkészület, hanem hozzátartozik a jó lótartáshoz is.
A bemutató előtt befújhatjuk a lovunkat egy speciális spray-vel, ami fényessé teszi a szőrzetet, bár az az igazi, ha a szőrzet az optimális táplálástól és a rendszeres pucolástól magától fénylik.

Hogyan mutassuk be a halterlovat?

A halter osztályban egy hétköznapi istállókötőfék vezetőszárral teljesen elfogadott. Bár egy drága, ezüstözött bemutató-kötőfék egy jó bírót nem vezet félre, és egy ilyen kötőfék nem tesz egy lovat championná, mégis javasolható, hogy a lovunkat egy show-kötőfékben, vezetőlánccal mutassuk be, persze nem túlzásokba esve.
A vezetőláncot el lehet vezetni a ló orra felett, ami különösen izgágább lovaknál használatos (és csúf sérüléseket is okozhat), vagy az áll alatt. Érzékenyebb lovak az áll alatt futó lánctól is idegesek lehetnek, vagy félnek, és nyugtalanok lesznek. Ilyen esetekben érdemes a karabinert egyből a középső (áll alatti) karikába kapcsolni, és bízni a lánc erősségében.
Fontos, hogy figyeljenek az időzítésre, nehogy lemaradjanak a saját "nagybelépőjükről". Hideg és nedves napokon jó, ha a lovat a felvezetésig betakarva tartják, hogy ne álljon fel a szőre. Száraz, poros időben is ajánlatos betakarni a lovat, nehogy a ráragadó portól ápolatlannak nézzen ki.
Ha ránk kerül a sor, lovunkat egyenesen a bíró felé kell vezetnünk, általában lépésben. Amikor a bíró jelt ad - vagy az előre kijelölt helynél -, ügetésre kell váltanunk. Itt fontos, hogy a lovunk ne cikcakkban haladjon, ne makacskodjon, ne kelljen visszatartani, de ne is maradjon le, hanem kedvvel, nyugodtan, egyenletesen és ütemesen ügessen. A ringtitkár végül megmutatja, hogy hol állítsuk fel a lovat.
Egy kis létszámú osztálynál a lovunkat egyből állítsuk fel, mert itt nem kell időt kitölteni, de ha az osztály népesebb, akkor nincs sok értelme a lovat teljesen felállítani, és elvárni tőle, hogy mozdulatlanul álljon, míg a bíró végre odaér. Ilyenkor jobb, ha csak úgy tessék-lássék állítjuk fel, hagyjuk, hogy szokja a környezetet, és csak akkor állítjuk be igazából, mikor a bíró már a közelben jár. Mikor a lovunkhoz ér, annak már optimálisan kell állnia. Nem minden bíró olyan kedves, hogy megvárja, amíg végre elkészülünk.
A lovardák vagy arénák talaja ritkán teljesen egyenletes. Figyeljünk arra, hogy a ló a mellső lábaival nehogy egy gödörben álljon, mert az lerontja az összkép harmonikusságát.
Mire a bíró a lovunkhoz ér, már lehetőleg tökéletesen kell állnia. Önök mindig úgy álljanak, hogy ne legyenek a bíró pillantása útjában, hanem úgy, hogy a bíró szemszögéből Önöknek csak a sziluettje látsszon. Ha a bíró például pontosan a far előtt áll, Önök álljanak kissé oldalra. Ha ő egy oldalképet néz, álljanak pontosan a ló elé. Ne lazán álljanak, hanem figyelmesen, és összezárt lábakkal. Ne nézelődjenek szanaszét, mintha nem is Önökről lenne szó, hanem figyeljenek a bíróra. Éreztessék vele, hogy figyelnek rá, hogy Önöknek fontos, hogy egy megfelelő képet kapjon a lóról, amit Önök respektálnak.
Már csak azt kell megemlítenünk, hogy a cowboykalap, a hosszú ujjú ing vagy hosszú ujjú zakó és a cowboycsizma itt is kötelező.
Alapjában ez minden. Ha egy jó lovunk van, és a házi feladatokat is jól megcsináltuk, nem lehet baj. Ha elégedetlenek vagyunk a helyezésükkel, először magunkban keressük a hibát. Optimálisan állt-e a ló, vagy nyugodt volt-e? Nem volt-e túl kócos, vagy nem volt-e túl maga alá állítva? Vagy nem voltak-e az előbbre helyezett lovak jobbak?
Ha még ezek után is úgy érzik, hogy jobb helyezést érdemeltek volna, viseljék el méltósággal. A bírók is csak emberek, van, amit kedvelnek, és van, amit nem. Az is lehet, hogy átsiklottak valami felett, és így tovább. Az egyik előtérbe helyezi a magasságot és tömegességet, a másiknak az elegancia és a mozgás fontos. A következő bemutató biztosan jobban sikerül.

Trükkök: Az Évszakok halterben jártas informátora sejtetni engedte, hogy a tétel, mely szerint "ha jóízűen akarsz ebédelni egy étteremben, akkor ne nézd meg a konyhát", a halter esetében is igaz. Ahhoz ugyanis, hogy "szép" legyen egy ló, kiríjon társai közül, néhány nem hétköznapi "trükkre" is szükség van. Első hallásra ugyanis kicsit furcsán hangzik a fülnek a napi 12-16 kilogramm abrak etetése (éjjel egy időzítőszerkezet pottyantja adott időközönként a ló elé a kimért adagot), a folyamatos takarózás (hogy ne nőjön meg hosszúra a ló szőre), vagy az, hogy a lovakat motoros felvezetővel futtatják órákon keresztül. Aki igazán nagy sikereket akar elérni a halterben (például Olaszországban igen divatos versenyről van szó), az Amerikából hozatja a minden szempontból kifogástalan "handlert", azaz felvezetőt, aki legutolsó divat szerint szabott Armani-öltönyében veszi kézbe az alaposan felkészített halterlovat. A felvezető ruházata igenis súlyosan esik a latba, a hölgyek ezért viselnek testhezálló fekete nadrágot, flitteres felsőrészt és kifogástalan cowboykalapot, az urak pedig az alkalomhoz illő öltönyt és hét nyelven beszélő westerncsizmát.
Említést érdemel még a halter egyik "oldalága", a showmanship halter, amelyben a ló képességein keresztül a felvezetőt pontozzák, vagyis azt, hogyan sikerült idomítania a lovat.
A halterben is van nyílt és amatőr szám. Előbbiben hivatásos felvezetők mutatják be mások lovait, míg az utóbbiban maguk a tulajdonosok állnak oda "szépségeik" mellé.